A szakura (japánul: 桜 vagy さくら) a japán cseresznyevirágzás, illetve az ehhez kapcsolódó ünnepségek sorozata.
Japánban a szakura az egyik legmeghatározóbb kulturális esemény, amely a tavasz alapvető szimbóluma és annak kezdetét is jelenti. Tudományos és történeti szempontból a szakura nem csupán egy botanikai esemény, hanem a dolgok mulandósága feletti érzékenység filozófiájának fizikai manifesztációja. A japán cseresznyevirágzás, a virágok szépsége miatt számos waka versben (5-7-5-7-7 szótagos verssorok) szerepel.
Bár az emberek hónapokig várják a cseresznyevirágzás teljes pompáját, a virágok legfeljebb két hétig csodálhatóak, mielőtt lehullanak. A japánok viszont régóta megtalálják a szépséget az élet múlandóságában. Az a tény, hogy a teljes pompájú cseresznyevirágzás szépsége múlandó és rövid időn belül szertefoszlik, okot add arra, hogy az emberek imádják a cseresznyevirágzást.
Az ünnep lényege a hanami
A szakurához kapcsolódó társadalmi esemény a hanami (花見), amely szó szerint „virágnézést” jelent. Ez a tavaszi rituálé a cseresznyefák virágzásának szemlélését, az alattuk való piknikezést és a közösségi együttlétet egyesíti. A modern Japánban a virágzás kezdetét (kaika) és a teljes virágba borulást (mankai) a Japán Meteorológiai Ügynökség (JMA) szigorú protokoll szerint figyeli. Az országos „szakura-front” (szakurazsrenszen) északi irányú haladását naponta követik a híradásokban, mivel a virágzás csúcspontja mindössze 7-10 napig tart.
Általában minden prefektúrában van egy „mintafa”, amelyet a japán cseresznyevirágzás megfigyelésére, várható időpontjának meghatározására és előrejelzésre használnak.
Antik gyökerek: Szilvavirágzás (Nara-kor, 710–794)
A virágnézés szokása Kínából ered, de eredetileg a szilvavirágra (ume) és az őszibarackvirágra (momo no hana) vonatkozott. Tehát a Nara-kor nemessége még a szilva illatát és látványát értékelte, amely a tél végét és a kitartást szimbolizálta.
Csak a Heian-korban (794–1185) váltottak a cseresznyére
Japán a Heian-korban kezdte kialakítani saját, Kínától független, esztétikai identitását.
Saga császár (812) udvarában tartották az első feljegyzett hanami partit Kiotóban, ahol a szilvát már a cseresznyevirág váltotta fel. A szakura ekkor vált a japán arisztokrácia kizárólagos ünnepévé. A költészetben a „virág” szó innentől kezdve egyet jelentett a szakurával.
A Heian-korban kezdődött el a vadcseresznyefák (Prunus jamasakura) felhasználásával a cseresznyefák termesztése is. Olyan termesztett egyedek születtek, amelyek nem vadon élő fajták voltak. Ezek közül a legidősebb az úgynevezett „síró cseresznyefa”, amelynek nevét a Heian-korabeli dokumentumok is megerősítik. Úgy tartják, hogy a „síró cseresznyefa” a vad Edo Higan cseresznyefa mutációja.
Japán legöregebb cseresznyefája is ebből a korból származhat. A Jamanasi prefektúrában található templomban van, neve Jindai sakura, amely 2000 éves múltra tekint vissza. Állítólag ezt a legendás fát a mitikus hadúr, Jamato Takeru ültette, és a jólétért való imák miatt ilyen hosszú életű. Más, 50 és 100 év közötti ősi cseresznyefákkal körülvéve, ékszerdobozszerű tájat alkot. Magassága: 10,3 méter. Törzskerülete: 11,8 méter. Jellegzetes tulajdonsága, hogy ugyanazon a fán a rózsaszín különböző árnyalataiban virágzik, a mély rózsaszíntől a majdnem fehérig. A helyzete azért nem annyira „rózsás”! Ugyanis a fa törzsének kétharmada elszáradt, míg a fennmaradó harmada már közel 20 éve alig hozott virágot, ezért kutatók segítségével különböző intézkedéseket tettek annak érdekében, hogy a fa életerejét helyreállítsák. Az űrbe is ment innen cseresznyemag, amióta hazajött már eltelt pár év és virágzik is.
