Munkásprés: sztrájkhullám Magyarországon


Sztrájkhullám elhozta a dolgozók és a vezetőség megegyezését a sztrájk beszüntetéséről.
Olvasási idő: 5 perc

Nehéz megmondani, hogy mikor volt sztrájk először Magyarországon.

Annyi bizonyos, hogy a tömeges munkabeszüntetésnek sokféle alakmása volt a magyar történelemben. Gyökerei az illegalitásban kezdődnek, amikor a szervezkedés egyáltalán nem jog volt, hanem vétség a fennálló rend ellen, bűncselekmény. Ezt a tényt olyan véres példák is visszaigazolhatják, mint például az 1919. szeptember 6-án lezajlott tatabányai bányászsztrájk. Az ilyen formában fenntarthatatlan harc végül kompromisszummal ért véget. Ez volt a korporativizmus, amely rendszerben a munkáltató kiegyezett a munkavállalóval az állam nyomására.

Bár a korporációs megoldást előszeretettel használták a fasiszta és katonai diktatúrák is, máig ez a rendszer él tovább. Persze megreformált és jóval demokratikusabb keretek között, illetve formában, neokorporativizmus címszó alatt. Ez azt jelenti, hogy a társadalom alrendszerei, mint amilyenek az adott gazdasági szektor munkáltatói, illetve munkavállalói, kölcsönös önkorlátozások révén jutnak megegyezésre egymással egy erre létrehozott fórumon. Ezáltal létrejön az össztársadalmi koordináció, vagyis kis képzavarral élve, a békés egymás mellett élés.

Magyarországon a rendszerváltás után kezdődhetett a neokorporativista érdekérvényesítés. Ehhez biztosított intézményes kereteket az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), a korábban csak simán Érdekegyeztető Tanácsként létező, háromoldalú fórum. Ezen a fórumon a magyar munkavállalók, munkaadók és a kormány vett részt, hogy megtárgyalják a munka világával, a jövedelemeloszlással, illetve a gazdaságpolitikával kapcsolatos kérdéseket, országos szinten.

A szervezet hatékonysága erősen megkérdőjelezhető volt, hiszen túl sok szereplő, túl kevés érdekkijárási lehetőséggel rendelkezett.

Ráadásul a diszfunkcionalitásig túlbürokratizálódott. Elsőségét képtelen volt saját pályáján megtartani, mivel mellette létrejöttek hasonló célú szervezetek is, például a Gazdasági és Szociális Tanács, valamint a Gazdasági Érdekegyeztető Fórum. Az OÉT legnagyobb gyermekbetegségét a hat szakszervezeti konföderáció jelentette. Ezek, bár hathatósan jelenítették meg a szakszervezetek eltérő világnézeti és szakmai jellegét, inkább elmélyítették a szakadékot a közszféra és a magánszféra dolgozói között. Ráadásul ezeken a szinteken az intézményi politizálás más minőséget, romlott opportunizmust hordoz, ami már a hatékony munkás érdekkijárást nehezíti.

A neokorporativista fórumozásra a második Orbán-kormány tett pontot, amikor az összes, munkavállalással kapcsolatos kérdések körül összpontosuló szervezetet egy makroszintű fórum, a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács alá rendelte. A változás pusztán annyi, hogy a fórum deklaráltan független az Országgyűléstől és a kormánytól, csak javaslattevő és tanácsadó funkciója van. Ez tökéletesen illeszkedik az Orbán-kormányok által kiépített, horizontális helyett a vertikális érdekérvényesítés témakörébe. Ez azt jelenti, hogy az állami szereplők és a munkáltatók, illetve a munkavállalói szervezetek ad-hoc konzultálnak egymással, lényegében hivatalos szervezeti kereten kívül.

A megoldás jelentősen növelte a hatékonyságot és reálisan árazta be a különféle testületek, szakszervezetek és egyéb szereplők valós lobby-erejét.

Azzal, hogy a hangsúly eltolódott a csúcsintézményektől a valóságos térbe, új lehetőségek nyíltak az érdekérvényesítésre, amit csak katalizált a munkaerőhiány és a nyugati országokhoz képesti alacsony bérek. Az alacsony forint-árfolyam, az elvándorlás és a nyugdíjrendszer bedőlésének kockázata megszüntette a biztonságérzetet és bátorságot adott a dolgozóknak, hogy tüntessenek az érdekeikért. Mindezt történt annak ellenére, hogy a Munka törvénykönyvének 2012-es kiadásában erősen korlátok közé szorították a sztrájk lehetőségét, különösen a közszféra és a közfeladatot ellátó – rendészeti és egészségügyi – dolgozók számára.

2019 elején sztrájkhullámot élt meg Magyarország!

