Gyakran elhatározom, hogy ez így nem mehet tovább. Aztán ott ülök a kanapén, és céltalanul pörgetem az Instagramot.

Amikor eltelít a közösségi média, félreteszem a telefont, behunyom a szemem. De nem telik el sok idő, és rám tör egy fojtogató hiányérzet, amiért nem csinálok semmit. Túl hangos a csend, és én úgy érzem, haszontalanul pazarlom az időt, miközben annyi érdekes dolgot láthatnék. Mire észbe kapok, már újra a telefonom után nyúlok.

Minden bizonnyal sokan magukra ismernek ebben a szituációban, és nem csak azért, mert a TikTok-féle rövid, impulzusokkal telített videók és a rengeteg applikáció jelentősen átformálták a médiafogyasztási szokásainkat.

„Brainrot” applikációváltogatással?

Amikor az interneten böngészünk, az agyunkat folyamatosan ingerekkel bombázzuk. Jellemző, hogy egyszerre több platformot használunk, amelyeket megosztva figyelünk. Megunva az Instát, ránézünk a Facebookra, aztán a TikTokra és a YouTube-ra is. Minél többet használunk egyszerre, annál kevésbé tudunk mélyebb figyelmet kialakítani, hiszen ennyi helyre nem lehet egyszerre igazán mélyen összpontosítani. Külön szleng született erre a jelenségre, a „brainrot”, azaz az „agyrohasztás”.

Egy amerikai kutatás már 2016-ban kimutatta, hogy az internethasználat közben, állandó jelleggel, érkező ingerek gyakori figyelemvesztéshez és elkalandozó gondolatokhoz vezetnek. Azóta eltelt majdnem egy évtized, de helyzet nem változott. A Stanford Egyetemen idén a TikTok figyelmi képességre gyakorolt hatását vizsgálták iskolai környezetben. Nem meglepő eredmény született: a TikTokozó diákok sokkal gyengébben teljesítettek, mint a nem TikTokozó társaik.

„Amit birtokolsz, az birtokba vesz.”

A mondat Tyler Durden híressé vált gondolata a Harcosok Klubja című filmben. Évezredek filozófiai bölcsessége teljesedik ki benne, és milyen nagy igazsága van! A platformok úgy okoznak függőséget, hogy kihasználják az agy jutalmazási rendszerét az egyik boldogsághormon, a dopamin felszabadításával. A rövid videók nézése közben az agyunk folyamatos „dopaminfröccsöket” kap, tehát minden videó megtekintésével adunk neki egy-egy újabb löketet. Mivel az agyunknak jó érzés ezt átélni, nehéz leállni. (A platformok algoritmusai pedig tovább nehezítenek ezen a helyzeten, mert az igényeinkre szabva ajánlják a videókat.) Így történhetnek meg a többórás TikTok-pörgetések.

Hány rövid videót nézünk meg naponta?

A friss adatok és mérések szerint a rövid videó nézéssel töltött idő napi átlaga 70 és 80 perc körül van. Amennyiben 80 percig 60 másodperces videókat nézünk, az 80 dopaminfröccsöt jelent; ha rövidebbeket, akkor több száz is lehet belőle. Mindenki meg tudja nézni saját készülékének beállításaiban, melyik alkalmazást mennyi ideig használja napi szinten, így a saját szokásainkról is tisztább képet kaphatunk.

Alvás és szorongás

Szabadnapon felébredek reggel kilenckor. Még mielőtt felkelnék az ágyból, elkezdek mobilozni. Eltelik egy kis idő, mire kikászálódom a párnák közül. Kávé, reggeli, közben podcasthallgatás, vagy benyomok egy YouTube videót és ránézek pár alkalmazásra. Mire feleszmélek, már fél tizenegy van és úgy érzem, szinte kárba ment az egész délelőtt. Ez persze nem igaz, mert ma pont pihenni terveztem. Mégsem érzem magam kipihentnek, hiába aludtam eleget. Telefonozással aludtam el és azzal is keltem. Evidens, hogy

az alvás csak röpke pihenés volt az agyamnak két dopamin-túladagolás közt.

Ebből nagy bajok is származhatnak, ugyanis az alvási problémák komoly összefüggésben állnak mentális betegségekkel is.

Ezért döntöttem úgy, hogy a mobilozás helyett rászoktatom magam az alvás előtti regényolvasásra, ugyanis a késő esti képernyőhasználat megzavarja az alvást, az olvasás viszont nyugtatja az agyat. Az okostelefonok és a táblagépek kék fényt bocsátanak ki, amely elnyomja az alvási ciklusunk irányításáért felelős melatonin hormon termelését. Tehát halmozódnak a problémák. A túl sok telefonozás után rosszul érezzük magunkat, mert időpocsékolásnak éljük meg utólag, mégis alig bírtuk abbahagyni. Miután ez sokszor megismétlődik, és elkezdünk erősen rástresszelni, akár irányíthatatlanná is válhat –

megjelenhet a szorongás vagy a depresszió.

