Viccesen azt is mondhatnánk, hogy hamarosan tarsolylemez-találkozó lesz.
De az igazság az, hogy soha nem látott kiállítás nyílik meg a Nemzeti Múzeumban a Múzeumok Éjszakáján. Ezen a kiállításon most először lesz együtt megtekinthető az összes tarsolylemez, melyet eddig feltártak és restauráltak.
A tarsolylemezek jellegzetes, 10. századi magyar rangjelző tárgyak, amelyek a korabeli magyar ötvösművészet kiemelkedő darabjai. A tarsolyban tartották a tűzcsiholó kovát, taplót és egyéb apró eszközöket. A magyar történelmi leletek között kiemelten fontosak a szépen díszített tarsolylemezek. Egyrészt, mert jellemzően a magyarok leletanyagaiban fordulnak elő, másrészt mert megmunkálásuk a kiemelkedően magas szinten alkalmazott ötvösművészet tanúbizonysága. Mint ilyen pedig azt a nézetet cáfolja, hogy a honfoglaló magyarok elmaradott barbárok lettek volna. Az aktuális tudományos nézet szerint ezeket a lemezes tarsolyokat a rangosabb harcosok méltóságjelvényként viselték és adományként nyerhették el uruktól. A tarsolylemezek nagyobb része bőrből, nemezből készült, de sok veretes tarsoly is előkerült, melyek felülete bronz vagy ezüst díszítésekkel készült. Hungarikumok.
A kiállítás szenzációja két, a közelmúltban Pátyon előkerült új tarsolylemez, amelyek a szakmai és nagyközönség számára egyaránt először lesznek láthatóak. Az első tarsoly 1834 nyarán Bene-pusztán került elő. De szintén híres még a 2011. év tavaszán Dél-Pest megyében, Bugyitól néhány kilométerre talált tarsolylemez is. A bezdédi azért kivételes darab, mert a Géza utáni időkből származik, és a politikai változások nyomát őrzi. A régi motívumok a kereszténység jelképével együtt jelennek meg rajta.
Legjellemzőbb motívumaik az indaszerű, leveles-ágas motívum, az úgynevezett palmetta, de gyakori az életfa is. Mitikus állataink közül a griff és a turul szerepel a tarsolylemezeken. A tarsoly az övön csüngött egy szíjon, amit szintén veretekkel díszítettek. Ez a szíj tarsoly zárásaként is szolgált. A banai tarsoly készítői a régi zárószerkezetet alkalmazták a hálómintába szőtt palmettacsokrokkal díszes ezüstlemezzel borított fedélen. A tarcali tarsolylemez viszont szerkezeti újításon ment át.
Az esemény kezdete: 2022. június 25. szombat, 22:00
No Comment