Természetesen téves megállapítás volna az ez előtti időszakot sztrájk nélkülinek aposztrofálni. Gondolhatunk itt a 2010-es évet megelőző nagy vasutassztrájkokra. Ezek közül is kiemelkedik a 2000. évi, összesen 329 órás munkabeszüntetés, amely a fizetésemelésen kívül általános protezsálást jelentett a privatizáció ellen, szolidaritást fejezve ki a magánosítandó cégek munkavállalóival. Vagy a 2007-es szintén MÁV-sztrájk, ahol a bérfejlesztésen kívül a mellékvonalak bezárása ellen is tüntettek a vasutasok. A 2019-es esetek összefüggésbe állíthatók ezekkel, sőt megjelent a külföldi sztrájkstratégiai intelligencia is, mint hathatós stratégiai segítség és taktikai szövetséges.

A 2019-es sztrájkhullám kezdetét az Audi-gyárban érjük tetten. A nem sokkal ezelőtt nagy vihart kavart túlóra-törvény nem hozott magával országos sztrájkokat, csak tüntetéseket. Ennek oka, hogy a túlórakeret megemelése csak később lép érvénybe, ráadásul a vállalás a törvény szerint önkéntes jellegű. Ugyanakkor a magyarországi multinacionális cégek jelezték, hogy nem élnek a megnövelt túlórakeret nyújtotta lehetőségekkel.

A sztrájk kezdetét az Audi nyitotta meg.
Forrás: 24.hu

Az Audi-gyárban történt, összesen 156 órás januári munkabeszüntetés végül sikerrel zárult, hiszen a vezetőség belement az alapbér emelésébe, valamint a cafeteria-juttatás növelésébe, illetve a havi egy teljes hétvégén át tartó szabadságba. A sikerhez egy nem várt szövetséges is hozzájárult, Európa egyik legnagyobb szakszervezeti szövetségének, az IG Metalnak a személyében. A vas- és fémiparban jelenlévő szakszervezeti tömörülés szakmai segítséget nyújtott magyar társainak, sőt vállalta egyes szakszervezeti vezetők képzését is. Vezetője, Wolfgang Lemb hangsúlyozta az országok közötti munkásszolidaritást és, hogy tesztlaborként kívánja felhasználni a magyar tapasztalatokat. Szerinte nem csak a fizetésbeli különbségek csökkentése a cél, hanem az adott iparági azonos munkafeltételek biztosítása, és a dolgozók közötti verseny felszámolása, a szolidaritás érdekében.

A siker hozadékai nem csak az összefogás elmélyítése és a kiharcolt juttatások voltak, hanem a szakszervezetek megtépázott renoméjának helyreállítása is.

Ennek eredményeképpen nőtt a tagság 8700-ról, 9300-ra. Továbbá a sztrájkot vezetők nem alkudtak meg a vállalattal még a finomra hangolt fenyegetések ellenére sem, mondván az Audinál jóval többet keresnek, mint az országos átlag. Ráadásul a szakszervezet nem maradt magára, mert az Életre Tervezett Munkavállalók Országos Szakszervezetének ötlete alapján sztrájkalap is alakult, amelybe csaknem 6 millió forintot sikerült összegyűjteni. Bár az összeg nem került felhasználásra, rendkívül fontos, hogy a munkavállaló tisztában legyen azzal, hogy a sztrájk alatt anyagi kár nem éri, legalábbis nem annyira drasztikusan, hogy nem tud számolni a havi fizetésével.

A sztrájk következő állomása a Bosch gyár volt.
Forrás: merce.hu

A következő sztrájkügyi frontot a hatvani Bosch dolgozói nyitották meg. Ám ez esetben a munkabeszüntetés elmaradt, mert a vezetőség megegyezett a szakszervezettel. A nyereség hasonlóan alakult az Audihoz. A sorban a következő a Tesco lett, ahol a győri bérszámfejtő irodája dolgozói hirdettek sztrájkot, aminek okán késett a januári bérkifizetés. A többi dolgozó elégedetlenségét megelőzendő, a Tesco kifizette a munkásait egy nappal korábban és meg is egyezett a győriekkel. Hasonló sikereket hozhat a Metro áruházláncban tervezett munkabeszüntetés. A vállalat megegyezne, az ajánlatot azonban a szakszervezet nem fogadta el. A hírekre több magyarországi hipermarket is béreket emelt, köztük az Auchan, a Aldi, a Lidl és a Spar is.

Az Audi-sztrájk azonban nem csak általános példát adott, hanem gyűrűhatást kiváltva inspirálta a többi autóipari, gépgyártásbeli cégek munkavállalóit is.

