A történelem – egészen pontosan a hadtörténelem – kissé leegyszerűsítve a permanensen fejlődő pajzsok és dárdák, vagyis a védekező, illetve támadófegyverek története.

A hangtompító megjelenése ez utóbbiak tárgykörébe tartozik, bár funkciója alapján hasznossá válhat az előbbiben is. Miért is van rá egyáltalán szükség? Azért, mert a lőfegyverek által leadott lövés során, a kirepülő lövedék ballisztikus zaja, illetve a csőtorkolaton nagy robajjal kilépő gázok, nagy dörejjel járnak, amit célszerű tompítani. Egyrészt, amiatt aki elsüti és amiatt is, akire rásütik.

A ravaszt végül meghúzó katonának fontos, hogy az árulkodó torkolattüzet elfedje, továbbá a fegyver hangját drasztikusan redukálja, hogy hatékonyan csaphasson le az ellenségre. Különösképpen annak fajsúlyos egységeire: vagyis a rádiósra, a géppuskásra és a tisztekre. A képesség akkor jön igazán jól, ha kommandós egységek speciális bevetésen vesznek részt, vagy nagyobb űrméretű nehézfegyverek látványos hang, láng és porfelhő kibocsátását kell elrejteni. Természetesen a harcászati taktikák folyamatosan változnak és néha csak nagy zörejjel és zajos lövésekkel érhető el a siker. Ez általában a visszavonulás fedezésekor, vagy rohamozó ellenség fedezékbe való kényszerítésekor alkalmazandó.

Mindkét esetben fontosak a pszichikai tényezők, de praktikusak is, ugyanis a nyílt harcmezőn egészen más a fegyverhasználat jellege, mint épületben, zárt térben. Ez utóbbinál, az erős torkolati dörejek zavarják a központi idegrendszert, ami kártékony hatással van a reakcióidőre, a csapattestek közötti kommunikáció szűkül, valamint a tartós halláskárosodás veszélye is fennáll.

Túl a taktikai és egyéb tényezőkön a tény az, hogy a lőfegyverek alkalmazása mindig zajjal jár.

A technika fejlődése a XX. század elejére jutott el oda, hogy ezt érdemben lehetett orvosolni. Bár az évtizedek során több tucatot szabadalmaztattak a különféle hangtompítókból, mindegyik működési elve alapvetően ugyanaz. Egy henger alakú tartályt rögzítettek a csőtorkolat elé. Változni csak a méret, a külső kidolgozás, az eltérő hatásfok és a belső kialakítás változott.

A hangtompító felfedezésének és elterjesztésének első állomását képviselte Hiram Percy Maxim, aki 1909-ben szabadalmaztatta a találmányát. Nem sokkal később fel is használták azt a vadász és céllövő fegyvereken, majd a hadsereg is rendszeresítette a Springfield puskákon. Terjedést egyaránt segítette, hogy az újítás működött, ráadásul a feltaláló a híres Maxim-géppuska atyjának fia volt. Az eszköz az úgynevezett örvénylési elv alapján működött. A hangtompítóban egy expanziós, vagyis kitöltésre alkalmas üres kamra után, hátrafelé hajlított lemezekkel teletűzdelt tér következett, ami a lövés nyomán keletkező gázokat forgóáramlásra késztette. Ezzel a nyomás a csőtengely vonalában csökkent, így a csőtorkolatnál a gázok már kisebb sebességgel léptek ki. Ezáltal a gázok erőteljes kiáramlása jelentősen lecsökkent, aminek eredményeképpen maga a lövés is halkabb lett.

A gázelvételes módszer az idők során finomodott.

A változtatásokat az tette szükségessé, hogy a hangtompító bizonyos esetekben túlzottan megnövelte a cső hosszát. Ezt úgy próbálták meg orvosolni, hogy a cső vége felé lyukakat fúrtak, majd a lyukas részt fedték le egy hengerrel, így a kilépő gázok nagy része a már meglévő fegyvercső hosszában tudott kiáramolni, így az alkalmazás nem növelte meg a cső hosszát túlságosan.

