Régen sokan aligha gondolták volna, hogy az utazási szenvedélyüket, hobbijukat űző tömegek olyan magasságokban is megjelennek, mint a Himalája.

Pedig miattuk kényszerülnek a hatóságok – többek között – vécéket is rendszeresíteni a hegyre. A Himalája északi oldala, ahonnan a hegymászók számára támadható a Mount Everest csaknem 9 ezer méter magasságban lévő csúcsa, a Kína által megszállva tartott Tibethez tartozik. Ide a 7028 méteres magasságban lévő táborba helyeznek üzembe környezetbarát illemhelyeket, amiket a hegymászó-szezon végeztével el is bontanak.

Az ökotudatos vécék egy integrált gumizsákban gyűjtik a fekáliát, amit aztán napi szinten ürítenek a karbantartók. Ezután a végtermék kiosztásra kerül helyi farmerek között, akik trágyaként hasznosítják azt újra. A szomszédos Nepál lát fantáziát a hasznosítás mikéntje felől. Mérnökeik egy biogáz erőművet telepítenének a közelbe, ahol hő- és villamosenergia lenne fejleszthető a hasznos gázelegy segítségével. Ez mindenképpen előrelépés azokhoz az ad-hoc megoldásokhoz képest, amik eddig az expedíciókra bízták a távozó termékek összegyűjtését és leadását a kijelölt helyre.

Azonban a megoldandó feladatot nem csak a felhalmozódó ürülék okozza!

Az alpinisták rendszeresen hajigálják el tönkre ment hegymászó felszerelésük darabjait. A nem megfelelően rögzített sátrakat pedig a szélviharok ragadják el. Bár a szemetet eddig is összegyűjtötték és leadták a következő faluba, ahol a rendszerint a csatornába került, fertőzve ezzel a vízkészletet. A szerves hulladékot pedig a hegy első két táborában egyszerűen latrinákba temették nem törődve a későbbi következményekkel, hogy az olvadás micsoda kellemetlen szagokat és kórokozó tenyészeteket hoz létre. Nem beszélve a kiolvadó holttestekről!

A vécéket mindenhová el szeretné juttatni a kínai fél, hogy a megnövekedett forgalomból származó salakanyagok gondosan el legyenek távolítva a hegyről. Ez azt jelenti, hogy a csúcs felé vezető úton, a szakaszjelzőként működő táborok mind kapnának belőle, egészen a fentebb említett 7028 méteres szintig. Azért csak addig, mert a Tibeti Hegymászó Szövetség megfigyelései igazolják, hogy 7500 métertől a szervezet csak nagyon kevés szilárd anyagot ürít. A jelenséget a magasság miatti kevesebb ételfogyasztás és nagyobb energiafelhasználás magyarázza.

A 7028-as szint pedig pontosan a Mount Everest csúcsára vezető harmadik tábor, az úgynevezett Lhotse-fal egyik helyszínét jelöli. Az állomás 6800 és 8000 méter magasan fekszik. Maga a Lhotse is csúcs, méghozzá a negyedik legmagasabb a világon. Ezen a részen fal meredekségű pontokon kell felverekedniük magukat a hegymászóknak. Megpihenni csak kisebb kiálló és laposabb részeken lehet, az úgynevezett sasfészkeken. Egy ilyenen kap majd helyet az ökovécé, amely ténylegesen illemhely lesz a világ tetején! Ezután a Halálzóna következik 8000 méter magasságban, negyedik és egyben utolsó táborként.

Innentől már csak a csúcstámadás van hátra a bátor vakmerők számára.

Akik már idáig eljutottak, nem kis teljesítményt mondhatnak magukénak. Akár sikerül a lábaikat a Mount Everestre tenniük, akár nem. A hegymászók ezután örök élményekkel távoznak. A táj viszont marad. Az a táj, ami mindenki fejében szinte teljesen érintetlenül létezik. És ez így is volt, amíg adrenalin és kihívást kereső kevesek privilégiuma volt a mászás. Korábban ugyanis egy expedíciót jelentős költség volt felszerelni. Leginkább ezt csak olyan államok engedhették meg maguknak, amelyeknek fontos volt, hogy a zászlójuk a csúcson loboghasson. Ennek megfelelően a jelentkezők is kevesen voltak.

