2021-ben másodszor lett lepke az év rovara, és először választottak olyan fajt, amely nem a pillangó-alakúak rokonsági körébe tartozik.

A  kacsafarkú szender (Macroglossum stellatarum) mint az év rovara, 3912 szavazatot kapott és a teljes szavazási időszakban végig magasan vezetett. A szenderfélék (Sphingidae) családjába, a lepkék (Lepidoptera) rendjébe tartozó rovar olyan, mint egy kis kolibri. A szender elnevezést a XIX. századi híres természettudós Frivaldszky Imre használta a „zúgólepkék” családjára. Maga a szó utalhat arra, hogy e lepkék legtöbb faja a természet elszenderedése után kezd repülni, vagy arra, hogy többségük nappal szendereg. A kacsafarkú szender nevének első tagja a potrohvég jellegzetes alakjára utal.

Állandó populációi Eurázsia szubtrópusi területein a Földközi-tenger medencéjétől egészen Japánig megtalálhatók. Vándorlepke, aminek vonuló egyedei eljutnak akár az Északi-sarkkörig is, míg déli irányban akár Dél-Indiáig, Malajziáig. A felmelegedés hatására az utóbbi egy-két évtizedben Magyarországon már áttelelő példányait is megfigyelték. A Magyar Rovartani Társaság információi alapján a következőket lehet még elmondani a kacsafarkú szenderről, ami 2021-ben az év rovara.

Csúcsa felé enyhén szélesedő csápja vastag, ami hirtelen elkeskenyedik. Szeme nagy, a teste pedig erőteljes, áramvonalas. Szárnycsúcsa hegyes, elülső szárnya keskeny, hátulsó szárnya pedig jóval kisebb az elülsőnél. A kacsafarkú szender hímje és nősténye egyforma. Szárnyuk fesztávolsága 40-50 mm, így a hazai szenderek között viszonylag kicsinek számítanak. Pödörnyelve megegyezik a teste hosszával (kb. 3 cm, ezt, ha nem táplálkozik, akkor spirál alakban felcsavarja). Feje, tora, potrohának elülső fele felül egyszínű barnásszürke, alul piszkosfehér. A potroh hátulsó felén kétoldalt fekete-fehér pikkelypamacsok vannak. Az utolsó potrohszelvény egyetlen széles sötétszürke pamacsot hordoz. A potroh szögletesnek, a vége egyenesen lemetszettnek tűnik. A teste hát-hasi irányban enyhén lapított, amit sűrű, lesimuló pikkelybunda fed.

A kacsfarkú szender gyorsan, cikázva repül, de képes egy helyben lebegni, vagy akár hátrafelé repülni is.

Ez azért lehetséges, mert a lepke folyamatosan érzékeli saját helyzetét, repülési irányát, amiben érzékelő szőröket tartalmazó csápja segíti. Szárnyaival másodpercenként 85-öt csap, ami jól hallható zümmögő hangot kelt. Egész alkata a gyors repüléshez és a hirtelen irányváltásokhoz idomult. Virágok nektárjával táplálkozik, de a legtöbb lepkével ellentétben nem száll le, hanem lebegve szívja hosszú, kinyújtott pödörnyelvével a nektárt. Kora tavasszal főleg a gyümölcsfák virágait látogatja, később inkább mély torkú virágok előtt lebeg. De mivel nem száll le sok energiára van szüksége, ezért a bő nektárhozamú virágokat részesíti előnyben.

Az európai szenderek között egyedülálló, de az összes lepkefaj között is ritkaság az imágó alakban történő telelés. Hernyója vastag testű, húsos, és a fenekén hosszú nyúlvány van. Mivel a galajfélék leveleit eszi, gazdasági kárt nem okoz. Szerencsére nem veszélyeztetett faj.