Egy újabb káros invazív faj – dióburok-fúrólégy


Egy újabb káros invazív faj – dióburok-fúrólégy
Olvasási idő: 3 perc

Évek óta komoly fejtörést okoz a kerttulajdonosoknak a dióburok-fúrólégy károsítása.

Az invazív dekoratív légyfajról és az ellene történő hatékony fellépési lehetőségekről beszélt Dr. Keresztes Balázs és Dr. Szabó Árpád, a MATE Növényvédelmi Intézetének kutatója. Ami nagyon lényeges, hogy a kiválóan repülő fúrólegyek családjának képviselői könnyen felismerhetők jellegzetes szárnyfoltjairól. A nőstényeik képesek – az ennél a családnál kialakult – áltojócsövük segítségével a fiatal termés epidermisze alá rakni petéiket, gyorsan benépesítve az élőhelyeket és nagyban megnehezítve ezzel a lárvák elleni védekezést. Tápnövényei a közönséges dió és a fekete dió.

A faj eredeti élőhelye az (észak-)amerikai kontinens, innen került át Európába. Először Svájcban azonosították 1983-ban és, ahol megjelent, ott – védekezés híján – lényegében a termés 70-80 százalékát megsemmisítette. Hazánkban először 2011 őszén Sopron környékén jelent meg, mára viszont gyakorlatilag az ország minden jelentősebb diótermelő körzetében jelen van. Tipikus inváziós faj, amit az eredeti élőhelyéhez hasonló éghajlati viszonyok, természetes ellenségek hiánya, valamint a dióra jellemző előfordulás is fokoznak.

A peterakásból kikelő nyű típusú lárvák garathorgaik (szájszerv) segítségével táplálkoznak a dió zöld burkában (pericarpium). Évi egy nemzedéke van, ami báb alakban telel a talajban. A rajzási időszakán kívül inaktív, így nálunk nagyjából június legvégén, július elején jelennek meg az első imágók, de rajzásuk és peterakásuk nagyon elhúzódik. Gyakorlatilag a betakarítási időszak kezdetéig, legalább kéthetente védekezni kellene a faj ellen. Ha nem védekezünk, akkor akár a termés 100 százaléka is megsemmisülhet.

Miről ismerhető fel a kártevő jelenléte a diófán?

A diónak nemcsak a zöld burka feketedik meg, de a bele is elrothad, satnyul. Az első, legkorábban lerakott petékből kelő nyüvek ugyanis a nagyon fiatal (2-4 cm-es), még zöld terméskezdeményt teszik teljesen tönkre. Legkésőbb ezek az apró terméskezdemények nyár vége felé, kora ősszel lepotyognak, akkor látható csak igazán, hogy milyen sok az ilyen, a károsításból adódóan ki sem fejlődött, apró, megfeketedett diómúmia. A későbbi nyüvek „már csak” a megcsontosodott dióhéjon lévő zöld kupacsot károsítják (neve is erre utal: dióburok-fúrólégy). A dióhéjra ez kezdetben rárothad, majd később rászárad, a bél minőségét jelentősen rontva. Legtöbb esetben az ilyen dió felnyitva már eleve penészes (ugyanis másodlagos, szaprofita gombák fogyasztják a sérült bélállományt). Ha felbontáskor esetleg még nem látható elváltozás, a tároláskor hamar hasonló tünetek jelentkeznek.

Magukat a légyimágókat könnyen megláthatjuk a terméskezdeményeken vagy a mellettük lévő leveleken. A hímek ugyanis őrzik a saját territóriumukat, de ültetvény szinten mindenképpen érdemes sárga ragacslapokat alkalmazni megjelenésük megfigyelésére.

Szerencsére van hatékony védekezési lehetőség a kártevő ellen.

A védelem nagyon hasonló a cseresznye- és meggyültetvényekben alkalmazott eljárásokhoz, ahol a rokon faj, az európai cseresznyelégy ellen kell beavatkozni. Az ültetvényekben a gépesítettség okán könnyebben, de házikertben is van megoldás a légy kártételének mérséklésére vagy teljes gátlására.

A kezeléskor a légy imágója ellen védekezünk érintő- vagy gyomormérgekkel. Az időzítésnek nagy szerepe van a sikeres védekezésben. Amikor a színes ragacslapok megfogják az első egyedeket, a rajzás kezdetekor még nem kell azonnal védekezni, hiszen az imágók még érési táplálkozást folytatnak, a tojásrakás csak napokkal később kezdődik meg. A rendelkezésre álló növényvédő szerek sajátosságaiból adódóan július és augusztus hónapokban, mintegy tíz naponként kell védekezni, időjárástól függően, 4-6 alkalommal.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) által kiadott alap- és szükséghelyzeti engedélyokiratok alapján több rovarölő szer is felhasználható a rajzó legyek ellen. Ezek közül kettő még az ökológiai termesztésben is engedélyezett. Az egyik termék természetes piretrin, a másik spinozad hatóanyagú. A háztáji vagy kerti fák esetén, ahol esetleg a veteményes fölé vagy a teraszra belógó ágak miatt kevésbé kívánt a védekezés, ott használhatjuk ezeket a megoldásokat is. A piretrin az UV-sugárzás hatására nagyon gyorsan, egy nap alatt lebomlik, és mivel nem felszívódó szer, sem a fába, sem a dióba nem jut be. Ennek ellenére a rovarölő szerrel kezelt diófa különféle részeit nem használhatjuk például tea vagy pálinka készítéséhez a kezelést követően abban az évben! Ez minden növényvédő szerre vonatkozik! A spinozad hatástartama sem hosszú, élelmezés-egészségügyi várakozási ideje csupán 7 nap.

Biológiai termesztésben nem engedélyezettek ugyan az acetamiprid és lambda-cihalotrin hatóanyagú rovarölő szerek, de szabad forgalmúak, azaz képesítés nélkül is beszerezhetők a gazdaboltokban, nagy hatással pusztítják a legyek kifejlett alakjait. Az acetamiprid hatóanyagú szerek élelmezés-egészségügyi várakozási ideje 30 nap, míg a lambda-cihalotrin hatóanyagúaké 14 nap. A tavalyi év újdonsága, hogy forgalomba került egy hatásjavító, illetve csalétek típusú termék.

A Budai Campuson folyó tudományos és technológiai fejlesztések szintén nagyon ígéretesek a nyugati dióburok-fúrólégy elleni védekezésben, bár ezek még nem engedélyezettek.

A részben Nébih-hel közösen folytatott kísérletek alapján már látható, hogy a törzsinjektálás módszerével a fatörzsbe juttatott egyes rovarölő hatóanyagok kiváló eredménnyel pusztítják a nyugati dióburok-fúrólégy lárváit a dió termésének zöld burkában, miközben egyes hatóanyagok meg sem jelennek a bélben. A módszer mind humán-, mind ökotoxikológiai vonatkozásban kedvezőnek látszik, hiszen évente csak 1 kezelés szükséges, és nem permetezés formájában, hanem igen célirányosan, csak a fába juttatott hatóanyag-felhasználás mellett.

Természetesen a fent összefoglalt védekezési eljárások jelentős többletköltséget okoznak a diótermesztőnek az invazív faj, azaz a „légy előtti” időhöz képest, sőt a házikerti védekezés valójában nem egyszerű a kivitelezés, illetve a szomszédból átrepülő termékeny egyedek miatt.



Previous Bemelegítés a történelem érettségire! - Kvíz
Next A világ legkisebb földrengése

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

17 − tizenöt =