Mi az a body shaming és mit tehetünk ellene?


Mi az a body shaming és mit tehetünk ellene?
Olvasási idő: 4 perc

A body shaming vagyis a testszégyenítés egy napjainkban gyakran felbukkanó angol kifejezés.

A body shaming gyűjtőfogalom, amibe belefér gyakorlatilag minden, ami az emberi külsővel kapcsolatos, persze negatív és gúnyos, gunyoros értelemben. Például a rossz és bántó viccelődés, ami gyakran tragédiákhoz vezet. Vajon mit tehetünk ellene?

Azt, ahogy megítéljük egymást, ahogyan beszélünk és gondolkodunk egymásról; az a kép és amiért azt bizonyos képet kialakítjuk a másikról vagy akár önmagunkról – nem mindig pozitív. Gyakran ítéljük el a másikat és önmagunkat, rövid és hosszútávon egyaránt! Hierarchikus társadalomban élünk és dominancia-harcokat vívunk vélt vagy valós ellenünkkel, szakadatlan. Ezért születhetnek ítéletek másodpercek alatt, ezért vetíthetjük ki másokra, különösen azok külsőségeire frusztrációinkat. A body shaming és hasonló ítélkezések így okoznak, sok esetben, jelentős károkat.

Sajátságos elmejáték ez, ahol látszólag van egy erősebb fél, aki nemcsak elviseli, tűri a ,,kritikákat”, de le is pereg róla, mint kutyáról a víz.

Valójában azonban felbecsülhetetlen pszichés károkat okozunk egy-egy meggondolatlanul odavetett félmondatunkkal, amivel aztán később a saját lelkiismeretünk felé sem tudunk elszámolni. Persze a valóság eltagadása a másik véglet, amelynek szintén sajátságos kultúrája és támogató bázisa alakult ki szerte a világban. A létezés nem csak cselekvés, ahogyan azt a kantiánus tétel igazolni próbálja, hanem mindenekelőtt egy gondolat, amivel elindul maga a cselekmény-sorozat.

Sajátságos elmejáték ez, ahol látszólag van egy erősebb fél, aki nemcsak elviseli, tűri a ,,kritikákat”, de le is pereg róla, mint kutyáról a víz.

A body shaminghez nagyon hasonló a szexuális zaklatás és erőszak, a szexizmus és áldozathibáztatás. Mindegyik tett egy gondolattal kezdődik, amit egy adott ember vagy csoport feltételez a leendő áldozatról. A zaklatás és áldozathibáztatás során az erkölcsi gátakat az szakítja fel, hogy az áldozat megérdemelte, sőt kiérdemelte a gyalázatos tettet vele szemben, hiszen kifogásolhatóan öltözködött, visszautasított, esetleg a megítélő számára deviánsan viselkedett, ami tolerálhatatlan. A testszégyenítés gyakorlata ugyanez.

Ha valaki vagy valakik nem illenek bele a különféle médiumok és adott kulturális közeg ideális testkép-kontextusába, nyilvánvalóan gyengék, hogy felfejlesszék testüket és eltüntessék – sokszor vélt – fogyatékosságaikat. Gyengébbnek lenni pedig azt jelenti, hogy hamar érkezik a – sokszor vélelmezett – domináns fél, amelyik előbbi még intenzívebb elnyomásából tartja fenn önnön dominanciájának és legfőképp omnipotenciájának magas szintjét.

Én a helyedben nem venném fel azt a bikinit. Ha nekem ilyen narancsbőröm lenne, otthon maradnék. Látszik, hogy öreg vagy már, rövid a hajad. Mi van, nem bírod a kritikát?!

Én a helyedben nem venném fel azt a bikinit. Ha nekem ilyen narancsbőröm lenne, otthon maradnék. Látszik, hogy öreg vagy már, rövid a hajad. Mi van, nem bírod a kritikát?!

Kiragadott, de jellemző mondatok ezek. Közös bennük, hogy valamilyen testi tulajdonságról alkot véleményt, akár explicit, akár implicit módon. Végül, amikor már az összes gyalázkodás elhangzott, következik az önfelmentés: a csak vicceltem és a kritizálhatatlanság dogmája. Felesleges a megszégyenített fél testi tulajdonságait aszerint rangsorolni, hogy melyekről tehet és melyekről nem.

Embert ölni is bűn, az indítéktól függetlenül, noha az önvédelem esete társadalmilag elfogadottan bocsánatos.

Vita tárgya, hogy a különféle divatirányzatok, amelyek utat mutatnak abban, milyen az optimális kinézet és mik azok a ruhaméretek, amelyekbe mindenképpen, akár önkínzás árán is bele kell férjünk, milyen szempontok szerint alakulnak. Sokan hisznek és bíznak abban, hogy a divat sztenderdjei szerinti kinézet és öltözködés az egyetlen útja a társadalmi népszerűségnek és elfogadásnak. Ugyanakkor nem mindenkinek kell követnie a divatot – mondhatnánk, hiszen  a különutasság, a különcség egyenlő a vagánysággal, amire sokan felfigyelhetnek; bár valahol ez is része a divatnak, amennyiben nem spontán, hanem diktált. Igazságot nem tudunk tenni, az viszont bizonyos, hogy a reklámok nem árulják el a hogyant, sohasem.

Ennél fogva a body shaming, vagyis a testszégyenítés az áldozat szempontjából átalakul önhibáztatássá!

