Tudományos élmények Debrecenben


Az Agóra Tudományos Élményközpont Interaktív terében több mint negyven különleges játék próbálható ki.
Olvasási idő: 2 perc

Az Agóra Tudományos Élményközpont Interaktív terében több mint negyven különleges játék próbálható ki.

Ezek szorosan kapcsolódnak valamilyen tudományos jelenséghez, melyről már többször is írtunk. Emellett különböző ismeretterjesztő előadások és kísérleti bemutatók közül is választhatnak a látogatók. Most arra voltunk kíváncsiak, hogyan készülnek a tavaszi szünetre.

Az Agóra a tavaszi szünet első három napján, 2019. április 18-án, csütörtökön, április 19-én, nagypénteken és április 20-án, nagyszombaton 10-től 18 óráig várja a látogatókat, április 21-én, húsvétvasárnap és április 22-én, húsvéthétfőn viszont zárva tart. Ez egy kicsit szomorú, de hát nincs mit tenni.

2019. április 3-28. között megismerhetjük Galilei távcsöves felfedezéseit. Megtudhatjuk, milyen égitesteket ismertek a XVI. század csillagászai és milyen újítás fűződik Galilei nevéhez. Egyfajta időutazás során mi is láthatjuk, mit láthatott az itáliai csillagász, amikor távcsövét elsőként fordította az ég felé. Kiderül, hogyan jutott az olasz természettudós arra a következtetésre, hogy nem a Föld a világ közepe.

40 éve jártunk utoljára a Holdon.

Az Agórában megtekinthető a Google Lunar XPRIZE félórás planetáriumi teljeskupolás-show-ja egy szenzációs megmérettetésről. A Google holdversenyében privát csapatok vetélkednek, céljuk, hogy felküldjenek egy holdjárót a Holdra, ami ott megtesz 500 métert és az akcióról képet továbbít a Földre. A küzdelemben jelenleg már csak 5 csapat van versenyben. Ahogy sok más csapat, a Puli Space Technologies nevű magyar társaság is kilépett már a versenyből, de úgy tervezik, 2019-ben ők is felküldik saját holdjárójukat a Holdra.

2019. április 13., szombat 10:30-12:00 Kreatív tudomány: Nem hiszünk a szemünknek címmel játékos foglalkozássorozat keretében érdekes kreatív feladatokon keresztül ismerkedhetnek meg a gyerekek a természettudományos jelenségekkel. Ezen a foglalkozáson különböző optikai illúziókkal találkozhatnak a gyerekek. Tanulmányozhatják, hogyan működnek ezek a becsapós eszközök, és maguk is létrehozhatnak ilyen optikai játékot. Elkészíthetik saját játékaikat, amelyeket haza is vihetnek.

Az Agóra Tudományos Élményközpont Interaktív terében több mint negyven különleges játék próbálható ki.2019. április 14., vasárnap 10:30-12:00 Vasárnapi tudomány: A nyulak és a húsvét címen egy ismeretterjesztő programsorozat keretében izgalmas tudományos kalandok várják a gyerekeket. A húsvét közeledtével a nyulaké a főszerep a foglalkozáson, melynek során megismerkedhetnek néhány nyúlfajjal, illetve nyúlfajtával. Valamint elkészíthetnek egy saját húsvéti képeslapot is. Megtudhatják milyen nyúlfélék élnek a Földön,  hogy néz ki a hócipős nyúl. de azt is, miért szőrös a nyulak talpa és mekkorára nőhetnek a legnagyobb nyúlfajták.

2019. április 18-20. között A mi bolygónk – A Föld napjai az Agórában címmel három napon át speciális előadásokkal és izgalmas ismeretterjesztő foglalkozásokkal várják a látogatókat. Az élményközpont ezen a három napon rendkívüli nyitvatartással, 10-től 18 óráig tart nyitva. Választ kaphatunk arra, hogy mennyi az emberek számára hasznosítható édesvíz a Földön. Hány év alatt bomlik le egy műanyag flakon és hogyan használjuk ki a napenergiát a XXI. században. Megtudhatjuk azt is, hányszor lehet újrahasznosítani a papírt, milyen állatok laknak erdeinkben és milyen élőlények élnek egy csepp vízben?

2019. április 27., szombat 10:30-12:00 között a fényírás kerül a középpontba. Rajzolhatunk a levegőbe fénnyel, a gyerekek pedig hosszú záridővel készíthetnek fotót, ami megörökíti, amit egy kis lámpával rajzolnak.

 



Previous Az év emlőse a hiúz
Next Megoldás a nukleáris hulladékok kezelésére?

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenkilenc − 9 =