A magyar kultúra napja 2019-ben


Himnusz - A Magyar Kultúra Napja
Olvasási idő: 20 perc

1989 óta minden év január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját.

Azért erre a napra esett a választás, mert Kölcsey Ferenc – a kézirat tanúsága szerint – 1823-ban ezen a napon fejezte be, tisztázta le a Himnuszt Szatmárcsekén. Az ünnep ötletét először Fasang Árpád zongoraművész vetette fel 1985-ben, majd a Hazafias Népfront Országos Tanácsa 1988. december végi ülésén felhívást tett az emléknap megrendezésére.

Ez a nap annak tudatosítására is alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa, a világ kultúrájának. Ez az örökség tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet, valamint segíthet a mai gondok megoldásában is – mondta Fasang. 

Mára több hagyomány is csatlakozott ehhez a naphoz, ilyenkor országszerte számos kulturális és művészeti rendezvényt tartanak. Nem mellesleg ezen a napon adják át a magyar kultúrával, illetve az oktatással, pedagógiai munkával kapcsolatos díjakat is.

Természetesen a teljesség igénye nélkül, mi is ajánlunk néhány programot az ország különböző pontjairól és külföldről is. 

Budapesten egy Szendrey Júliáról szóló szakmai konferenciával, a Corvina könyvtár budai műhelye című kiállításhoz kapcsolódó kerekasztal-beszélgetéssel, a Himnusz, valamint a hozzá tartozó Erkel-kotta kiállításával ünnepli a magyar kultúra napját az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) kedden.

A Szendrey Júlia-konferencián irodalom- és művelődéstörténészek különböző szempontok szerint mutatják be Petőfi Sándor feleségének életművét, életszerepeit és kapcsolati hálóját. A Manuscriptoriumban egész nap látható lesz a Himnusz kézirata, a szöveget megzenésítő Erkel-kotta, valamint a könyvtár titkait bemutató sétát is szerveznek a közönség számára. A Corvina-tárlatot a magyar kultúra napján két különleges – A kódexek titkai, valamint A reneszánsz hatalma és a hatalom művészete című – tárlatvezetéssel lehet megtekinteni, majd Reneszánsz hétköznapok Mátyás udvarában címmel rendeznek beszélgetést Buzás Gergely, a Visegrádi Mátyás Király Múzeum igazgatója; Láng Benedek tudománytörténész, Kovács Gábor zenetörténész és Zsoldos Endre csillagászattörténész részvételével.

A Magyar Nemzeti Múzeumban előadás lesz ezen a napon. Ady Endre koporsóját 100 éve a Magyar Nemzeti Múzeum előcsarnokában ravatalozták fel. Akik búcsúztak tőle, 1919. január 29-én itt tiszteleghettek a XX. század egyik legjelentősebb magyar költője előtt. A Magyar Kultúra Napján a múzeum előadással emlékezik Ady Endre halálának évfordulójára. Előadó: Debreczeni-Droppán Béla (történész). A  január 15-én nyílt „Az ismeretlen Görgei” című kiállításon Görgei Artúr, az 1848-49-es honvédtábornok és hadügyminiszter emlékezetének kérdéses pontjaira helyezi a Nemzeti Múzeum a hangsúlyt. Természetesen a kiállítás megtekintésére is lehetőség nyílik, kivételesen este 20 óráig! Előadó: Radnóti Klára (történész, a kiállítás kurátora).

A Magyar Nemzeti Múzeum a Magyar kultúra napján indítja el a „Közös időnk — 1989” című projektet, amelynek célja, hogy a múzeum gyűjteményeibe, a kutatásba és a kiállítások sorába beemeljék a rendszerváltás közös emlékezetét. 

A Hagyományok Házában, az újonnan megnyílt Maácz László Galériában, a Fölszállott a páva című műsor legjobb képeiből nyílik fotókiállítás hétfőn, a magyar kultúra napja előestéjén. A kiállítást a műsor egyik vezetője, Novák Péter nyitja meg és az eseményen közreműködik, majd később táncházat is tart a Fokos Zenekar. A kiállítás után a Gondolatok táncban és versben című táncszínházi előadásra kerül sor, a többszörösen kitüntetett és elismert táncművész és koreográfus páros, Rémi Tünde és Appelshoffer János közreműködésében. Az alkotópáros első önálló, egész estés műsora a tánc, zene és költészet hármas egységére épül és a legfontosabb emberi érzéseket mutatja be.

A szerzők a tánc nyelvén mesélnek a magyar történelem zivataros és sorsfordító eseményeiről, megmutatva az egyéni sorstragédiákat és boldogságokat. A darabot a magyar irodalom legmeghatározóbb költőinek egy-egy verse egészíti ki László Zsolt, a Radnóti Színház Jászai Mari-díjas színművészének előadásában. A zenei kíséretről Dresch Mihály dzsesszzenész és az Ötödik évszak nevű formáció gondoskodik ifj. Csoóri Sándor vezetésével.

Január 22-én délután az idén 75 éves Gaál János bútorfestő jubileumi kiállítása is megnyílik a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban. Gaál János 33 évet töltött a Néprajzi Múzeumban restaurátoraként a magyar kultúra még megmaradt tárgyi emlékeinek helyreállításával, gyakran megmentésével. A múzeum bútorgyűjteményének és egyházi gyűjteményének relikviái mellett többek között katolikus és református templomok, valamint a Pannonhalmi Apátság és a sárospataki Rákóczi-vár berendezését is restaurálta, műtárgyakat konzervált és rekonstrukciókat készített, a szívéhez közel került tárgyak pedig alkotásra késztették.

A Fiumei úti sírkertben tartott ingyenes sétákkal csatlakozik a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a magyar kultúra napja programjaihoz január 22-én. A tíz órakor induló Halhatatlan művészet – Szobrászok és szobrok című vezetésen felfedezhető a sírkert mint szoborpark, hiszen nemcsak a Fiumei úton nyugvó szobrászok sírjait keresik fel, hanem a sírkertben található szobrok történeteivel is megismerkedhetnek. A 14 órakor induló Ami bennem lélek című irodalmi séta kalandos életutakat, szövevényes szerelmeket, borospohár mellett elmondott történeteket mutat be. A január 22-én tartott sétákon a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.

Műcsarnokban január 22-én 17 órától nyílik a Kisképző 240 című kiállítás. A 240 éves múltra visszatekintő, ma már Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium néven ismert Török Pál utcai középiskola falai közül kikerült neves képző- és iparművészek munkáiból az intézményben kialakulhatott egy európai mérce szerint is különleges műtárgy-gyűjtemény, a tárlat ezekből az alkotásokból válogat.