A Kamakura-korszakban az Izu-szigeteken elterjedt oshima cseresznye (Prunus speciosa) kezdett megjelenni a japán kultúrában.
Az Edo-korban a hanami demokratizálódott
Cseresznyefákat ültettek még a templomok és a szentélyek területén is, és a szamurájok számára a szakura a dicsőséges, de rövid élet, illetve az önfeláldozás metaforájává vált. Tokugawa Yoshimune sógun nagy területeket ültettetett be cseresznyefákkal Edo (ma Tokió) szerte, hogy a köznép számára is elérhetővé tegye a kikapcsolódást. Állítólag a Sumida Parkban kialakított hely is hozzá köthető. A park az állomás közelében található, és a cseresznyefák körülbelül 1 kilométer hosszan szegélyezik a Sumida folyó partjait.
Bár cseresznyevirágzás megcsodálása sokáig alapvető dolog volt a felső osztályok, köztük a császárok, nemesek és szamurájok körében, a cseresznyevirágok, még ma is, általában a szellem szépségét, a kecses nőket és a tisztaságot jelképezik. A feng shui szerint a cseresznyevirágzásnak az a hatása, hogy elmossa a „vizet károsító méreganyagokat” és javítja a szerelmi életet.
A földművesek is régóta használják a cseresznyevirágzást útmutatóként
Különösen fontos a gazdálkodás megkezdésének időpontjához. Hiszen a hideg régiókban a japán cseresznyevirágzás kulcsfontosságú jelzője volt a késői fagyok okozta károk elkerülésének. Ráadásul a japán cseresznyevirágzás sintoista rituálénak is tekinthető, amellyel a bőséges termésért imádkoznak. A virágok időzítése és iránya alapján jó vagy rossz termést jósolnak például a rizstermesztésben.
Bár Japán számos híres cseresznyevirág-megfigyelő hellyel büszkélkedhet, a cseresznyevirágokat gyakran látni a városokban is. Valójában a mai kor cseresznyevirágzásról híresnek tartott helyei közül sokat eredetileg magánszemélyek ültettek, amit a társadalom közösségi tulajdonként örökölt meg. A Josinó-hegyet például gyakran nevezik Japán legjobb cseresznyevirág-megfigyelő helyének. Körülbelül 30 000 cseresznyefával, főként fehér hegyi cseresznyefákkal büszkélkedhet. Lenyűgöző látványt nyújt, mert egy pillantással sok-sok-sok akár ezer fa is látható.
A várak területén épült parkokban található cseresznyevirágzási helyek különösen népszerűek. Ennek történelmi háttére a feudális rendszer eltörlésére irányuló intézkedések sorozata. Ekkor a hatalom a Tokugava sógunátustól a Meidzsi-kormányzatra szállt (19. század második fele).
Mivel a japán várak eredetileg katonai erődítmények voltak, a kőfalak károsodásának elkerülése érdekében bevett gyakorlat volt, hogy ne ültessenek olyan fákat a vár területén, amelyek a gyökereiket mélyen a földbe eresztik.
A cseresznyefák 70%-a a Somei Yoshino fajtához tartozik
A tény, hogy a viszonylag ellenálló és könnyen termeszthető Somei Yoshino cseresznyefát ekkoriban, a 19. század második felétől nagy mennyiségben alkalmazták, hozzájárult a fajta terjedéséhez. (Nevét Somei faluról kapta, ahol az Edo-korszakban sok kertész élt.)
Az oltott Somei Yoshino fák néha mindössze két év alatt virágozhatnak. Mivel ezeket a fákat oltással és dugványozással szaporítják, nem arról van szó, hogy utódként szaporodnak, hanem arról, hogy a klónok alkotják Japán cseresznyefáinak 70%-át. Több szakértő szerint a klónozás miatti azonos genetika okozza, hogy ezek a fák, azonos éghajlati viszonyok között, általában egyszerre virágoznak, még a leveleik kihajtása előtt.
Úgy tartják, hogy ez a fajta az Edo Higan és az Oshima cseresznye – mindkettő őshonos japán vadcseresznyefaj – keresztezéséből, vagy természetes hibridizációból származik. A késő Edo-korban (1850-es és 1860-as évek között) „Yoshino cseresznyeként” árulták őket. (A három legjellemzőbb vadcseresznyefaj Japánban a hegyi cseresznye, az Edo Higan cseresznye és az Oshima cseresznye.)
