Magyar film kvíz! Azt hiszed láttad már mindet? Teszteld a tudásod!
Teszteld le mozgóképes tudásodat és mutasd meg a legnagyobb filmkritikusoknak, hogy mennyire ismered a mai magyar filmeket!
A magyar nyelv nagyszótára, itt a hetedik kötet
Bemutatták A magyar nyelv nagyszótára hetedik kötetét, valamint online változatát az MTA Nyelvtudományi Intézetében. Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke a kötetet méltatva azt mondta: a kiadvány hatalmas szolgálat a magyar kultúrának. Egy ilyen nagyszótárnak az elkészítése igazi sziszifuszi, heroikus, hatalmas munka – mondta a kötetet méltatva Lovász László – és ahhoz, hogy egy ilyen kiadvány …
A magyar kultúra napja 2019-ben
1989 óta minden év január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját. Azért erre a napra esett a választás, mert Kölcsey Ferenc – a kézirat tanúsága szerint – 1823-ban ezen a napon fejezte be, tisztázta le a Himnuszt Szatmárcsekén. Az ünnep ötletét először Fasang Árpád zongoraművész vetette fel 1985-ben, majd a Hazafias Népfront Országos Tanácsa 1988. december végi ülésén …
Hogyan vásárolnak a magyar emberek?
A Médiaunió Alapítvány legfrissebb vásárlói kutatásából az derül ki, hogy a magyarok alig egyharmada keresi tudatosan a hazai termékeket az üzletek polcain. „A hazai minden előtt!” elnevezésű társadalmi célú kampány keretében az Ipsos készített egy tanulmányt a hazai élelmiszerek vásárlásával kapcsolatos viselkedés és szokások megismerése céljából. A legfőbb demográfiai változók mentén, országosan reprezentatív 1000 fő …
Teqball – tudja milyen játék?
Ha nem tudja milyen játék a teqball, akkor is jól figyeljen, mert 2024-re olimpiai sportág lehet. A játékról azt mondják, hogy magyar fejlesztésű. Mi más lehetne? Magát a sporteszközt már 2013-ban védjegyoltalom alá vették, így a története nem is olyan új. Bár sokan úgy tekintenek rá mint egy új futballalapú sport, amely mind a profi focisták, …
Tikverőzés, avagy a mohai farsangbúcsúztató
Magyarországnak számos olyan néphagyománya van, melyekről nem lenne szabad megfeledkeznünk. Ilyen például a Fejér megyei, Moha évszázadokon át megőrzött farsangbúcsúztatója a tikverőzés. Moha település számára kétség kívül az egyik legmeghatározóbb és egyben legjelentősebb ünnep a farsang és a hozzákapcsolódó hagyományok. Azonban, hogy pontosan mióta tartják a méltán híres, húshagyó keddi tikverőzés eseményt, azt nehéz meghatározni, …
Nemzetközi hungarológiai kongresszus
Augusztus 22. és 27. között Pécsen rendezik meg a VIII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust, amelynek fő témája a kultúra- és tudományköziség, a magyarságtudomány a XXI. században. A kongresszus a Pécsi Tudományegyetem alapításának 650. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepségsorozatba illeszkedik – mondta el Monok István, a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság társelnöke a rendezvényről tartott budapesti sajtótájékoztatón. A társelnök kiemelte: a …
Magyar Nyelvstratégiai Intézetet hoznak létre
A magyar nyelvi örökség feltárására, a nyelv ápolására, gondozására, fejlesztésre és egyes állami feladatok ellátására Magyar Nyelvstratégiai Intézetet hoz létre a kormány. Az április 1-jén felálló új intézet irányítását a Miniszterelnökséget vezető államtitkár útján a miniszterelnök látja el. A Magyar Közlönyben kedden megjelent kormányrendelet szerint a Magyar Nyelvstratégiai Intézet (MNYI) főbb feladatai között van a középtávú …