A Művészetek Palotájában Joseph Haydn Az évszakok című művének előadása lesz Az oratórium az európai zenetörténet egyik legjelentősebb alkotása, egyben a szerző egyik utolsó befejezett, nagyszabású kompozíciója. A Müpa komolyzenei koncertjén Vashegyi György karmester, az MMA elnöke vezényel.

Rákosmente Önkormányzata és a Vigyázó Sándor Művelődési Ház szervezésében január 19-én, szombaton 17 órakor a Ballonyi Galérián nyílik Szabó Virág szobrászművész „Egy csöpp föld, egy csepp ég” című tárlata.

Erzsébetligeti Színház - A Magyar Kultúra Napja

Programok Pest megyében

Szentendre Fő terén kedden délben ismét megrendezik a Himnusz-flashmobot, ahol a résztvevők közösen éneklik el a költeményt.

Vácon szombaton folkpartit és táncházat rendeznek, Budakeszin Pápai Erika színművész önálló estjével ünneplik a magyar kultúra napját kedden. 2019. január 22-én 18 órától a Madách Imre Művelődési Központban lesz a Magyar Kultúra Napja Gálaműsor, ahol fellép Berecz András és Berecz István, illetve Mihó Attila és barátai. Az est folyamán adják át Vác Város Művészeti Díját, Vác Város Művelődéséért díját és a Vác Város Közművelődését segítő kitüntető címet.

Vácrátóton a Nemzeti Botanikus Kertben kerttörténeti és kertművészeti sétát tartanak, ahol betekintést lehet nyerni az elmúlt 200 év kertépítészeti vonatkozású eseményeibe, valamint régi fényképekkel hasonlíthatják össze a Kert mai karakterét, figyelhetik meg az azonosságokat és követhetik nyomon a változásokat. Az ingyenes sétavezetés 11 órakor indul.

Az Isaszegi Esten hagyományőrző néptáncbemutatót tartanak szombaton, Szigethalmon ugyanazon a napon megrendezik a X. Jótékonysági Városi Bált, de január 22-én Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert zenés pódiumestje várja a Városi Szabadidőközpontban az érdeklődőket. Lesz bál Vecsésen és Budakalászon is, ahol a XXII. Sváb bállal kezdődik a báli szezon.

Szigetszentmiklóson január 22-én 18 órától a Városi Könyvtár és Közösségi Házban Magyar szerzők remekművei a Magyar Kultúra Napján címmel a Divertimento Kamarazenekar előadása lesz. Vezényel: Bolyky Zoltán. A rendezvényen közreműködik a Székely Miklós Városi Kórus és a Batthyány Kázmér Gimnázium tanulói.

Cegléd Város Önkormányzata január 20-án 18 órától ünnepli meg a Magyar Kultúra Napját a Kossuth Művelődési Központ színháztermében, ahol köszöntőt mond Takáts László polgármester, megtörténik a „Cegléd Város Kultúrájáért” díjak átadása, majd a Magyar Állami Népiegyüttes Az örök Kalotaszeg című műsora lesz.

A hagyományokhoz híven megnyílik a XXVIII. Gyáli Téli Tárlat díjazott alkotóinak csoportos kiállítása. A kiállítást 16.30-kor nyitja meg Erős József alpolgármester. A magyar kultúra napján adják át Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által alapított Közművelődési Díjat. A díj azon jeles személyeknek adományozható, akik aktív közösségi és közéleti munkájukkal hozzájárulnak Gyál közművelődési és kulturális színvonalának emeléséhez. A díjat átadja: Nagy József Elek, Gyál Város Önkormányzat Oktatási és Kulturális bizottságának elnöke. A díjátadó műsort az egy éves fennállását ünneplő, a város kulturális életében meghatározó Gyáli Néptáncegyüttes előadása nyitja meg. A műsor koreográfusa Könczei Árpád. Az előadás és díjátadó ingyenesen megtekinthető, kezdete 17.00 óra.

A díjátadást követően Nemcsák Károly és Tolcsvay Béla előadásában látható a  „Szép szerelmem, Magyarország” Zenés-verses est, avagy egy szűk óra a léleknemesítő magyar líra jegyében, nem szűk keresztmetszetben! c. előadást.

Programok Szabolcs-Szatmár megyében

A Vasutas Művelődési Ház és az Életet az Éveknek Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyugdíjas Szövetség ünnepi rendezvényére várja az érdeklődőket, január 21-én.

Nos, őszintén elszomorító, hogy Szatmárcsekén mindössze egy ökomenikus istentiszteletre és egy ünnepi közgyűlésre képesek január 20-án.

Nyíregyházán a magyar kultúra napja alkalmából, január 22. (kedd) 11.00 órától dr. Karádi Zsolt főiskolai tanár tart előadást “KÜZDÉS AZ ÉLET! ” Kölcsey és a Parainesis címmel a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban.

Január 22-én a magyar kultúra napja tiszteletére Ady Endrét idézik meg a Bencs Villában 17.30-tól, a Bencs Irodalmi Estek keretében. Az Irodalmi Dominó szereplői: Nyomtató Enikő és Horváth Viktor színművészek, Karádi Zsolt főiskolai tanár és a házigazda, Kováts Dénes.

Ugyancsak Nyíregyházán január 22-én 10 órától a Váci Mihály Kulturális Központban Erkel és a magyar nemzeti romantika címmel Tirpák Ferenc zenetanár tart előadást.

Kisvárda Város Önkormányzata városi ünnepségében, január 22-én kedden 10.00 órától, ebben az évben a népi kultúrát állítja középpontba helyi és térségi fellépőkkel, akik között „Felszállott a Páva”-győztes,- döntős, valamint országos hírű táncosok, népdalénekesek lépnek fel a Művészetek Háza nagyszínpadán.

Ezen a napon adják át Kisvárda egyik szakmai kitüntetését, a Virágh Ferenc-díjat is, mely azoknak a magánszemélyeknek adható, akik huzamosabb időn keresztül kiemelkedő tevékenységet folytattak és teljesítményt értek el Kisvárda kulturális értékeinek teremtésében, megőrzésében, gazdagításában.

Programok Baranya megyében

Pécsett a többi között kiállításokkal, Komlón pedig egész héten át tartó programokkal ünneplik a magyar kultúra napját. A Pécsi Kulturális Központban január 22-én, a magyar kultúra napján elsősorban családoknak szóló, ingyenesen látogatható kiállítás nyílik Ady Endre 100. címmel.

