
Átlátszó egér – a gyógyító
Átlátszó egér segíthet az emberi szervezetet a gyógyulásban. Az egeret, amelynek szövetei mellett a szervei is átlátszóak, amerikai tudósok hozták létre és remélik, hogy az egér vizsgálatával hozzájárulnak bizonyos emberi betegségek és vírusok elleni harchoz. Az átlátszó egér halott, de egy különleges eljárással átlátszóvá tett testének vizsgálata számos betegség, így az autizmus vagy akár a rák megértésében …

Fiatal magyar fejlesztők sikere az Imagine Cupon
Egy szegedi fiatalokból álló magyar fejlesztő csapat, a Tep nyerte el a Microsoft globális technológiai versenye, az Imagine Cup innovációs kategóriájának második helyezését, valamint a finn AppCampus különdíjat. A Microsoft 10 évvel ezelőtt hozta létre az Imagine Cupot azzal a meggyőződéssel, hogy a fiatal generáció képes arra, hogy megváltoztassa a világot. Az elmúlt évtizedben 190 …

Az Apollo-11 történelmi Holdra szállása – 10 titok
2014. július 21-én volt az Apollo-11 Holdra szállásának 45. évfordulója. Az első alkalomé, amikor emberek jártak a Holdon. Az Apollo-11 űrhajó és legénysége, Neil Armstrong, Edwin Eugene Aldrin, Jr. (Buzz Aldrin) és a Michael Collins 1969. július 16-án, helyi idő szerint 9:32-kor szállt fel a Kennedy űrközpontból, Cape Canaveralból. Sokan cáfolják, sokan nem hiszik, de azért …

Bolíviai aranydenevér – új denevérfajt azonosítottak
Bolíviai aranydenevér néven különálló fajként azonosították egy már ismert egérfülű dél-afrikai denevérféle néhány, múzeumokban talált példányát. Elnevezését bundájának különleges, aranysárga színéről kapta a most külön fajként elismert aranydenevér, amelynek latin neve (Myotis midastactus). A neve az érintésével mindent arannyá változtató görög mondabeli Midász királyra utal és korábban egy másik, Dél-Amerikában fellelhető denevérfaj, a Myotis simus példányai …

A Harry Pottert olvasó gyerekek
Harry Potter legnagyobb hőstette talán nem is Voldemort legyőzése, hanem, hogy a világ minden pontján megtanította a fiatalokat arra, hogyan győzzék le előítéleteiket. A Pacific Standard három kísérlete, melyeket különböző korosztályú fiatalokkal végeztek is ezt bizonyítja. Az első teszten 34 ötödikes olasz kisiskolást választottak egy hathetes Potter „tanfolyamra”, ahol a kutatók először egy bevándorlókkal kapcsolatos kérdőívet …

Több mint 4 éven át költötte tojásait
Rhode Island-i kutatók és a Monterey-öböl Akváriumkutató Intézete megfigyelt egy mélytengeri polipot, ami négy és fél éven át költötte ki tojásait – tovább, mint bármely más, ismert állat. Ezalatt az idő alatt, a nőstény tisztán tartotta a tojásokat és védte őket a ragadozóktól. Ez a tett reprezentálja az evolúciós egyensúlyt a fiatal polipok tojásban eltöltött …

Több mint kétezer éves királymauzóleum
Műkincsekkel teli, több mint kétezer éves királymauzóleum feltárását fejezték be kínai régészek a kelet-kínai Csianghszu tartományban. A kínai archeológiai szaklap beszámolója szerint szakemberek csaknem ötéves munkájának köszönhetően az időszámítás előtt 128-ban elhalálozott Liu Fejnek, Csiangtu királyának sírját sikerült feltárniuk. A király mauzóleumában11 kamrára, három központi sírra, tucatnyi kisebb kísérősírra, az akkori szokásnak megfelelően öt lovaskocsira és …

Feltárták a dombóvári vár falmaradványait
Török kori leletek mellett jelentős falmaradványok kerültek felszínre a dombóvári vár közelmúltban végzett feltárásán. Berta Adrián, a Szegedi Tudományegyetem régészeti tanszékének munkatársa szerint azonban az építés időpontjának meghatározásához további kutatásra van szükség. Az egy hónapos feltárás során egy két méter széles, 50 méter hosszú, észak-déli irányú kutatóárkot nyitottak, amelynek vizsgálatából kiderült, hogy az egész lelőhelyet valószínűleg …

Az újrahasznosított víz veszélyes lehet
Az újrahasznosított vízzel öntöző parkok folyamatos táptalajai lehetnek a gyógyszer-rezisztens mikrobáknak. Hét kínai városban végzett felmérés alapján a kínai kutatók megállapították, azokban a parkokban, melyekben újrahasznosított szennyvízzel locsolnak, rengeteg gyógyszer-rezisztens baktérium fedezhető fel. Annak ellenére van ez így, hogy ezt a vizet megtisztítják a szennyvíztisztító telepen és a baktériumok a vízzel együtt lefolyhatnak a csatornákon. …

Elérhetők a kísérleti tankönyvek az interneten
2014/15-ös tanévtől 1501 iskolában kezdenek el tanítani a kísérleti tankönyvekből, a kiadványok az interneten már elérhetők – közölte az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI). Szeptembertől 27 megújuló tankönyv, valamint 21 munkafüzet és 2 szöveggyűjtemény, összesen 50 könyv (62 kötet) jelenik meg az általános iskolák 1., 2., 5., 6. és a középiskolák 9., 10. évfolyama számára. …