Az alpinisták leginkább a saját országaikhoz közel fekvő hegyeken hódoltak szenvedélyüknek. A Távol-Kelet ugyanis sokáig nem volt biztonságos és turistabarát. De mindez pár évtizede megváltozott, az emberek pedig tódultak a fogalommá lett hegyhez. A hegymászókon kívül számos turistát is vonz a Himalája, akik természetesen csak az alsóbb részekig merészkednek. Az évente odalátogatók száma 35 000 körül mozog. Ebből 700 és 1000 között van azok száma, akik megpróbálnak a csúcsokig feljutni, de ez csak 350-500 főnek sikerül.

A számok első ránézésre nem tűnnek vészesnek más tömegturizmus fenyegette régióval ellentétben. Az összehasonlítás azonban csalóka lehet! Jóval kisebb a környék kiszolgálókapacitása és ebben a magasságban kevés lakos él, elszórtan. A környék kietlen, az iszonyúan magas gyűrthegység pedig nem a széles fennsíkjairól híres. További akadály, hogy az utazást maguknak könnyebben megengedhető európaiak és amerikaiak számára – bár a közlekedés hihetetlen fejlődésen ment át – ez még mindig a világ vége.

Kína gazdag, igazán karban tarthatná – gondolhatnánk!

A kép sajnos nem ilyen egyszerű. A Mount Everest és a világ pár további legmagasabb csúcsa pontosan a határon fekszik Kína és Nepál között. Természetesen a két ország mindent elkövet, hogy befektetéseket eszközöljön a régióban. Kína gyakorlatilag a semmiből építette fel a közlekedési infrastruktúrát. Mégis, köszönhetően a földrajzi viszonyoknak, a megközelítés döntő része Nepálon keresztül történik.

Az apró hegyi ország sorsa azonban csak nemrégen, 2007-ben dőlt el. Addig a maoisták küzdöttek a teljhatalmú király és a monarchisták ellen. Decemberben viszont megalakult a köztársaság, így az ország végre demokratikusabb jövő felé tekinthet. A 12 éves harchoz viszonyítva igazán jelentéktelen bosszúságra adott okot Kína, hogy idén februárban lezárta a hegyi utakat takarítás céljából. Bár ez utóbbi indította be a környezetbarát illemhely diadalmenetét a kínai Ne Hagyj Nyomot (Leave No Trace!) elv nyomán.

Azonban Kína csak a saját területéért tud kezességet vállalni, Nepálnak is be kell szállnia.

Ez pedig bizonyosan nem marad el, hiszen az alpinisták és látogatók költései körülbelül 4%-kal járulnak hozzá a nepáli bruttó hazai össztermékhez. A csúcsokat körülölelő sherpa régióba, Khumbuba pedig a március és május közötti idényre özönlenek a munkát kereső emberek. Ilyenkor a lakosságszám 40 000 és 700 000 között ingadozik. Ez nem csoda, hiszen nepáli mértékkel mérve hatalmas pénzeket kereshetnek szállásadással és részvétellel az expedícióban.

Az alacsonyabb csúcsok százait ingyen lehet megmászni. Az óriásokon igazán azonban az állam kaszál. 1000 dolláros alapon felül, 6500 méter magasság után, 500 méterenként további 500 dollár fizetendő, magassági engedély gyanánt. Továbbá illetékként 25 000 dollár fizetendő személyenként, de hét fős csoportoknak ez csak 70 000-be kerül. Az engedélyeket előre kell beszerezni. Természetesen holtidényben ebből 50%-ot elengednek, sőt a lehetetlen kategóriába tartozó télen a nagyon bátor, vagy elképesztően naiv szerencselovagok 75%-kal is többet hagyhatnak bankszámlájukon.

A kihívás tehát mind a helyieknek, mind a mászóknak adott! A hatóságoknak pedig szabályozniuk kell a környezetterhelést, amihez kiváló ötlet az ökobarát illemhely és a trágyázás, nepáli oldalról pedig a biogáz, valamint a Sagarmatha (Himalája) Nemzeti Park fennhatósága. Reméljük, az ötletes megoldásokat továbbiak követik és általuk megőrizhetjük a maga hófehér és sziklaszürke pompájában a legek hegyét, a hegyek királynőjét!

Forrás:
alternativenergia.hu
phys.org
mounteverest.net
adventure.howstuffworks.com
basecamptreknepal.com