Január 24-én a Csorba Győző Könyvtár Apáczai Csere János Fiókkönyvtárában rendezett ünnepség keretében Székely László költő-előadóművész zenél és olvas fel saját verseiből. Ugyanott a Zempléni László népdalfeldolgozásait bemutató műsor mellett Itt írtok ti – Írók-íróasztalok címmel huszonkét magyar írót munka közben bemutató tárlat is nyílik.

Komlón a Közösségek Háza szervezésében egy egész héten át tartó programsorozattal ünneplik a magyar kultúra napját. A Magyar kultúra hete – az intézmény honlapja szerint – szombat este kezdődik a Tunyogi Péter (1947-2008) emlékére rendezett koncerttel, amelyen a Cs.Í.T. együttes lép fel. Kedden, a magyar kultúra napján a városi színházban elismeréseket ad át Polics József (Fidesz-KDNP) polgármester, majd helyi énekkarok adnak koncertet és bemutatják a Tóth Ferenc Liszt-díjas komlói zenetanár-karnagy előadássorozatából készített DVD-t is. Szerdán alsó tagozatos diákok számára rendeznek mesevetélkedőt, szombaton pedig a Sárarany zenekar tart lemezbemutató koncertet és táncházat.

Programok Csongrád megyében

Szegeden január 21-én a Kisszínházban lesz a MASZK Egyesület HétFü programsorozata: Pintér Béla és Társulata vendégszerepel Szegeden Fácántánc című produkciójával, amelynek főszerepében Csákányi Esztert láthatják a nézők. Másnap Varró Dániel és Molnár György tart zenés irodalmi estet az IH rendezvényközpontban.

Január 22-én délelőtt 10 órától a Kecskési Művelődési Házban Kasztner Anna tart előadást, fél 11-kor kiállítás nyílik a Körösy József Szakgimnáziumban Sugár Ibolya képzőművész diákjainak alkotásaiból.

Ezen a napon ingyen tekinthető meg a Reök-palotában Bäck Manci fotókiállítása. Délután fél 2-kor és 4 órakor tárlatvezetést is tartanak. Délután 3 órakor a Nagyszínházban mutatják be a Szaffi című meseoperettet, a Somogyi-könyvtárban A magyar költészet dicsérete címmel rendeznek irodalmi estet délután 5 órától, Varró Dániel és Molnár György pedig az IH Rendezvényközpontban tart zenés irodalmi estet 18 órától.

Szőregen 18 órától folytatódik a kultúra napi programsorozat, a művelődési házban kiállítás nyílik Avramov András fotóiból és műsort ad a Rezegők Néptánccsoport.

22-ei programok este 7 órakor a Kisszínházban érnek véget, ahol 19 órától Örkény István Tóték című művét láthatják a nézők.

Január 26-án Szeged kulturális intézményei mutatkoznak be a Szent-Györgyi Albert Agórában, 22-én pedig díszünnepségen ugyanitt adják át az önkormányzat elismeréseit: a Szeged kultúrájáért díjakat és a Kölcsey-érmeket.

Hódmezővásárhelyen, a múzeumban a névadó Tornyai János néprajzi gyűjteményéből nyílik tárlat január 22-én, a következő nap pedig Holler László festőművész munkáiból nyílik kiállítás Tájak, érzelmek címmel.

Az Emlékpontban január 22-én Kovács Imre Attila irodalmár mutatja be a kultúra és a barbarizmus összefüggéseit Ady Endre Harc a Nagyúrral című verse alapján, másnap Lucien Hervéről tart vetített képes előadást Dömötör Mihály fotóművész. Az Emlékpont legújabb kiadványát, az egykori fehérgárdista, 1945 utáni kommunistaellenes ellenálló, Juhász Nagy Vilmos élettörténetét feldolgozó monográfiát pedig január 24-én mutatják be.

A Németh László Városi Könyvtárban szintén könyvbemutatót rendeznek, ezen a Szőnyi Benjámin református lelkipásztor, költő, író születésének 300. évfordulójára készült konferenciakötetet ismerhetik meg az érdeklődők.

Makón, az Espersit házban január 25-étől Mátyás királlyá koronázásának 555. évfordulója alkalmából rendezett vándorkiállítás látható, majd kedden a József Attila Múzeumban Koszta József festőművész alkotásaiból nyílik gyűjteményes kiállítás.

Csongrádon hétfőtől Piroska János festőművész munkáiból rendezett tárlatot tekinthetnek meg az érdeklődők a Galériában, és itt rendezik az önkormányzat ünnepségét is, ahol bemutatják a Tóth Béla szobrászművész munkásságáról készült kötetet.

Szentesen a Péter Pál Polgárházban a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum A szóda című vándorkiállítását láthatja a közönség január 22-től.

Programok Zala megyében

Zalaegerszegen, a Gönczi Galériában szerdán nyílik meg a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész Paradoxonometria című kiállítása. A tárlaton „kicsit kétértelmű” grafikai paradoxonokat mutatnak be: a művek nagy része rézkarc, emellett néhány tükörhengeres anamorfózis és „deszkametriának” nevezett, ácsolással, szögeléssel készült munka is látható lesz.

A Hevesi Sándor Színházban január 21-én sajtófotó-kiállítás nyílik. A tárlaton Katona Tibor, Pezzetta Umberto és Seres Péter fotóriporter közel 70 munkáját állítják ki, és válogatást mutatnak be a sajtófotó-pályázatra érkezett képekből. Január 22-én a kőszínházban a Zalai Táncegyüttes lép színpadra, a műsor vendége lesz Pál István Szalonna és Bandája. A gálaesten adják át a Kultúra Mecénása Díjat és a közművelődési elismeréseket. 

A megyei levéltárban bemutatják a Magyar Nemzeti Levéltár 2019-ben induló elektronikus ügyfélszolgálatát. A Deák Ferenc könyvtárban január 23-án Pillanatképek címmel régészek, történészek, restaurátorok ismertetik a Göcseji Múzeum legújabb kutatási eredményeit. Január 24-én a Pannon Tükör idei első lapszámát, valamint Bencze Lajos Írott szóval című tanulmány- és esszékötetét mutatják be a könyvtárban.

