A harcoló alakulatok híresek és ismertek az emberek körében, de a mögöttük álló logisztika és hadtáp sohasem kerül reflektorfénybe.

Pedig a magyar tábori mozgó sütödék unikális eszközei mind a hadtápnak, mind a haditechnikának egyaránt. Tábori körülmények között, vagyis hadműveletek közben, a sok felmerülő igény közül a legfontosabb az étkeztetés megszervezése. Ennek alapvető eleme a szénhidrát, amit szervezetünk energiaként használ, miközben teltség és elégedettségérzetet biztosít. Hosszú évtizedeken keresztül ezt az igényt a kenyér elégítette ki és elégíti ki, különféle formában, tulajdonképpen a mai napig is.

A kenyérellátás eszközrendszere magában foglalja a kenyérsütés, raktározás és szállítás eszközeit. Ezeknek alkalmasnak kell lenniük a kenyér fizikai, minőségi és higiéniás megóvására; illetve a teljes rendszer mobilizálására, éghajlati viszonyoktól függetlenül. Azért, hogy ennek az igénynek megfeleljünk, a Császári és Királyi Közös Hadsereg, 1904-ben rendszeresítette a mozgó tábori sütödék létezését.

Az elvárás a napi profund komiszkenyér előállítása volt. Az alakulatok ötnaponta kapták, napi 840 grammos tételenként.

A profund a német kifejezés, ami a katonai szakzsargonban, eredeti jelentéséhez képest – ami a mély, alapos – körülbelül a szabályoknak megfelelő, hivatalos adagot jelent. A komiszkenyér pedig a szintén német Kommissbrot kifejezés származéka, ami a hadsereg számára sütött kenyéradagot jelölte. Általában ehhez hozzáadódott, hogy a kincstári kenyér ebben az esetben sötétebb színű, ,,tartós” kenyeret jelölt.

Magára a kenyérsütésre, fogatolt tábori sütőkemencéket használtak. Az első alkalmazott gépet Békéssy József vezérkari őrnagy tervezte. Az eszköz olyan jól sikerült, hogy nem csak a k. u. k. hadseregében is alkalmazták, hanem annak alkotmányos, nemzeti segédcsapataiban is, mint az osztrák Landwehr és a Magyar Királyi Honvédség. Miután utóbbiból megteremtődött a konkrét magyar hadsereg, Békéssy tábori sütödéje 1934-ig rendszerben is maradt.

Az 1901M lajstromjelű, fogatolt tábori sütőkemence nagy előnye az volt, hogy rendelkezett kemencével, ami menet közben is fűthető volt!

Tulajdonképpen az 1901M két részből állt. Egy szekéraljból és egy háromméteres, 1,1 méter átmérőjű kemencéből. A kemence hengeres kialakítású, öntöttvas anyagú kétrészes eszköz. Alul kapott helyt a tűzűr, amiből két nyíláson át áramlott a meleg levegő felfelé, a hengert körülölelően, így tartva melegen a kenyereket. Az 1915-ben rendszeresített 15M lajstromjelű tábori mozgó sütödék is hasonló módon épültek fel.

A különbség mindössze annyi volt, hogy több kemencét lehetett egymás után kapcsolni, ezáltal egyetlen vontatóegység képes volt több kemencét is magával húzni. Ez a képesség rendkívül értékesnek számított a gépesítést, mint nagy taktikai előnyt magáévá tevő I., illetve II. világháborúban. A 15M esetében a kemence hossza lerövidült 2,16 méterre, miközben az átmérője 1,16-ra nőtt. Kéménye lefektethető volt; ebben az állapotában a magassága 2,23 métert jelentett. A kemencét fával fűtötték fel, ami idejétmúltnak tűnhet, ugyanakkor a tábori körülmények között, könnyebben elérhetővé volt a terepen a faanyag.

Saját idejében is az a tény tette korszerűtlenné, hogy továbbra sem próbálták a hadseregnél kiváltani a lóvontatást. Igaz, ezzel nem voltak egyedül a világon. Kerekei fából készültek, mutatva a folytonosságot a legelső, szekéraljra installált típussal. A kocsisbak alá befért egy láda a tartozékoknak, felszerelésnek. A kemencéhez hat nyílás tartozott, tehát egyszerre 12 kenyeret tudtak lesütni. Természetesen a kenyérkészítés többi munkafolyamatát úgy, mint a dagasztás, máshol kellett végezni.

Egy kemencerészleg, 24 óra leforgása alatt 3000 kenyeret tudott lesütni!

