Honnan ered a „Fénylik, mint Salamon töke” mondás?


Szent László és Salamon kibékülése Klimkovics Ferencztől.
Olvasási idő: < 1 perc

A közismert mondás, aminek több változata (fénylik, ragyog, csillog stb.) is létezik, a középkorból származik.

Salamon toronyAkkorról, amikor Salamon volt Magyarország hetedik királyaként a trónon 1063-ban. A trónviszályok során, a mogyoródi csatában 1074. március 14-én Géza és László (Salamon unokatestvérei), seregeikkel és egy kis külső hercegi segítséggel győzelmet arattak Salamon felett. A győzelem ellenére azonban I. Géza, majd sokáig I. László is illegitim király maradt. 

Bár Salamon lemondott a trónról, 1082-ben a László elleni összeesküvés vádjával letartóztatták és a visegrádi toronyba záratták. Fogva tartói az ajtókat befalaztatták (egyes források szerint az ablakokat is, mások szerint ökörhólyaggal takarták) és az őröknek parancsba adta, hogy éjszaka is tartsák szemmel a rabot, így az őrség éjszakánként töklámpással világította meg Salamon börtönének ablakait, hogy lássák, ha mozgás történik. (Akik szerint az ablakokat is befalazták, azok úgy tartják, hogy a tornyot világították meg töklámpások segítségével.) A töklámpások viszont nem csak a foglyot világították meg, de a Dunán hajózóknak is támpontként szolgáltak, hiszen már messziről fénylettek, Salamon tökei.

Egy másik monda szerint,

viszont Salamon király adott életjeleket magáról úgy, hogy minden este töklámpást gyújtott, ezzel jelezve a Dunán hajózó katonáknak, hogy még életben van.

No, de van itt egy kis bibi!

Salamon király volt a hetedik Árpád-házi királyunk és 1053-1087 között élt. De a visegrádi vár tornyát (Salamon torony) csak a tatárjárás után építették, ezért nagyon valószínű, hogy a feljebb lévő római kori toronyban raboskodott. Ha valaki most azon gondolkozna, mi lett Salamon királlyal, akkor megnyugtathatjuk. Salamon bebörtönzése miatt elég nagy volt az országban a felháborodás, amiért a korona átadása ellenére is bezáratták a volt királyt. László ebben az időben határozta el, hogy szentté avattatja király-elődeit, de állítólag egy apáca azt mondta, hogy addig nem fogják tudni exhumálni Istvánt, amíg a királyi családban nincs béke. Ezért aztán gyorsan szabadon engedték Salamont.

Salamon töke - Salamon király volt a hetedik Árpád-házi királyunk és 1053-1087 között élt. De a visegrádi vár tornyát (Salamon torony) csak a tatárjárás után építették,

 

Fotók: Digitális Képarchívum – OSZK



Previous A tökfaragás és töklámpás eredete
Next Honnan ered a Halloween? Miért ünneplik?

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

négy × három =