Nagykanizsán a városi könyvtárban tematikus kiállítás nyílik az intézmény szolgáltatásairól, a Hevesi Sándor Művelődési Központban a 25 éves népi szövőműhely jubileumi kiállítását és Hadiné Szalai Gabriella kosárfonó népi iparművész alkotásait láthatják a látogatók. A VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban január 23-án Fából vaskarika címmel Kovács Tibor vasutas különleges anyagokból készített „mozdonyszobraiból” nyílik kiállítás. A Magyar Plakát Házban a Fénnyel írott múlt – Kiskanizsai életképek című kötetet mutatják be január 24-én. A programsorozat Micsinai Dominik Bauer szonett című színművének bemutatójával folytatódik pénteken a Honvéd Kaszinóban.

Keszthelyen A Pro Cultura Keszthely díjat január 22-én adják át a Balaton Színházban. Az irodalmi esten a Hevesi Sándor Színház művészei lépnek fel. Január 23-án nyílik Mór János festménykiállítása, 25-én pénteken a Városi Könyvtár A könnyed bölcs és fanyar humorista című rendezvénye Heltai Jenő életéről és munkásságáról szól. Január 29-én bemutatják Kardos Gy. József Emléknél többek ők – Válogatott tanulmányok című kötetét. Február elsején pedig a Festetics György Zeneiskola növendékei a Magyar kultúra dicsérete címmel adnak komolyzenei hangversenyt a Simándy teremben.

Gyenesdiáson a települést ábrázoló fotókból nyílik kiállítás január 22-én, és bemutatják a Harmatcseppek – Gyenesdiási verses antológiát. 

Programok Nógrád megyében

Balassagyarmaton Takaró Mihály irodalomtörténész tart előadást A száműzött magyar irodalom – Wass Albert, Tormay Cécile, Nyírő József címmel kedden este a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban. 

Ugyancsak 22-én Pásztón Molnár László Jászai-díjas színművész Hazám című önálló estjét rendezik meg a Teleki László Városi Könyvtár és Művelődési Központban az intézmény és a Balassi Bálint Színház szervezésében.

Szécsényben a 28. Nemzetközi versmondó- és népdaléneklő versenyt tartják meg a városi művelődési központban 26-án.

Salgótarjánban több programot is tartanak a magyar kultúra napján. A Zenthe Ferenc Színház Hunyady Sándor Lovagias ügy című vígjátékát mutatja be Márkus Alfréd és Verebes István zenés betétjeivel és szövegátirataival, a főbb szerepekben Koltai Róberttel és Vándor Évával. A Balassi Bálint Megyei Könyvtárban Karinthy örök címmel 23-án, szerdán láthatnak vidám irodalmi műsort a nézők a Szabad Ötletek Színháza előadásában. 

Salgótarján várossá nyilvánításának évfordulóját hagyományosan együtt ünneplik a magyar kultúra napjával, az idei központi ünnepséget 27-én rendezik. A kísérőprogramok sorában helyet kap a Madách-hagyomány Ápoló Egyesület ünnepi ülése, amelyen a Madách-kutatások a legújabb publikációk tükrében címmel Andor Csaba irodalomtörténész, a Madách Irodalmi Társaság alapító tagja tart előadást 25-én. A résztvevők megkoszorúzzák a Bolyai János Gimnázium előtt lévő Madách-szobrot is. Csütörtökön, 24-én a Salgótarjáni Fotógaléria 500. kiállítását ünneplik meg a József Attila Művelődési Központban, ahol Fekete Zsolt polgármester mond köszöntőt, majd Horváth Imre fotóművész, a Magyar Fotóművészeti alkotócsoportok Országos Szövetségének elnöke nyitja meg az évfordulós kiállítást. A látogatók a fotóklub 54 évéről, a fotógaléria létrehozásáról és működéséről szóló beszélgetésen is részt vehetnek.

Programok Vas megyében

Szombathelyen és Kőszegen január 22-én az ünnepség keretében köszöntik és díjazzák a város kulturális életében kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakembereket.

Bükön Bódi Barbara Boba festőművész, művésztanár Forrás című képzőművészeti vegyes tárlata nyílik meg január 22-én, a kiállítást Nagy Csaba Munkácsy-díjas grafikusművész nyitja meg.

Celldömölkön hagyományosan a magyar kultúra napján adják át Kresznerics Ferenc-díjat, a díjátadó után pedig idén Hűvösvölgyi Ildikó Kossuth-díjas színművész Kaleidoszkóp, válogatás a magyar költészet gyöngyszemeiből című előadói estjét tekinthetik meg az ünneplők.

Körmenden a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban az iskola udvarán megkoszorúzzák a költő szobrát, kihirdetik az intézmény által meghirdetett műveltségi és előadói verseny eredményét, az iskola galériáján pedig megnyílik egy karikatúra kiállítás.

Programok Tolna megyében

Szekszárdon a Babits Mihály Kulturális Központban Nagyváradi Erzsébet és Rubold Ödön színművészek Babits-estjét rendezik meg január 25-én; a versfolyammal, amelyben a költő legismertebb és ritkábban megszólaltatott versei közül is szerepelnek majd művek.

Pakson, a Csengey Dénes Kulturális Központban a január 23-án rendezendő városi ünnepségen Berecz András énekes, mesemondó lép fel néptáncosok közreműködésével. Az énekes, mesemondó Sinka-ének című műsorában Sinka István pásztorköltő verseit foglalja nótába, a Sárrét dalaival egybeszerkesztve.

A Dunaföldvári Művelődési Központban január 25-én – a hagyományos mecénásdíj és a Dunaföldvár kultúrájáért díj átadása mellett – az Esszencia együttes ad zenés irodalmi műsort Csík János népzenésszel és Őze Áron színművésszel. Az Úgy szálljon hozzád ez a dal című produkcióban 20. századi magyar költők, Ady, Radnóti, Juhász Gyula, Weöres Sándor és József Attila versei hangzanak el.

Bonyhádon, a Völgységi Múzeumban január 22-én Kaczián János szekszárdi helytörténész legújabb kötetét mutatják be, a szerző Múltidő című, 107 írást tartalmazó, 340 oldalas kötetében többek között ír Liszt Ferenc és Pollack Mihály szekszárdi kapcsolatairól, a bánsági Bunyaszekszárd krónikájáról és arról, hogyan került Szent István Tolna megye címerébe.

A Solymár Imre Városi Könyvtárban január 24-én szintén zenés irodalmi estet rendeznek, amelyen bemutatják a bonyhádi irodalmi kör tagjainak írásait közlő füzetet, a Kifordítva elnevezésű trió pedig klasszikus és kortárs költők verseit adja elő. A 

Programok Hajdú-Bihar megyében

Debrecenben ünnepi esten emlékeznek a magyar kultúra napjára január 22-én este a Kölcsey Központ Nagytermében. Az eseményen egyebek mellett átadják a Debrecen Kultúrájáért Díjat, és ünnepi műsort ad a Kodály Filharmónia Debrecen.

A Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban január 21-én a műgyűjtő Antal Péter és a kiállítás kurátora, Nagy T. Katalin tart közös tárlatvezetést a Tisztelt Németh Lajos professzor! – Az Antal-Lusztig-gyűjtemény 50 éves című tárlaton.

A Déri Múzeumban rendhagyó tárlatvezetésre várják az érdeklődőket január 22-én. A másik főváros – Kossuth és Debrecen 1849 című időszaki kiállításon Korompai Balázs történész, muzeológus, a tárlat kurátora kalauzolja a látogatókat, akik egyebek mellett megtekinthetik a Szent Korona hiteles másolatát is.

Himnuszaink címmel diákoknak tartanak játékos ismeretterjesztő foglalkozást január 22-én a Méliusz Juhász Péter Könyvtár Benedek Elek fiókkönyvtárában. A tanulók előadást hallhatnak a magyar kultúra napjáról, Kölcsey Ferencről, a Himnuszról és a Székely Himnuszról is. A diákok saját himnusz írásával és címer készítésével is megpróbálkozhatnak.

A Benedek Elek fiókkönyvtárban Váradi Ferenc költő, főiskolai docens mutatja be H. Kliment Kata Hirtelen halál című novellagyűjteményét január 24-én.

A Józsai Közösségi Házban a helyi díszítőművészeti szakkör tagjainak alkotásaiból nyílik kiállítás január 21-én, az Ondódi és a Csapókerti Közösségi Házban pedig hajdúsági népzenei hagyományokat elevenít fel Bárdosi Ildikó népdalénekes január 22-én.

Vajda Mária néprajzkutató nyitja meg a Csapókert anno című fotókiállítást, amely a városrész múltját mutatja be. A tárlat a Csapókerti Közösségi Házban január 22-től látható. A Belvárosi Közösségi Házban január 23-án Sulyok Géza festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás.

Programok Veszprém megyében

Ady halálának századik évfordulójáról emlékeznek meg Veszprémben.

Az Ádámok és Évák ünnepe sorozat keretében Ady-estet mutatnak be középiskolások a Veszprémi Petőfi Színházban szombaton. Hat iskola diákjai szerepelnek önálló jelenetekkel, Ady-verseket és levélrészleteket osztva meg a közönséggel.

A Jutasi úti lakótelepet bemutató képekből nyílik tárlat a Március 15. úti Könyvtárban Szegedi József helytörténeti kutató fotóiból, Lipovszky-Drescher Mária iparművész kerámia és illusztrációs munkáinak kiállítása pedig a Gyulafirátóti Művelődési Házban várja az érdeklődőket. Macskamesék és más rajzok címmel nyílik meg Fábián László grafikusművész tárlata január 21-én az Agóra Veszprém Városi Művelődési Központban. A magyar irodalom és filmkultúra kiemelkedő képviselőiről láthatnak kiállítást az érdeklődők a megyei könyvtárban január 22-től a hónap utolsó napjáig. Az olvasók a kiállított műveket ki is kölcsönözhetik.

Helyi alkotók műveiből nyílik kiállítás a kádártai faluházban január 23-án, míg az első világháború centenáriuma alkalmából kiírt pályázat eredményhirdetését jövő január 25-én tartják a veszprémi Dubniczay-palotában.

A Laczkó Dezső Múzeum és a Bakonyi Ház kiállításai jövő kedden ingyenesen látogathatók, de színházi programok és koncertek is várják az érdeklődőket a város több pontján. A Világszép nádszálkisasszony című mesét mutatják be a Kabóca Bábszínházban, Benedek Elek történetét a békéscsabai Napsugár Bábszínház viszi színre vasárnap. 

Ábrándon túl címmel Für Anikó és Karácsony János James akusztikus koncertje hallható a Veszprém Agórában jövő január 21-én. Másnap a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor gáláját rendezik meg a Hangvilla rendezvényközpontban.

Ünnepi gálaestet rendeznek a magyar kultúra napja alkalmából a balatonfüredi Anna Grand Hotelben január 21-én, ahol Földes László Hobo ad koncertet, de fellépnek a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai művészeti karának hallgatói valamint Navracsics Tibor uniós biztos mond ünnepi beszédet.

Másnap koszorúzással és a Szent Benedek Iskola diákjainak filmjeiből készült összeállítással emlékeznek meg a résztvevők a magyar kultúra napjáról, szerdán pedig az Auer Trió hangversenyére válthatnak jegyet az érdeklődők.

Pápán január 22-én 18 órától a városi ünnepség után Keresztben jégeső Bereményi Géza és Másik János műsora Cseh Tamás 75 éve született lesz a Jókai Művelődési és Szabadidő Központban. Alkotótársai Bereményi Géza és Másik János egy igazán különleges műsorral áll színpadra. Ebben a műsorban a Levél nővéremnek, a Levél nővéremnek 2, és Az igazi levél nővéremnek lemezről is elhangzanak dalok sok más szerzeménnyel egyetemben.

Programok Győr-Moson-Sopron megyében

Győrben ezúttal is egy héten át minden nap lesznek programok. A Magyar kultúra hetének nyitányaként hétfőn a József Attila Művelődési Házban Generációk találkozása címmel nyílik kiállítás. A Győri Ipartestület művészeti-kézműves szakosztályának tárlata február 21-ig tekinthető meg. A Rómer-házban aznap vetítik az Egy nap című magyar játékfilmet, amelyet Szilágyi Zsófia rendezett. 

Január 22. és 27. között Winter Pop-Up elnevezéssel fiatal iparművészek és designerek mutatkoznak be a Nefelejcs közben, a Pinnyédi Művelődési házban pedig Czinka Pannától Kis Grófóig címmel a magyar cigányzene történetéről tart előadás Tóth Péter szociológus. 

A magyar kultúra napján a városi ünnepséget 17 órától tartják a Richter teremben, ahol idén is átadják a Győr Művészetéért és a Győr Közművelődéséért díjakat. Az ünnepi műsorban fellép a Győri Filharmonikus Zenekar. 

Január 22. és 24. között három alkalommal játsszák a Győri Nemzeti Színházban a Két úr szolgája című komédiát. Január 23-án kortárs magyar költők megzenésített versit adják elő a Kisfaludy Károly Könyvtárban, másnap pedig a Generációk Házában Szülőhelyem, szülőföldem címmel nyílik kiállítás. 