A permanens önhibáztatás önértékelési gondokat jelent. Felmérések bizonyítják, hogy az emberek, főleg a kamaszkorúak, majdnem 100%-a elszenvedi a küllemére vonatkozó pejoratív megjegyzéseket. Ez része egy nagyobb halmaznak, az iskolai zaklatásnak, vagyis a bullying-nak. Természetesen ebben az életkorban, amikor a pubertás miatt a testünk változóban van, legkönnyebb a testsúllyal vagy bőrhibával csúfolni. Ezek a megjegyzések rendszerint megmaradnak a tinédzserekben és később komplexusokká is alakulhatnak.

De az ellenkezője is gyakori, amikor egy csúfolt elhízott, még többet fog enni vagy éppen semennyit; mindezek bulémiát, anorexiát és kóros elhízást egyaránt okozhatnak. Legrosszabb az egészben, hogy a fizikai vagy pszichés következmények nem következnek az áldozat eleve feltételezett gyengeségéből. Mindenkinek van egy tűréshatára! Főleg azok koppanhatnak nagyokat, akik maguk is testszégyenítették társaikat vagy valamiért eltűnt belőlük az a sárm, ami hónapokon, éveken át oly népszerűvé tette őket. Ezesetben felfedezhető némi determináció.

Mi a megoldás?

Connie Sobczak és Elizabeth Scott a body shaming harcosai. Forrás: thebodypositive.org
Connie Sobczak és Elizabeth Scott a body shaming harcosai. Forrás: thebodypositive.org

Egy elfogadó közeg megtalálása, ami jobbára szerencse dolga, de ha elsőnek nem ilyenbe csöppenünk, ne féljünk beszélni a problémákról és tovább állni. Az is segíthet, ha tudatosan beleállunk az adott szituációba és megvédjük az áldozatot, kiállunk érte; ezzel növelhetjük az önbizalmát és majd ő is ki fog állni másokért, magáért. Gondolj azokra, akik tökéletesen meg vannak elégedve magukkal, hiába éri őket kritika. Élj aktív, egészséges, sportos és ami a legfontosabb: szociális életet. Enélkül az önmarcangolás fogságába eshetünk, aminek pszichés spiráljából nagyon nehéz kijönni!

A pszichológiában a probléma csak a közelmúltban emelkedett témává. A felmérések és dolgozatok száma 2018-óta növekszik. 2018-ra a különféle zaklatások országos és elviselhetetlen méreteket öltöttek az Egyesült Államokban, amire gyorsan meg is jött a válasz szerte a világból, hogy bizony ez egyáltalán nem ,,first world problem”. A globalizáció térhódításával az ideális testkép és viselkedési ,,szabályok” mindenütt átalakították a megszokott, adott közösségre jellemző tradicionális életmódokat.

A body shamingre, vagyis a testszégyenítésre egy sajátos ellenkultúra, a pozitív test-szemlélet alakult 1996-ban.

A mozgalmat Connie Sobczak és Elizabeth Scott, egy évekig evés zavarral küzdő civil és egy fizikoterapeuta jegyzi. Céljuk, hogy kitörjenek a szociális inzultusok szorongató légköréből, amely csak permanens szorongásba taszítja az embereket, nemtől, bőrszíntől függetlenül. Előadásokat tartanak iskolákban, felvilágosítanak és különféle workshopokat rendeznek. Sikerült az évek alatt egyre nagyobb számú és sokféle külső tulajdonságú embert megnyerniük ügyüknek, akik örülnek, hogy immár másként tekinthetnek magukra. Fontos azonban, hogy a szervezet nem támogatja a káros életvitelt, pusztán azt, ha valaki jól érzi magát a bőrében.

Sajnos sokan vannak, akik ellenhatásként a gúnyolódásra erős öntudatos álarc felhelyezésével reagálnak, és csak ráerősítenek a káros életvitel miatt bekövetkező testi változásaikra. Minden mindegy alapon. Megjátsszák, hogy így is szeretik magukat. Rosszabb, ha ebben a körülöttük lévők meg is erősítik és támogatják őket. Ráadásul ezt a folyamatot néhány kereskedelmi márka is felkapta és elkezdett a reklámjaiban másféle, az eddigiektől nem megszokott modelleket alkalmazni. Ebbe egyesek az elfogadás, az érzékenyítés és a safe-space propagandáját látják, láttatják bele, ami korunkban az identitárius politikai küzdelmek fő témája.

Testszégyenítés, sőt a szégyenítés minden formája már ősidők óta létezik.

A társadalmi együttélés sohasem lesz zökkenőmentes és harmonikus. Ugyanakkor üdítő dolog látni, hogy sokan öntudatosan felveszik a harcot a body shaming ellen és ebben társaikat is segítik. Azonban a hierarchiát és a dominanciaharcot nem lehet kiiktatni, de el lehet venni az élét és az ügy szolgálatába lehet állítani!

Egyszerűen úgy, ha megtanítjuk kortársainknak és gyermekeinknek, hogy az erős vezéregyéniségeket nem a frivol verbális (vagy non-verbális) erőszak teszi, hanem a gyengébbek védelme. Ezzel a memetikai átrendeződéssel a társadalmi piramisok csúcsain lévő személyek ugyanúgy begyűjtik a saját népszerűségi kreditjeiket, de legalább ezúttal a társadalom pszichéje és egészsége is jól jár végre!

 

Forrás:



Previous Az első magyar hangyanév-katalógus
Next Nepáli COVID-variáns – a Delta törzs legújabb mutációja

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

5 + tizenhárom =