Február 7-én 2 órás figyelmeztető sztrájkot tartottak a miskolci SEG Automotive gyárában. Ezt később több órára is kiszélesítették, azonban az eredmény elmaradt, mivel a dolgozóknak csak kis része vett részt a munkabeszüntetésben. Továbbá a cég számos esetben kiegyezett egyénileg a munkavállalókkal. A sikertelenség megmutatta, hogy mekkora a törésvonal Kelet- és Nyugat-Magyarország között. Mégis a történések valamekkora béremelést okoztak a szektorban.

Sikeres volt viszont a Hankook Tire Magyarország Kft. tíz napos munkabeszüntetése a rácalmási gyárban márciusban, amiben a dolgozók 70%-a vett részt. Hasonlóan alakultak a dolgok a Wescast oroszlányi gyárában, ahol a sikert már az első nap elhódították a sztrájkolók.

Ugyancsak kaptak az alkalmon a Magyar Posta dolgozói is. Demonstrációt hirdettek és a helyzet ott is sztrájkkal fenyeget. A Magyar Posta azonban nem hajlandó alkudozni a bérekről. Hasonlóan eredménytelen a Paksi Atomerőmű biztonsági dolgozóinak követelése arra nézve, hogy a Magyar Villamosművek ne szervezze ki a biztonsági őrizetet külsős vállalkozásoknak. A vállalat szerint a követelést méltánytalan és túlzó, hiszen az átszervezések figyelembe veszik a dolgozók érdekeit.

A következő szegmens a gyógyszeripar lett, ahol a Sanofinál, majd a Chioninnál hirdettek sztrájkot. Ezeknek a vége azonban még nem látható. A hullámba a közszolgálati dolgozók is be kívánnak csatlakozni. Eddig március 14-én szüntették be a munkát csaknem 7500-an. Eredmény nem látható ezen a területen, noha a követelések jó része inkább a munkahelyi konfliktusokról és a munkaidőről szól, nem annyira a bérfejlesztésről.

Érdekes adalék, hogy a kormány nem nagyon kommentálta a leállásokat.

Pusztán csak a közszolgák munkabeszüntetését bélyegezte meg, ellenzéki felbujtással vádolva a dolgozókat. A sikeres autóipari sztrájkokról csak Varga Mihály pénzügyminiszter fejtette ki véleményét, amely szerint a párbeszédet a 2011 óta rendelkezésre álló intézményes keretek között kell elvégezni. Negatív véleményt csak Parragh Szabolcs, a Kereskedelmi és Iparkamara elnöke mondott, szerinte ugyanis a sztrájk rontja a befektetői megítélést. Ezt később Varga Mihály óvatosan cáfolta. Összességében a kormány semleges álláspontra helyezkedett.

Az eddigi és vélhetően a közeljövőben létesülő sztrájkbizottságokról elmondható, hogy összességében pár órás figyelmeztető vagy hosszú távú, munkavállalói sztrájkok számítanak bevettnek. Szolidaritási sztrájkokra eddig nem került sor, ahogy általános munkabeszüntetésre sem. Jóllehet ezekhez sokkal nagyobb infrastruktúra és munka kell. Ugyanakkor örvendetes, hogy a fennálló munkaerőhiány fegyvert adott a munkások kezébe, hogy érvényesítsék kívánalmaikat. Ez az egész ország számára jó hír, még akkor is, ha nagy és sokrétű különbségek realizálhatók a dunántúli, illetve a keleti munkavállalók között.

A kitartás megerősítésében fontos szerepet játszhat az a tény, hogy a munkásoknak nem kell örökké tekintettel lenniük az iparág vélt vagy valós nehéz helyzetére, nem kell örökké háttérbe szorítaniuk az érdekeiket. Többek között azért, mert a munkabeszüntetés ugyanúgy hozzátartozik a kapitalizmushoz, mint az elbocsátások, a strukturált munkanélküliség és a kvalifikált dolgozókért való verseny a cégek között. Amellett, hogy láthatóan befektetéseket nem veszítünk, szolidaritást mindenképpen nyerhetünk és nyernünk is kell, ha a magunk képére akarjuk formálni az országot!

Források:

  1. 12000 és 2007 vasutassztrájkjai   
  2. Interjú Márkus Imrével a vasutassztrájkról
  3. Sztrájkjog
  4. Audi
  5. Interjú Wolfgang Lemb-el
  6. Bosch
  7. Tesco
  8. Metro
  9. SEG Automotive
  10. Hankook Tire
  11. Wescast
  12. Magyar Posta
  13. Paksi Atomerőmű
  14. Sanofi és Chionin
  15. Közszolgálati sztrájk
  16. Varga Mihály (I, II) és Parragh László nyilatkozatai
  17. A 2019-es béremelés néhány nagyobb cégnél, ahol már van bérmegállapodás (2019.03.04.)


Previous Halál és temető
Next A fukang meteorit

No Comment

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.