Elsősorban selymek címmel látható Csurák Erzsébet festőművész önálló tárlata január 24-től a Magyar Ispitában, a kiállítás nyitónapján a Rómer-házban Horváth Kornél Kossuth-díjas ütőhangszeres és Lantos Zoltán hegedűművész ad koncertet. 

Január 25-én a Generációk Házában játszóházat tartanak, a Napóleon-házban a Rómer Múzeum által életre hívott Alkotó Rajztanárok Társaságának téli tárlata nyílik meg, a József Attila Művelődési Házban Rábaközi táncház várja az érdeklődőket, a Bezerédj-kastélyban Tálos Péter fotóművész képeiből nyílik kiállítás, a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központban Rékasi Károly ad önálló estet Wass Albert emlékére, a Vaskakas Bábszínházban pedig Makrancos Kata Junior címmel kamaszoknak és felnőtteknek adnak elő egy komédiát. 

Január 26-án az Újvárosi esték keretében Dalok a Kispipából címmel Seress Rezső-emlékestet tartanak az Újvárosi Művelődési Házban, a Rómer-házban pedig a Cloud9+ ad koncertet. 

Január 27-én a Magyar kultúra hetének zárásaként a Vaskakas Bábszínházban adják elő a Jancsi és Juliskát, az Esterházy-palotában pedig Nádler István Soha nem szűnő című grafikai kiállításnak záró rendezvényét tartják. 

Sopronban január 21-én Csönd és dobogás címmel Pilinszky János-emlékestet tartanak nyolc órától a GYIK Rendezvényházban, másnap a Kaláka együttes 50 hét határon át címmel születésnapi koncertet ad 18 órától a Liszt Ferenc Kulturális Központban.

2019. január 22-én, kedden, 10 órakor az Eszterházi Fotópályázat eredményhirdetését, díjátadó ünepségét és a pályaművek kiállításmegnyitóját tartják a Pálmaház kistermében. A kiállítást Hipságh Gyöngyvér, a Soproni Fotóklub elnöke nyitja meg.

A fertődi Esterházy-kastélyban január 20-ig tematikus tárlatvezetéseket tartanak. Január 19-én délután 2 és 5 óra között Színházi élet Eszterházán címmel családi délutánt rendeznek, a rendhagyó túra alatt egy időutazáson lehet részt venni, ahol egyebek mellett barokk ruhákban lehet fotózkodni, és meg lehet kóstolni Esterházy Miklós herceg teáját. 

A nagycenki Széchenyi-kastélyban január 19-én 10 és 13 óra között szakmai tárlatvezetést tartanak, 11 órától pedig Huiber Edit történész tart A Himnusz és Széchenyi címmel előadást. Az ünnep alkalmából a Széchényi-örökség helyszínei ezen a napon térítésmentesen látogathatóak.

Programok Fejér megyében

Dunaújvárosban a városháza házasságkötő és rendezvénytermében a G Bunker Quintet dzsesszformáció ad koncertet január 22-én. Az önkormányzat ekkor adja át a Pro Cultura Intercisae díjat is.

Bicskén a Kultúrkúriában Szolnoki Tamás tart előadást 6000 éve Bicskén – A település múltja egy régész szemüvegén keresztül címmel. A szakember január 22-én a régészeti eredményeket felhasználva bemutatja, miért kedvelték az elődök ezt a térséget.

Martonvásáron, a Brunszvik-kastélyban január 26-án kamarakoncertet szervez a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekara Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Mosonyi Mihály műveiből.

Móron az Erzsébet téri Művelődési Házban Jordán Tamás és Sebő Ferenc tart előadóestet január 23-án. A két művész József Attila gondolatait tolmácsolja prózába és dalba öntve.

Székesfehérváron az Öreghegyi Közösségi Házban január 21-én tartanak magyar kultúra napi rendezvényt. Előbb Acsa Szücs Imre alkotásaiból nyílik kiállítás, majd Tolcsvay László és barátai koncerteznek.

Január 22-én 17 órakor Jankovics Marcell grafikusművész, animációsfilm-rendező tart rendhagyó tárlatvezetést Trianon című, Székesfehérváron, a Csók István Képtárban látható kiállításán. Beszélgetőpartnere Látrányi Viktória, újságíró lesz. A nagyszabású tárlaton közel kétszáz alkotás látható a művésztől egy sok tekintetben újszerű, innovatív közegben. A belépés díjtalan.

Január 18-án Martonvásáron 19 órától Homokanimációval illusztrált verses est a Brunszvik–Beethoven Kulturális Központban. Az előadás után lehetőség nyílik saját kezűleg is kipróbálni a homokanimáció művészetét.

Programok Bács-Kiskun megyében

Kiskunfélegyházán a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban január 22-én a középiskolás korosztálynak szavalóversenyt rendeznek a Himnuszból, majd kora délután a Móra Ferenc Művelődési Központban tartott ünnepi műsorra, Domokos László Székely nyelvlecke című előadására várják az érdeklődőket. Ugyanitt január 24-én, csütörtökön 2000 lépés címmel Kossuth Tivadar vajdasági festőművész kiállítása nyílik meg. 

A kiskunhalasi Közösségek Házában zajló programsorozat január 25-én Blank Zita festményeiből rendezett Átjárók című kiállításával kezdődik. Karády Katalin életének sarkalatos pontjait járja be a magyar kultúra napját megelőzően, január 21-én délután a szabadkai Szab-way Színházi Szervezet Ki tudja, látsz-e még című előadása. 

Bácsalmáson a magyar kultúra napja alkalmából a megyei mesemondó verseny területi fordulójára várják az általános iskolásokat a Vörösmarty Mihály Városi Könyvtár és Közművelődési Intézetbe január 21-én délelőtt. 

Kecskeméten a Ráday Múzeum a magyar kultúra napján ingyenesen látogatható, így a helyi festőművész, Muraközy János életét bemutató új, állandó A kulcsra zárt szoba titkai című tárlat is. Tardy-Molnár Anna, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) ügyvezető igazgatója Kecskeméti alkotóház – 110 éve a művészet szolgálatában című előadását követően együttműködési megállapodást köt a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár és a MANK. A programsorozat részeként megnyílik a szinte minden művészeti ágat képviselő Folyamat Társaság kiállítása, a legkisebbeknek pedig a Kecskeméti Textilművészet Alkotóműhely tagjainak közreműködésével alkotó délutánnal készülnek. A gyermekeket és fiatalokat január 22. és 26. között kvízjátékokkal is várja a könyvtár. 

