A globális éghajlatváltozás és a növekvő vízfelhasználás következtében egyre több vízfolyás szárad ki.
Ennek hatása egyre jobban érezhető a mindennapi életben, akárcsak a gazdaság működésében. Az eltűnő víz és az eltűnő vizek eddig nagyon kevés figyelmet kaptak. Így a folyamat hatásainak megértéséhez nincs elegendő adat a világszerte érintett több tízezer kisvízfolyásról, mely a kutatók segítségére lenne. Ezért hoztak létre egy Citizen Science hálózatot (a Horizon 2020 kutatási projekt keretében) a Pécsi Tudományegyetem kutatóinak együttműködésével, és fejlesztették ki a DRYRivERS okostelefonos alkalmazást, mely kisvízfolyásaink megóvása érdekében arra kéri a lakosságot, hogy segítsen az adatgyűjtésben.
A folyók és patakok az emberi jólét szempontjából is nélkülözhetetlen ökoszisztémáknak számítanak, de emellett sajnos a Föld legsérülékenyebb biodiverzitási pontjai közé tartoznak. A DRYRivERS alkalmazás egy remek, a vizek védelme érdekében indult kezdeményezés, mely a későbbiekben az előrejelzésekben is fontos szerepet fog játszani.
A DRYvER projekt 25 kutatóintézet több mint 100 kutatója részvételével indult.
Fő célja, hogy Európa és Dél-Amerika kilenc kiszáradó folyóhálózatain gyűjtsön részletes információkat. Ezek alapján pedig egy új globális keretrendszert dolgozzon ki (stratégiák, eszközök, ajánlások), mely e vízfolyás-hálózatok helyzethez alkalmazkodó, azaz adaptív menedzsmentjét írja le. Úgy, hogy az összes kapcsolódó tudományterület (hidrológia, biogeokémia, ökológia, szociológia, közgazdaságtan) nézőpontját magába foglalja.
A kutatók sajnos nem képesek arra, hogy nyomon kövessék a több tízezer érintett vízfolyást, széles körű adatgyűjtésre viszont szükségük van ahhoz, hogy a kiszáradó folyóhálózatok működését tanulmányozni tudják, és megértsék a kiszáradások időbeli dinamikáját. Ezért elengedhetetlen a lakosság segítsége! Minden okostelefonnal rendelkező, természetjárást és szabadtéri tevékenységeket kedvelő személy részt vehet a kutatásban, illetve hozzájárulhat a célok eléréséhez. Nem kell mást tenni, csak dokumentálni a vízfolyások aktuális állapotát. Ebben segít a DRYvER által létrehozott DRYRivERS applikáció, amely így az eltűnő víz nyomába szegődik.
Az alkalmazás a Google Play és az App Store áruházakból is ingyenesen letölthető.
A letöltési linkek és használati útmutatók elérhetőek a projekt weboldaláról. A nyílt forráskódú alkalmazás használata nagyon egyszerű. Csak meg kell adni a helyet (1), kiválasztani a vízfolyás aktuális állapotát (2) (áramló víz, különálló medencék, száraz patakmeder) és készíteni egy fotót (3). A felhasználó a telefon helymeghatározója segítségével vihet be aktuális pozícióját, de azt a térképen is kiválaszthatja. Akkor sem kell aggódni, ha az utunkba kerül egy patak, de éppen nincs hálózati lefedettség. Az új hely vagy rekord rögzítése után el lehet menteni az adatokat, majd később feltölteni azokat az adatbázisba.
A DRYRivERS alkalmazással rögzített megfigyelések nyilvánosan is elérhetőek a DRYvER projekt honlapján. A regisztrált felhasználók adataikat a weboldalon keresztül szerkeszthetik, újakat adhatnak hozzá és időszakokra is szűkíthetnek. A későbbiekben az aktivitás révén játékokban, kihívásokban lehet részt venni, ezáltal elismeréseket, jelvényeket gyűjteni.
A DRYRivERS-nek köszönhetően létre fog jönni az első – a kiszáradások valós-idejű megfigyelésein alapuló – hálózat, amely egyéb forrásokból származó megfigyelésekkel együtt adja majd a kiszáradó vízfolyás-hálózatok európai atlaszát. Megfelelő mennyiségű adat elérése után olyan modellek készülhetnek, amelyek képesek előrejelzést adni a klímaváltozás és a vízhasználat patakokra és folyókra gyakorolt hatásairól.
No Comment