A külföldi sajtóban felkapott hírré vált, hogy a poszméhek mint változó testhőmérsékletű állatoknál minden milligrammnyi pollen 0,07 Celsius fokkal emeli meg a méhek testhőmérsékletét.

A teljes kapacitásukkal szállító poszméhek testhője pedig akár 2 fokkal is magasabb lehet a pollent nem szállító társaiknál. Az Észak-Karolinai Állami Egyetem kutatása szerint ez azt jelenti, hogy egy forró nyári napon egy pollennel felpakolt poszméh testhője megközelítheti a halálos tartományt. Ez nem egyszerűen annak az eredménye, hogy, aki jól dolgozik az az állatoknál is belepusztul. Az amerikai mezőgazdaságban most azon aggódnak, hogy a hűvösebb, esősebb tavaszi időben is beporzóképes rovarokat nagy veszély fenyegeti a globális felmelegedéssel. Malia Naumchik és Elsa Youngsteadt szerint világszerte csökken a rovarpopuláció, melynek egyik fő oka a klímaváltozás. A poszméhek a legtipikusabb példái a rovarokra gyakorolt ​​éghajlati hatások megfigyelhetőségének. De számos más faj populációja és elterjedési területe is súlyosan csökken a felmelegedés miatt. A probléma és az ezzel járó veszteségek a jövőben várhatóan súlyosbodni fognak. Ráadásul a legkomolyabb csökkenés a mezőgazdasági területeken várható, mivel a poszméhek kulcsfontosságú beporzók.

Más rovarokhoz hasonlóan a poszméhek testhőmérsékletét elsősorban a környezet határozza meg. De a poszméhek hideghez jól alkalmazkodó rovarok, amelyek képesek (különösen a hűvös reggeleken) dideregve felmelegíteni magukat. Így alacsony hőmérsékleten és magasan is képesek repülni. Hidegtűrő képességük azt jelenti, hogy az év nagy részében aktívak, így korábban kezdik meg beporzásukat, mint más rovarok, és hosszú időn keresztül sokféle virágot beporoznak. Táplálékkereső repüléseik során testtömegük 80%-át is elérő mennyiségű virágport gyűjtenek és szállítanak, ami a legújabb kutatások szerint nagyon megerőltető és jelentősen megemeli az állat testhőmérsékletét. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy bár úgy tűnik, a méhek könnyedén mozognak virágról virágra, az általuk cipelt pollencsomagok testtömegük egyharmadát is elérhetik.

A kutatók 91 közönséges keleti poszméh, Bombus impatiens dolgozót teszteltek, és azt találták, hogy túlmelegedésük 41,3° és 48,4°C között tapasztalható.

De az egész egy ördögi kör. Egyrészt azért, mert a melegedő klíma miatt arra lehet számítani, hogy jelentősen csökken a méhek ideális beporzási időszaka, ami hosszú távon a növények termékenységét, és rajtuk keresztül a biodiverzitást is befolyásolni fogja. (Ez is oka lehet annak, hogy az utóbbi években csökkent a poszméhek populációja.) Másrészt a pollen kritikus fontosságú a poszméhek életében. Hiszen a frissen kikelt anyák nyáron ezzel táplálkoznak, majd a születő dolgozóikat is ezzel etetik. Később a dolgozók átveszik a kolónia etetését, ők gondoskodnak az álcákról és a jövőbeni anyákról is. Az elegendő mennyiségű pollen nélkül a kolóniák nem képesek megfelelően működni. Ezzel a populáció élete és az egész faj veszélybe kerül. Tehát a poszméh-kolónia sikeres fejlődése a pollen mennyiségétől és minőségétől függ, de a pollengyűjtés növelheti a poszméhek túlmelegedésének kockázatát. Mindez, mint említettük, a beporzásra is negatív hatással van, ami a mezőgazdasági és a természetes ökoszisztémákra is hatással van.

Bár a poszméhek a rovarok termikus biológiájának klasszikus modelljei, azok a konkrét mechanizmusok, amelyekkel az éghajlat korlátozza a poszméhkolónia fejlődését és szaporodását, továbbra is ismeretlenek.  Korábbi laboratóriumi vizsgálatok azt sugallják, hogy a pollen- vagy nektárterhelés fokozza a mézelő méhek és poszméhek anyagcseréjét, a pollenszállítás az energiafelhasználás szempontjából még költségesebb is lehet, mint a nektárszállítás. Mivel a pollent alacsonyabb súlyponttal szállítják, ellenállást hoz létre, és nem járul hozzá a párolgásos hűtéshez. Végül pedig, e csekély ismereten túl semmit nem tudunk a poszméhek munka során történt felmelegedéséről vagy éppen a hűtési folyamatról.