Az egyik legnagyobb magyar hídtervező: Feketeházy János


Az egyik legnagyobb magyar hídtervező: Feketeházy János
Olvasási idő: 2 perc

 

Feketeházy munkássága egyedülálló volt a századfordulón.

Alkotásai ma is páratlanok és nélkülözhetetlenek, hiszen hídjai napjainkig meghatározzák egyes városok látképét, vagy éppen hatalmas területeket kötnek össze. Feketeházy János a Szabadság híd, az első Összekötő vasúti híd, a komáromi Erzsébet híd mellett tervezett lakóházat és az ő nevéhez kötődik a Keleti pályaudvar, vagy éppen az Operaház tetőszerkezetének tervezése is.

175 éve született, és 90 éve hunyt el, ez az évforduló az apropója annak a kiállításnak, amely a Közlekedési Múzeumban bemutatja Feketeházy János, MÁV főmérnök sokoldalú életművét. Akinek aktív életszakasza egybeesett a dualizmus korával, mely során sok ezer kilométernyi vasút és sok száz híd épült Magyarországon. Az október 26-án nyílt időszaki kiállítás kettős évfordulóra emlékezve nyitotta meg kapuit, hiszen Feketeházy a Lánchíd alapkőletételének évében, 175 éve született, és 90 éve hunyt el.

Az életmű jelentőségét kiválóan szemlélteti, hogy 1870 és 1912 között minden MÁV hidat ő tervezett, vagy közreműködött annak tervezési folyamatában.

Az ő munkássága jelentette a nagyobb folyók feletti magyar hídépítés kezdetét, és olyan hidakat tervezett, mint az (első) Összekötő vasúti híd, a fiumei forgóhidak, a komáromi Erzsébet híd, az esztergomi Mária Valéria híd, vagy fő műve, a Szabadság híd, mely az első olyan híd volt Budapesten, amit magyar tervező épített és magyar alapanyagokból készült.

A hídépítés terén véghez vitt munkássága mellett Feketeházy számos más területen is maradandót alkotott: újfajta vasbeton tetőszerkezet, hadi híd és egy váltóállító készülék szabadalmai fűződnek nevéhez. Csakúgy, mint az Operaház, a Vámház (a mai Budapesti Corvinus Egyetem), valamint a Keleti pályaudvar tetőszerkezetének tervezése is. Az Operaháznál 1884-ben sarló alakú főtartókat tervezett, a Keleti Pályaudvar tetőszerkezete pedig Európában addig szokatlan módon tömör, azaz nem rácsos főtartóval épült meg.

A Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjteményben 2017. október 26. és 2018. március 31. között látható kiállításon eredeti hídelemek, nagy méretű hídmodellek, szemléltető eszközök, fényképek és dokumentumok láthatóak. A tárlat a hidak életét, valamint azok egy térség, város fejlődésében betöltött szerepét is végigköveti.



Previous A fehérjeműködés szabályozásának szerkezeti háttere
Next Jóindulatú emlődaganatok műtét nélküli eltávolítása

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kettő × kettő =