A hideg Tohoku régióban a Somei Yoshino cseresznyefák virágzásához 15-20 méter átmérőre van szükség, míg a melegebb Tokai és Kinki régiókban körülbelül 10 méter átmérőre. De a jó vízelvezetésű talaj is fontos a cseresznyefa növekedéséhez. Az agyagos talaj akadályozza a gyökérnövekedést. Az ok, amiért sok cseresznyefa van várromok körül és folyók mentén, valószínűleg az, hogy ezeket a helyeket esztétikai megjelenésük és láthatóságuk miatt választották, megfelelve a térbeli és környezeti követelményeknek.
A cseresznyefák a rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozó Prunus nemzetségbe tartozó lombhullató fák.
Viszont a vadcseresznyefákra jellemző, hogy egyszerre fakadnak a levelek és a virágok. Mivel a gének egyénenként eltérőek, a virágzás időtartama is eltérő. Emiatt az Edo-korszak előtti cseresznyevirágzás során a hegyekben és a mezőkön körülbelül egy hónapon keresztül szakaszosan virágzó fákat csodáltak az emberek.
Sokan azt gondolják, hogy ezek a fák nem teremnek gyümölcsöt. Az igaz, hogy olyat nem, mint, amit mi cseresznyeként ismerünk és megeszünk. De a Somei Yoshino cseresznyefa termése kicsi és fekete. Emellett kis mennyiségben mérgező anyagot is tartalmaz, ezért szigorúan tilos megenni. A cseresznyevirág illatát is a kumarin adja, ami az aromás vegyületek csoportjának alapvető vegyülete, amelybe a polifenolok is tartoznak. A kumarin kis molekulatömegű, és elillan a légkörbe, lehetővé téve számunkra az illatának érzékelését. (Amikor a virágok és levelek lehullanak, a kumarin mérgezővé válik!)
A legtöbb ember lelki szemei előtt valószínűleg rózsaszín virág jelenik meg, amikor a cseresznyevirágzásra gondol. De valójában vannak a cseresznyevirágnak olyan fajtái is, amelyek nem rózsaszínű virágúak. Több mint 500 cseresznyevirágfajta létezik, beleértve a változatokat és a hibrideket is.
A halványzöldes virágokkal virágzó „Gyoiko” cseresznyevirág április végén kezd bimbózni, színe sárgászöldről sárgára változik, végül a közepe pirosra színeződik.
Miről szól ma a szakura?
Ma a szakura és a hanami három elem kötelező kombinációja. Az egyik a sok fával történő cseresznyevirágzás, a másik a tömeg, a harmadik az étel és ital. Sok japán ember szerint a hanami csak akkor teljes, ha ez a három elem jelen van. Nem csak néhány cseresznyefa, hanem egy egész facsoport. Nem csak egy-két ember, hanem hatalmas tömeg és nem csak a virágok nézegetéséről van szó, hanem ételről és italról is.
Ehhez képest a régi idők hanamija csendes szemlélődés volt. A virágok múlandósága fölött elmélkedő udvari költők, szerzetesek és arisztokraták ünnepe. A sakurához akkor még, a létezés törékenységének tükreként, egyetlen fa is elég volt, mert az ember megérezte az idő súlyát.
A világ kitágult, mindenki a saját szintjén, a saját pillanatában és életében éli meg az ünnepet, de tény, hogy a mai hanami már más ritmusban él. A sok ezer fa, a hömpölygő tömeg és az étel-ital közös öröme együtt alkotja azt a vibráló, közösségi ünnepet, amelyben a szépség nemcsak szemlélhető, hanem meg is osztható.
Talán épp a két világ találkozása adja a hanami igazi mélységét. A múlt csendje, a jelen zaja ugyanarra emlékeztet: a virágzás rövid, ezért kell teljes szívvel benne lenni.
Az ELTE Füvészkert hagyományos Sakura Ünnepe idén is a japán tavasz hangulatát idézi meg. A rendezvény a japán Ohanami, azaz a cseresznyevirágzás ünneplésének hagyományához kapcsolódik. A hétvégéken a látogatók változatos programokon vehetnek részt: japán kulturális bemutatók, workshopok, művészeti foglalkozások és gasztronómiai élmények várják az érdeklődőket.
Időpont: 2026. március 28–29. és április 11–12.
Helyszín: ELTE Füvészkert (1083 Budapest, Illés u. 25.)
Források:
No Comment