Az első női fegyveres temetkezés a honfoglalás korából


Az első női fegyveres temetkezés a honfoglalás korából
Olvasási idő: 4 perc

Bár a feltáráskor férfinak hitték, kiderült, hogy valójában egy nő volt a fegyverekkel eltemetve.

A szegedi egyetemen azonosították az első női fegyveres temetkezést a honfoglalás korabeli Kárpát-medencéből. A lelet azonosításában a Szegedi Tudományegyetem volt és jelenlegi munkatársai vettek részt. A sárrétudvari-hízóföldi temetőből származó embertani leleteket az SZTE Embertani Tanszék gyűjteményében őrzik. Itt található az ország egyik legjelentősebb embertani gyűjteménye, ami nagyjából 30 000 csontvázat foglal magába. Amikor a temetőt 1983 és 85 között föltárták, az egyik leglátványosabb mellékletegyüttes az íjászfelszerelés volt. Mivel az íjászfelszerelés és a fegyverek tipikusan olyan tárgytípusok, amelyeket hagyományosan férfiakkal hoztak összefüggésbe, ezért ezt az egyént (SH-63) férfiként könyvelték el. Amihez az is hozzájárult, hogy a csontok rossz megtartási állapota rontotta az antropológiai vizsgálatok lehetőségét.

Bár egy gyöngysor is volt a sírban, ami jellemzően női temetkezésekből kerül elő, azonban egy-egy gyöngy a X. századi férfitemetkezésekből is ismert. A többi tárgy viszont olyan volt, ami mindkét nemre jellemző. Tehát az első feltáráskor valószínűsíthetőbb volt, hogy az illető olyan férfi, aki mellé gyöngy is került a temetés során.

Ám 2017 és 2018 körül Dr. Tihanyi Balázs és Dr. William Berthon, akik ekkor még doktorandusz hallgatók voltak, dolgozni kezdtek a sárrétudvari temető leleteinek antropológiai vizsgálatán. Dr. William Berthon újranézte a nemi és az életkori adatokat is. Ekkor merült fel az első gyanú, hogy a férfiként azonosított illető, a fegyverek ellenére, valójában nő lehetett.

A tudományos vizsgálatok fejlődése segített.

A legjobb állapotban a koponya volt azok közül a régiók közül, amelyek kapcsán nemmeghatározási vizsgálatokat szoktak végezni antropológiai módszerekkel.
Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Azok a vizsgálatok, amelyeket Berthon használt, korábban még nem is léteztek. A honfoglaláskori első női fegyveres temetkezés utolsó vizsgálat elsősorban a medencecsontokra fókuszált. De az újonnan alkalmazott antropológiai módszerek alapján sem lehetett egyértelmű eredményt kapni. Ugyanis, ahogy azt fentebb is említettük a csontok nem megfelelő megtartásban maradtak meg. A legjobb állapotban a koponya volt azok közül a régiók közül, amelyek kapcsán nemmeghatározási vizsgálatokat szoktak végezni antropológiai módszerekkel. De ez sem volt egyszerű, mert a koponya a föld súlya alatt összeroppant, így kis darabokból kellett összeragasztani. Viszont azok a bélyegek, amelyeket vizsgálni lehetett, már egyértelműbben nőies jellegeket mutattak.

Dr. Tihanyi Balázs, az SZTE Embertani Tanszék és Genetikai Tanszék tudományos munkatársa szerint a férfiak esetében például a nagyobb izomtömeg sokkal markánsabb vonásokat eredményez a csontokon. Továbbá erőteljesebbek az izomkapcsolódási területek. Az a magyarországi módszer, amit a kutatók használtak, nagyjából 12 különböző jelleget vizsgál a koponyacsontokon, többek között a szemöldök, a tarkó, a halánték vagy éppen az állkapocs régiójában. Például a szemöldök régiójában a tarfolt a férfiaknál kiugróbb. Illetve a fül mögött található az úgynevezett csecsnyúlvány, ez a férfiak esetében szintén sokkal kiugróbb, érdesebb felületű. De ez még nem volt döntő bizonyíték.

Kellett a genetikai vizsgálat, ami három különböző módszerrel történt.

Az Rx-es volt a legmegbízhatóbb. Az általában rutinszerűen használt, úgynevezett kromoszomális nemmeghatározás az egyének közötti kromoszómák szintjén jelentkező nemi különbségeket foglalja magában. Ha egy egyén genomját megszekvenálják, akkor az Y olvasatok csak férfiaknál jelennek meg, nőknél pedig az X kromoszómára eső olvasatok száma kétszerese a férfiakénak. Az említett Rx-es módszer sokkal jobban alkalmazható töredékes, hiányos vázak esetében, ahol a DNS is rosszabb megőrződésű. Dr. Maróti Zoltán tudományos főmunkatárs mind a kettővel lefuttatta az elemzést, és szerencsére az az eset állt elő, hogy mindkettő ugyanazt az eredményt adta.