Az ,,egyszerű” mechanikai megoldásokon túl, a hangtompítók következő generációi, már kémiai törvényszerűségek alapján működtek. Felismerték ugyanis, hogy a magas hőmérsékletű gázok, folyadékban, vagy szilárd anyagban, részecskeszinten elnyelődnek. A részecske mozgása lelassul, hőt veszít, vagyis energiát az abszorpció elve szerint. Ennek értelmében az egyik megoldás szerint a gázokat alumíniumreszelékkel megtöltött térbe vezették, másik szerint sűrű szövésű fémhálóba. A fegyverek esetében a szilárd anyagú kitöltés működik, folyadékos megoldás általában a motorokat, kipufogókat és egyéb gépezeteket jellemzi, mivel ezek esetében a szükséges nagyobb térfogat, elégséges mennyiségben áll rendelkezésre.

Persze készültek ilyesfajta megoldások nehézolajjal, zsírral, vagy vízzel, azonban az eszköz teljesítménye hamar leromlott, köszönhetően a túlmelegedésnek, ráadásul a bejutó égéstermékek lerakódnak és eltömítik a kamrát.

A felhasznált anyagok folyamatosan változtak, de az alapelv mindvégig ugyanaz maradt. De voltak esetek, amikor a fegyverhasználók, külső okok miatt rá voltak kényszerítve, hogy profi felszerelés és megfelelő anyag hiányában dolgozzanak. Emiatt születtek olyan érdekes megoldások is, mint a műanyagbetétes, barkácsolt hangtompítók és PUR-habbal kitöltött kamrák. Természetesen ezek hatékonysága fel sem veheti a versenyt a hadiipari cégek alkotásaival sem minőségben, sem élettartamban.

A hangtompítók két válfaja jelent meg a modern időkben. Az eddig tárgyalt installálható és a gyárilag beépített.

Mindkettőnek megvan a maga előnye és hátránya. A taktikai felhasználáson túl, hasznos lehet, ha az adott fegyver, lövéskor kibocsátott gázait a beépített hangtompító eleve ,,megfogja”, amivel megóvja ,,gazdáját” a káros inhalációtól. A célirányosan hangtompítós használatra tervezett fegyverek harcértéke éppen ezért nem csökken a bevetés során, mert a katona tudhatja, mit várhat el puskájától, vagy pisztolyától, míg az utólagosan installált zajcsökkentéses esetben, mindig számolni kell bizonyos harcászati-paraméterek megváltozásával.

Persze nem minden fegyver döreje csillapítható hatékonyan, főleg úgy, hogy a fegyver továbbra is optimálisan működjön. Ebben nagy szerep hárul a lövedékekre, ami alapvetően befolyásolja a hangot, a fényt és a gázkilépést.

A zaj- és fénycsökkentő hangtompítók ezért, hangsebesség alatti, vagy csökkentett lőportöltetű, valamint megnövelt lövedéktömegű töltényekkel párosíthatóak legjobban. De ebben az esetben is el kell felejteni a filmek álomvilágát, ahol a tökéletes működést csak halk, piu-piu hangok jelzik. Éppen ezért, az angol ,,silencer”, kifejezés helyett a supressor kezd terjedni, ami a magyar hangtompítás szóhoz áll közelebb.

Az eszköz szerepe a világ hadseregeiben megkérdőjelezhetetlen, polgári felhasználásban már annál inkább. A reguláció kérdésében, ezesetben sincs optimális megoldás, hiszen a fegyvertartás problematikussága éppen annyira bonyolult, mint a hangtompító sokoldalúsága.

Forrás:

Kaliber 
Zentai Károly: Hangtompítók I. II. rész, Haditechnika, 2015/4; 2015/5.