Arany János balladái másképp címmel rendhagyó irodalom órával készülnek a Hírös Agóra Ifjúsági Otthonban január 28-án, majd Messzeringó gyermekkorom világa címmel felolvasóversenyt rendeznek általános és középiskolás diákok részére.

Baján Magyarok a Kárpát-medencében címmel Benkő Péter színművész és Kurkó József előadóművész tart verses, dalos pódiumestet a magyar kultúra napján a Bácskai Kultúrpalotában. 

Kiskőrösön Aknay János Útközben című kiállításával ünnepelnek január 22-én a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumban. A festőművész a tárlat megnyitójának keretében adja át a múzeumnak képadományát. 

Kiskunmjasán ingyenes filmvetítést tartanak január 22-én. Délelőtt a legkisebbeket Vízipók-csodapók és Pom Pom meséivel, a Magyar népmesékkel, valamint Mazsola és Tádé történeteivel várják. A diákoknak délután az Indul a bakterház című magyar vígjátékot vetítik le, majd a nap zárásaként Nemes Jeles László Napszállta című filmjét tűzik műsorra. 

Tiszakécskén január 22-én 10 órakor Malek Andrea és az EszeMent MeseBand zenés előadására várják az Arany János Művelődési Központba a település valamennyi alsó tagozatos diákját. Kalocsán a Tomori Pál Városi Könyvtárban január 22-én képzőművészeti kiállítás nyílik a Kalocsai Kortárs Művészeti Klub tagjainak munkáiból, majd Magyar ember evés közben nem beszél – szemelvények a magyarok zivataros századaiból címmel zenés irodalmi műsor veszi kezdetét. 

Kunszentmiklóson a Varga Domokos Általános Művelődési Központban zajló magyar kultúra napi rendezvényen Fehér Nóra, a Kormorán énekesének és Deák Fruzsina színész műsoros estjére várják az érdeklődőket. 

Jánoshalmán a kiskunhalasi fúvósok, a Halas Concert Band műsorával emlékeznek meg a magyar kultúra napjáról az Imre Zoltán Művelődési Központ és Könyvtárban, majd másnap, január 23-án városi mesemondó versenyt rendeznek. 

Programok Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Szolnokon hagyományos gálaműsor keretében adják át Szolnok kulturális területet érintő legrangosabb díjait január 22-én, az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban.

A Damjanich Múzeumban szintén január 22-én Egy rejtőzködő életmű születése címmel nyitják meg Bokros László festőművész életműkiállítását, ahol a művész monográfia-bemutatója is lesz. A vendégeket Horváth László múzeumigazgató köszönti, a kiállítást Csiszár Róbert Péter művészeti író, a kiállítás kurátora nyitja meg. A tárlat március 24-ig tekinthető meg.

A Verseghy Ferenc Könyvtár Kölcsey és kora címmel rendhagyó könyvtári órákat tart a bejelentkező osztályok részére január 22. és 25. között, célcsoport a hetedik osztály. Az interaktív, csoportmunkával és játékokkal „fűszerezett” foglalkozás alatt a reformkor irodalmába, képzőművészetébe, zenéjébe és sportjába nyerhetnek betekintést a tanulók. A magyar kultúra napja alkalmából Molnár Nikolett amatőr fotós kiállítását is megtekinthetik az érdeklődők január 22-től február 2-ig a könyvtárban.

A szolnoki Hild Viktor Könyvtárban január 23-án, szerdán nyílik a Honvéd Kulturális Egyesület kiállítása. A február 15-ig, előzetes egyeztetés után megtekinthető tárlaton Andrásiné Pocsalyi Julianna, Cseh Bagoly János, Léna Szancova, Szűcs Klára festők és Stonawski József szobrász alkotásai tekinthetők meg. Emellett az Aranysor Íróklub kultúra napi irodalmi műsorára is várják az érdeklődőket január 25-én, pénteken a könyvtárban. Az íróklub tagjai saját műveiket adják elő.

Tiszaföldváron a Tiszazugi Földrajzi Múzeumban január 24-én, csütörtökön mutatják be a „Forrásaink a reformációról. Dokumentumok a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárából” című kötetet. Köszöntőt mond Béres Mária múzeumigazgató, a művet bemutatja Horváth Gergő igazgatóhelyettes, a kiadvány szerkesztője.

A túrkevei Finta Múzeumban január 25-én délután a Vadász Pál Kiállítóteremben nyílik Mihály István túrkevei festőművész emlékkiállítása. A tárlatot Bácskai Bertalan festőművész nyitja meg.

Martfűn Január 17-én, csütörtökön jubileumi kiállítása megnyitójára hívja az érdeklődőket a 25 éves Kárpát-medencei Magyarság Művelődési Kör Egyesület. Január 21-én, hétfőn városi megemlékezésen ünneplik a magyar kultúra napját, oklevelek átadásával, az ünnepi műsorban a népszerű énekesnő, Kovács Nóri előadásával. Január 23-án, szerdán az „EGRI CSILLAGOK”című  magyar történelmi kalandfilm tekinthető meg díjtalan belépéssel  a Martfű Moziban.

Karcagon január 22-én este 5 órától a Déryné Kulturális Központ színháztermében lesz városi köszöntő és díjátadás után a Varidance táncegyüttes, részletek a Magyar TáncRapszódia című előadásából.

Programok Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

2019. január 18-án 16 órakor a magyar kultúra napja alkalmából Kósa Klára keramikusművész és Simon Ilona könyvtervező művész Himnusz, a magyar nép imái című kiállítására várják az érdeklődőket a kisgyőri református közösség gyülekezeti termébe. A kiállítást prof. em. Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke nyitja meg. Köszöntőt mond Kékedi László, Kisgyőr polgármestere és Domahidi Ernő lelkipásztor. A rendezvényen Szerényi Béla előadóművész, az Óbudai Népzenei Iskola igazgatója és fia, Szerényi Domokos működik közre.

2019. január 22-én, kedden a Miskolci Állatkert és Kultúrpark a Magyar Kultúra Napja alkalmából tematikus programokkal várja a látogatókat. 11 órától Dr. Lovász Emese régész: Királyi vadászatok a középkorban című előadásán vehetnek részt az érdeklődők az állatkert oktatótermében. 13 órától etetésekkel egybekötött szakvezetés indul, ennek során olyan állatfajokkal lehet megismerkedni, amelyekre a középkorban még királyaink vadásztak.