Egy hadosztálysütöde kiszolgálta egy teljes gyalogoshadosztály cirka 20 000 emberét. A magasabbegységeknél hadtestsütödék üzemeltek, amelyek 5 kemencéből, 10 munkaállomást jelentő közös kocsiból, 70 lisztes kocsiból és a lovakból vagy vontatókból álltak. 300 mázsa liszt, 3 mázsa só és 1,5 mázsa kömény szolgált egy hadtest háromnapi hadtápjául. Ekkora porciómennyiséget vitt magával minden magasabbegység. Egy hadosztálynak ez a mennyiség hat napi ellátását fedezte. A teljesítmény 2-3 tiszt és 140-255 fős legénység munkáját dicsérte.

A 34M tábori sütöde váltotta 1934-ben a 15M-et. A fogatolás 2-4 lóval történt, ugyanakkor már lehetővé vált a gépi vontatás. A futómű torziós rugózással, gumiabroncsozással és fékrendszerrel készült. Egy kemence 1300-1400 darab kenyeret készített naponta. A komiszkenyerek mérete egyenként 1,4 kg volt. Fontos szempont volt a megfelelő, szakképzett legénység alkalmazása. Az ő rutinjuktól függött ugyanis a teljesítmény hosszú távon. A 34M mozgó tábori sütöde fogatolt vonata ezúttal dagasztó kocsikat is kapott, a munkát megkönnyítendő.

A 34/53M variáns, a gépesítés miatt került kifejlesztésre. A magassága 2,3 méter, leborított kéménnyel A kemence magassága 1,8 méterre nőtt, miközben hossza 1,72 méterre csökkent. 1953-ban került rendszeresítésre a Magyar Néphadseregben. Fával és olajjal egyaránt tüzeltek, míg 1972-ben automatikus működésű gázolajégők kerültek beszerelésre. A sütőrészleget, ezekkel a vasakkal, 4-10 tábori sütöde alkotta. Az élőerő jelentősen lecsökkent, mindössze 24 segédpék és 2 szakképzett pék volt jelen. Egy kemencében, óránként 76 darab 700 grammos kenyér sült.

Sok esetben a sütési időt a kovászolási és érlelési idő csökkentésével érték el!

A kemencék mellé idővel egyre több szakkocsi került. Külön a keverésre és dagasztásra, tésztakészítésre, kenyérformázásra, eszköztárolásra. A dagasztógép egytengelyes utánfutóval csatlakozott a vonathoz, elektromotor mozgatta csigás lemez végezte a dagasztást. Külön ajtó volt a tetején a hozzávalók adagolásához, illetve az oldalán a dagasztott tészta kiengedéséhez. Ezekhez a technológiai feltételeket külön sátorba rendezték, ahol a hozzávalók megfelelő adagolását számították ki. Ezek áramforrását, illetve a világítást HAD-8 és VASZ-62-es aggregátorok adták.

Már a kezdetektől számítva, a mozgó tábori sütödék 100 százalékban magyar tervezésű és gyártású volt. A 34/53M variáns bekerülési költségei 1983-ban a következőképpen alakultak:

A Haditechnikai Intézet úgy próbálta meg kiváltani az előző generációt, hogy RÁBA alvázra szerelték az eszközöket. Így született meg a szabadalmaztatott TMS-80-M lajstromjelű tábori mozgó sütöde. Egy sütőüzem három darab DFA-25-ös RÁBÁ-ból állt. A szerelvény magába foglalta – egyenként 6 x 6 keréken – a szállítót, az előkészítőt és a sütödét. Utóbbi kemencéi gázolaj-üzeműek voltak. Fogyasztásuk 23,5 liter volt óránként, ezért az utánpótlást tartályos utánfutókkal kapcsolták a RÁBÁ-khoz. Az áramot aggregátorokról biztosították, de ha lehetett ezt inkább az országos hálózatról szerezték.

A gépezet modernnek volt mondható. Felszerelését az ÉLGÉP és BUDAMOBIL biztosította. Búza- vagy kevert liszttel is működött, valamint péksütemények folyamatos készítésére is rendelkezésre állt. Mindezt folyamatos és intenzív készítéssel és adagolással, egységek, munkaállomások közötti teljes összhangban. Az akkumulátorról vagy egyenáramú tápegységről biztosított áram biztonságos működtetést tett lehetővé tábori körülmények között is. A kemence ekkor érte el fejlődésének csúcspontját.

Egy olajtüzelésű, forgóállványos kemenceegységben a gép 40 perc alatt készült el 264 darab, egyenként 700 grammos kenyérformákban sütött kenyérrel.

A TMS-80-M témafelelőse a Haditechnikai Intézetnél Báhidszki István, kiváló feltaláló volt. Az általa vezetett témák, mind rendszeresítve lettek. Az ő felkészültségét dicséri a fentebbi mozgó tábori sütöde is. Báhidszki István 1989-ben ment nyugdíjba és 2015-ben hunyt el. Sütödéit 1992-1997 között vonták ki a hadrendből és azóta sem helyettesítették.

Forrás:

Haditechnika magazin 2016/3

Logisztikai szakgyűjtemény

Katonai Logisztika 2018/3-4