Azoknak, akik ilyen betegségekkel küzdenek, az alvás gyakran nem pihenést jelent, hanem menekülőútvonalat a mindennapi problémák elől. Ezért még tovább ronthat a helyzetükön, ha az alvásuk rosszabb minőségű.

Generációs különbségek

A különböző korosztályokat különböző módon érinti a probléma, ezért más-más módszereket érdemes alkalmazni a képernyőfüggőség kezelésére. A gyerekek fejlődésben lévő, érzékeny idegrendszere nem tudja felmérni a túlzott képernyőhasználat negatív hatásait – még gyakran a felnőtteké sem –, ezért a szülőknek kell meghatározni a szabályokat.

Könnyű megoldás úgy lefoglalni a kicsiket, hogy telefont nyomunk a kezükbe! Ennek hatására azonban olyan szinten lecsökkenhet a gyerekek koncentrációképessége, hogy az iskolában képtelenek lehetnek a folyamatos odafigyelésre.

Megfelelő felügyelet nélkül azt se fogjuk tudni, milyen tartalmakat fogyasztanak. Bár vannak, kifejezetten gyerekeknek készült tartalmak, de attól még fennáll a veszélye, hogy nem nekik való témákkal találják szembe magukat.

A tinédzserkor azért bonyolultabb, mert a felügyelet jellemzően nehezebben megoldható a szülők számára. Szinte minden fiatalnak van saját telefonja, és nehéz lekövetni, milyen tartalomból, mennyit fogyasztanak. A családi szokások segíthetnek valamilyen szinten, ha fennáll a telefonfüggőség lehetősége. Közös programokon legyen tilos a telefonozás, koncentráljon olyankor mindenki egymásra vagy a figyelem tárgyára! A mindennapokban ilyen programok lehetnek az étkezések, filmnézések, társasjátékok vagy bármi más családi elfoglaltság.

A lényeg, hogy a gyerekek és tinédzserek felé csak empátiával érdemes fordulni, nem rögtön büntetést alkalmazva. Visszatérő téma mostanság a közösségi média kommentszekcióiban, hogy „a mai fiatalok nagy része milyen haszontalan, tiszteletlen és semmiben sem lehet rájuk számítani, meg amúgy is csak a telefonjukat tudják nyomkodni”. (Talán jogos a vád, talán nem. De, ha van benne igazság, akkor nem éppen azok a felelősek, akik felnevelték őket?) Ezek azok a gondolatok, amiket érdemes elengedni, mert csak rontunk a helyzeten!

Főleg azért, mert felnőttkorban már magunkért felelünk és az egyensúly megtalálása kulcsfontosságú.

Rengeteg érdekes tartalmat nézhetünk, ezért teljesen érthető, hogy nem szeretnénk mindről lemondani, de a következő tanácsokat mindenképpen érdemes megfontolni kortól függetlenül:

• Állítsunk be időkorlátot! – Maximalizáljuk, mennyit tölthetünk egy nap az alkalmazásainkban!
• Keverjük a rövid videókat hosszabb videókkal, podcastokkal, filmekkel, amelyek tovább tartó figyelmet és gondolkodást igényelnek!
• Tartsunk szüneteket és keressünk olyan elfoglaltságokat, amelyek nem kapcsolódnak képernyőhöz, például olvassunk könyvet, rajzoljunk, sportoljunk, kertészkedjünk!
• Legyünk tisztában a képernyőidőnkkel és figyeljük meg, hogy milyen befolyással van a hangulatunkra!
• Amennyiben úgy érezzük, hogy érdemes lenne szakember segítségét kérni, akkor ne habozzunk!

A hirtelen drasztikusan csökkentett képernyőidőnél az első héten a legnehezebb leküzdeni a folyamatos hiányérzetet. Ezt túlélve már könnyebb lesz, csak arra kell nagyon ügyelni, hogy ne essünk vissza ugyanabba a hibába.

Az internet és a közösségi média rendkívül hasznos találmányok. Azonban társadalmi szinten elértünk arra a pontra, ahol fel kell tennünk a kérdést: valójában mi használjuk őket, vagy ők használnak minket? Érjük el, hogy ez a kérdés irreleváns legyen – vegyük vissza az irányítást tudatos módszerekkel!