A gólyatöcs egy gólyára emlékeztető, fekete-fehér színezetű, hosszú lábú parti madár.

Nem véletlenül kapta azt a népi elnevezést régen, hogy székigólya. A tavaly nyári internetes szavazáson három madárfajta közül választhattak a szavazók, mégpedig a gólyatöcs, gulipán és nagy póling közül. Összesen 8993 voks érkezett és a gólyatöcs kapta a legtöbbet, így lett ez a faj az idei év madara.

Régi neve Himantopus candidus (új neve Himantopus himantopus).

A Földközi-tenger mellett fekvő országokban, különösen Észak-Afrikában, de Dél-Ázsiában is él ez a madár. Jellegzetes a kinézete. A hím homloka, torka, nyaka és alsóteste fehér, a fejtető, a tarkó, a nyak hátsó része, a hát, a váll és a szárnyak feketék. A tojó fején és nyakán több a fehér, hátuk pedig barnásfekete. Vékony fekete csőre hosszú. A gólyatöcs piros lábai rendkívül hosszúak.

Hosszú lábaival az édes vagy enyhén sós, sekély vízben lépegetve keresi rovarokból, rákokból és lárvákból álló táplálékát.

Legfontosabb magyarországi élőhelyei a Duna-Tisza közén és a Tiszántúlon találhatók. A faj itt találja meg azokat a sekély, csak 20-25 cm mély szikes tavakat és öntésterületeket, ahol hosszú lábaival a vízben gázolva táplálkozni tud. Vonulási időszakban bármely sekély vizű élőhelyen, a halastócsapolásokon, belvizes szántókon, gyepeken is találkozhatunk vele. A szikes tavak megfogyatkozásával a gólyatöcs ezeket az alternatív vizes élőhelyeket gyakrabban használja fészkelő helyként.

Magyarországon rendszeresen fészkelő, vonuló madár, március-áprilisban érkezik meg a trópusi Afrikából, majd augusztusban a többség el is hagyja hazánkat. A nálunk költő párok száma az adott év csapadékviszonyaitól függ. Európai állománya stabil, a hazánkban költő párok száma ingadozó, a természetes szikes tavak védelme nélkül nem lehet stabilizálni állományát. A jelentősebb költőhelyei védelem alatt állnak, hazánkban ezek megfelelő kezelésén múlik a faj hosszú távú jövője.

Magyarország pusztuló madarai közé tartozik a gólyatöcs.

2019-es év madara elég gyakori átvonuló volt Kelet Európában például Erdélyben is. Hazánk területén jelenleg már csak igen kivételesen mutatkozik meg. Régebben a következő helyeken fészkelt: Apaj és Ürbőpuszta, Bócsa, Szeged, Kerekegyháza, Kunszentmiklós, Orgovány, Izsák, Akasztó, Nagyhalász, Ercsi, Balaton-, Fertő- és Velencei-tó környéke, Csurog és al-dunai rét. A legtöbb helyen már egyáltalán nem lehet találkozni velük. Jelenleg csak a Duna-Tisza közén maradtak egyes fészkelő telepei, amelyek azonban csak néhány párból állnak és többnyire eltűnőben vannak.

Épp ezért az év hátra lévő időszakában a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakmai stábja elkészíti a fajbemutató anyagokat, illetve kidolgozza azokat a közösségi programokat, melyek segítségével a faj előfordulása által érintett helyi csoportjaink a tavaszi hazatéréskor, a költési időszakban, majd az őszi vonuláskor is be tudják mutatni a fajt.