Ózdon a Magyar Kultúra Napja alkalmából az Ózdi Művelődési Intézményekben Pilinszky János, A madár és a lány című verses balladája nyomán színre vitt zenés, táncos versszínház lesz, az örök vágyakozásról, a beteljesületlen szerelemről szól. A drámai műben Pilinszky és Babits versei mellett, az LGT Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicaljénak legszebb betétdalai, valamint Ludovico Einaudi zeneszerző Divenire albumának gyönyörű zongorafutamai kapnak helyet.

Január 22-én Miskolcon a Művészetek Házában Wass Albert: Szerelmem, Erdély – Rékasi Károly önálló estje lesz 18 órától. Az összeállítás középpontjában a második világégés után imádott Erdélyéből menekülni kényszerülő, életének nagyobbik felét emigrációban élő író lelki és szellemi vívódásai, a megkapaszkodással járó gyötrelmei állnak.

Sárospatakon a 22-én tartott városi megemlékezés mellett január 23-án Illatos művészet … Festmények szobrok és parfümök találkozása címmel kiállítás nyílik, 25-én pedig szavalóverseny lesz.

Programok Romániában 

A január 19. és 27. között zajló programsorozat a magyar kultúra napja köré szerveződik. Ebből az alkalomból szervezik meg a 2017-ben alakult erdélyi Magyar Színházi Szövetség éves színházi seregszemléjét, amelynek az idén Nagyvárad ad otthont. A Mafeszt nevet viselő fesztiválon a színházi szövetség alapítói, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, az Aradi Kamaraszínház, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és a nagyváradi Szigligeti Színház, valamint a 2018-ban csatlakozott Csíki Játékszín vesz részt.

Kiegészítő programok is lesznek a helyi Moszkva Kávéházban, amelyek közül kiemelkedik a Kiscsillag-koncert.

A Studium-Prospero Alapítvány kezdeményezésére, többek között a nemzeti színházzal partnerségben hetedik alkalommal szervezik meg január 22-én az Olvass fel Marosvásárhelyért! elnevezésű, 10 órás felolvasómaratont, amelyen marosvásárhelyi magyar szerzők, évfordulós magyar szerzők művei hangzanak el a Tompa Miklós Társulat művészeinek tolmácsolásában.

A Színház Nagytermében este 7 órától megtekinthető a Tompa Miklós Társulat többszörösen díjazott előadása, a Retromadár blokknak csapódik, és forró aszfaltra zuhan című produkció Radu Afrim rendezésében.

A magyar kultúra hetét január 15-én megelőzi Nagy Béla színháztörténész új kötetének bemutatója, amely fontos adalékokat szolgáltat a nagyváradi magyar színjátszás 220 éves történetének kutatásához. 

Január 20-án a Kolozsvári Állami Magyar Opera Rigoletto című előadását mutatja be a partiumi városban, a közönség Gilda szerepében a Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas Miklósa Erikát láthatja.

A Szigligeti Színház Ady Endre halálának százéves évfordulója alkalmából többállomásos ünnepségsorozatot szervez, elsőként január 19-én lesz a Ki látta Adyt? című előadás bemutatója Harsányi-Sulyom László rendezésében, majd január 27-én Az eltévedt lovas című emlékelőadást tűzik műsorra.

Magyarországi és erdélyi művészek mutatják be Marosvásárhelyen Kodály Zoltán Székely fonó című daljátékát a magyar kultúra napja alkalmából. Az előadás január 19-én lesz a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. Az előadás jelképes belépő díjából idén egy fiatal erdélyi zenei tehetségnek juttatják el a befolyó összeget.

Január 22-én Borszéken a Művelődési Házban 10 órától lesz a Kőleves –  bábjáték, 12 órától Hunyadi Mátyás életterei címmel nyílik kiállítás.

Gyergyószárhegyen a Művelődési Házban ezen a napon 14 órától nyílik Mátyás király Corvinái címmel kiállítás. Csíkszeredán pedig Száraz Miklós György: Székelyek – könyvbemutató és közönségtalálkozó lesz január 22-én 17 órától a Kájoni János Megyei Könyvtárban.

Haccacáré-haccacáré – a kolozsvári Operettissimo együttes előadása tekinthető meg január 23-án 19 órától Gyergyócsomafalván a Borsos Miklós Művelődési Házban.

A Liliom című előadást tekintheti meg a közönség Sepsiszentgyörgyön a Tamási Áron Színházban a magyar kultúra napján, január 22-én 20 órától.

Programok Szerbiában

A magyarkanizsai Regionális Kreatív Műhely szervezésében január 19-én tartanak könyvbemutatót a magyar kultúra napja alkalmából. A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (Zenta) által kiadott, A szív sorsa c. könyv magyarkanizsai bemutatója szombaton, 18 órakor lesz a Művészetek Háza kisszínpadán. A könyv Bicskei Zoltán 1977 óta írt zeneesszéinek válogatását tartalmazza, alcíme A jazz és mi. A Dormán László 62 fotójával és a szerző rajzaival illusztrált könyvet jeles művészek mutatják be. Vendégek: a szerző, Bicskei Zoltán, Dresch Mihály zenész, Pálfi Ervin és Pámer Csilla színművészek, valamint Resócki Rolland néptáncos.

Programok Csehországban

A Magyar Kultúra Napja alkalmából – Klasszikus fotográfiai műfajtérkép címmel – 2019. január 22-én, 18.30-kor, a Prágai Magyar Intézet Galériájában nyílik bemutatkozó kiállítás. A kiállítás a Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozata első közös, Kép/Társak c. fotókiállításának műveiből válogat.

A magyar kultúra napja alkalmából készült válogatás kulcsmotívuma, hogyan formálódnak a bevett zsánerek – a portré, a tájkép, az életkép – a fotográfus objektívjén keresztül személyes vallomássá. A Prágában bemutatkozó fotográfusok: Benkő Imre, Haris László, Kunkovács László, Molnár Zoltán, Normantas Paulius, Sára Sándor, Telek Balázs. Kurátor: Uhl Gabriella. A 2019. március 22-ig megtekinthető kiállítást dr. Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára nyitja meg.

Programok Kárpátalján

A Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI), a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK) Magyar Kultúra Napja rendezvényeire 2019. január 22–24. között kerül sor Beregszászon, Munkácson és Ungváron. Január 23-án a XIX. Himnusz-mondó verseny az Ungvári Dayka Gábor Középiskolában 10.00 órától, majd Kölcsey Ferenc miniszobrának felavatása az Ungvári Magyar Házban 13.00 órától.



Previous Földrajz-kvíz - akkor is, ha nem voltál faktos
Next Miskolc – Új vezetője lesz a Herman Ottó Múzeumnak

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenhét − 13 =