Már biztos volt, hogy van egy nő, akit fegyverrel temettek el és ez az első női fegyveres temetkezés a honfoglalás korából.
Fotó: Kovács-Jerney Ádám

A három módszer mellett, három különböző területről vették a mintát is. Erre azért volt szükség, mert a legjobb megőrződésű DNS az úgynevezett sziklacsont területéről nyerhető ki. Ez a koponyaalapi részen található csont már az egyedfejlődés korai szakaszában elcsontosodik és sokkal jobban megmarad a talajban. Ebből a tömör csontállományból jóval magasabb arányban lehet kinyerni endogén DNS-t. A fog gyökerében is jobb megőrződésben marad meg a DNS. Talán elég lett volna, ha csak az egyik csontot vizsgálják, de biztosra menni csak akkor lehetett, ha vannak még vizsgálatok. Így kizárták a keveredés, azaz annak esélyét, hogy a koponya és a vázcsontok, amik külön is elcsomagolhatóak, eltérő eredményt mutassanak. Ez az eredmény is nőre utalt, kizárva a keveredést.

Már biztos volt, hogy van egy nő, akit fegyverrel temettek el és ez az első női fegyveres temetkezés a honfoglalás korából. De harcos volt-e a nő?

A fegyveres harcos jogi és társadalmi kategória is, ami régészeti módszerekkel nehezen vizsgálható. A fegyvermelléklet jelenléte, vagy éppen annak a hiánya nem feltétlenül tükrözi egyértelműen az illető, mai szóval élve, foglalkozását vagy társadalmi helyzetét. Magyarországon és külföldön is találtak olyan sírokba helyezett fegyvermellékletet, amelyek esetében az elhunyt biztos, hogy nem tudta használni azt a fegyvert. Vagy, mert annyira fiatal volt vagy, mert annyira beteg. A fegyvermelléklet szimbolizálhat társadalmi státust is, lehet, hogy szokás volt abban a közösségben mondjuk a férfiakat fegyverrel eltemetni, de ez nem jelenti azt, hogy ő élete során harcolt, vagy harcosként élt.

A X. századi írott források és régészeti leletek arról tanúskodnak, hogy a honfoglaló magyarok legfőbb fegyvere az íj volt. De mindig felmerül az a lehetőség is, hogy nemcsak harci fegyverként, hanem vadászeszközként értelmezzük, ami megint csak óvatosságra int. Férfiak esetében valószínűbb, hogy fegyver, hiszen az írott forrásokból tudjuk, hogy a lovasíjászok voltak az elsődleges harcosok a magyar seregben.

Számos olyan férfisírt ismerünk a X. századból, amelyben lovasfelszerelés, íjászfelszerelés is előfordult,

viszont nőről eddig nem volt ilyen információnk. Az írott forrásokból sincs rá adat. Ezért az SH-63 egy annyira egyedi eset, aminek az értékeléséhez további összehasonlító adatokra van szükség. Ugyan hízóföldi temetőben fegyverekkel eltemetett férfiakéhoz hasonló sérülések felvetik annak gyanúját, hogy a nő harcos lehetett. Az itt talált női leletek esetében nagyon ritka volt a csonttörés, kivéve ebben az esetben. SH-63 mindkét lapockáján és karcsontján is törést állapítottak meg. Emellett azoknak az izomkapcsolódási vagy ízületi elváltozásoknak a megoszlási mintázata, amelyet az ő csontozatán megfigyeltek, szintén hasonlított a férfiakéhoz. De ezek nemcsak a fizikai munkavégzés következtében alakulhatnak ki. Más tényezők is szerepet játszhatnak benne. A nemiségi és az életkori jellemzők is behatással lehetnek rájuk, illetve a különböző anyagcsere-problémák is szerepet játszanak abban, hogy milyen elváltozások figyelhetők meg a csontokon.

SH-63-as csontozatán olyan jeleket figyeltek meg, amelyek anyagcsere-problémával járó megbetegedésre, csontritkulásra utalnak. Ez többnyire idős nőket érintő betegség. A megfigyelt törések bizonyosan fizikai behatáshoz köthetők, de olyan esések következtében is kialakulhatta, amelyek nem feltétlenül harci cselekményhez kötődnek. Tehát egyértelműen fizikailag megerőltető életmódot folytatott a nő, azonban nem lehet pontosan meghatározni, mivel foglalkozott.

A pozíció és a kéz közelében elhelyezkedő íj is szokatlan volt, amellyel a nőt a sírba fektették.

Rajta kívül csak egy másik nőt temettek el a hízóföldi temetőben behajlított térdekkel. A kezek megtartási állapota nem jelzi egyértelműen azt, hogy fogta-e az íjat, de az mindenképpen a keze ügyében lehetett. Erre több esetben is találtak párhuzamot a temetőn belül. Azzal, hogy nem a sír sarkába tették az íjat, a nőtől messze, következtethetünk arra, hogy nem amulettként, hanem funkcionális eszközként került oda.

A továbblépés a mostani helyzetből az összetett antropológiai, genetikai és régészeti vizsgálatoktól várható. A cél az, hogy a továbbiakban összehasonlító adatokat gyűjtsenek, felmérjék, hogy a sárrétudvari közösségben a nőknek milyen volt a fizikai állapota. Ebből következtethetnek arra, hogy milyen életmódot folytathattak.

 

Forrás:



Previous Pannon Egyetem és a mérnöki tudományok
Next Magyarországon lehet a világjárványok egyik jelentős nemzetközi modellezési központja?

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

19 + tizenhárom =