E-cigaretta kutatások


E-cigaretta kutatások
Olvasási idő: 4 perc

Az elektronikus cigaretta vagy az „e-cigaretta” nagyon egyszerűen egy olyan eszköz, amely egy folyékony oldatot párologtat, amit a felhasználó belélegezhet. 

Az e-cigi egy akkumulátor által működtetett eszköz. Mechanikáját tekintve a feszültség egy kapcsolón keresztül jut a fűtőszálhoz, majd az ezen áthaladó áram felmelegíti azt. Így a forró fűtőszál a beszívott levegő közreműködésével porlasztott gőzt képez, ez kerül a szervezetbe. Mindegyik elektromos cigaretta akkumulátorból, porlasztóból és patronból áll.

Pályafutásuk kezdete óta az e-cigaretták a hagyományos cigaretták alternatívájaként jelentős népszerűségre tettek szert, amit a márkák és az ízek nagy száma is tükröz. Ma már nap mint nap találhatunk egy-egy új kutatást, ami az e-cigaretta és az egészség kapcsolatát vizsgálja. Nem véletlenül. Hiszen az első időkben a középkorú felhasználók körében volt népszerű a termék (leszokás és rekreációs célokból) ma már a fiatalabb, sőt középiskolás korosztály is előszeretettel használja szerte a világban.

Az e-cigaretta, dohányzást imitáló eszköz vagy utántöltő folyadék árusítását 2016. május 20-ától csak a Nemzeti Dohányboltok végezhetik.

A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi. XLII. törvény (a továbbiakban: Nvt.) 7/D. §-ának (1) bekezdése és a dohánytermékek előállításáról, forgalomba hozataláról és ellenőrzéséről, a kombinált figyelmeztetésekről, valamint az egészségvédelmi bírság alkalmazásának részletes szabályairól szóló 39/2013. (II. 14.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) alapján 2016. május 20. napjától az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (a továbbiakban: OGYÉI) hatáskörébe tartozik az elektronikus cigaretta, utántöltő flakon és dohányzást imitáló elektronikus eszköz forgalomba hozatal előtti bejelentésének kezelése. 

2017. május 20-tól egy új rendelkezés lépett életbe. Az ennek nem megfelelő termékek nem hozhatók forgalomba. Az OGYÉI honlapján feltüntetett lista alapján ellenőrizhető, hogy a gyártótól/importőrtől megvásárolni kívánt e-cigaretta, dohányzást imitáló elektronikus eszköz illetve utántöltő flakon szerepel-e a bejelentett termékek listáján. A nyilvántartásba vett eszközök listája. A fenti jogszabályok értelmében a nikotinmentes folyadékot tartalmazó tartályt vagy patront bejelenteni nem szükséges.

Nézzünk néhány nagyobb kutatást az elmúlt évekből világszerte!

Egy 2014-ben végzett tanulmány 466 márkát és egy 7764 egyedi ízvilágot azonosított. Ez a tanulmány azt vizsgálta, hogy a nagyrészt szabályozatlan internetes értékesítésű e-cigaretta online piaca hogyan változott az idő múlásával: a terméktervezésben és a weboldalakon megjelenő marketingüzenetekben. A keresések közötti 17 hónapban havonta 10,5 márka és 242 új íz jelent meg már akkor. Az interneten talált e-cigaretta márkák két átfogó keresését végezték el. Az első 2012 májusától 2012 augusztusáig, a második a 2013. december és 2014 január között.

Három keresőmotort használtak (Google, Yahoo és Bing) és 13 kulcsszót. Az egyes keresések első 30 oldalát felülvizsgálták az esetleges e-cigaretta márkájú weboldalak rögzítéséhez. Nem angol nyelvű weboldalakat és olyan webhelyeket, amelyek nem közvetlenül a fogyasztóknak értékesítettek (nagykereskedelmi helyek, gyártóhelyek, termékismertető oldalak) és viszonteladási oldalak, mint például az eBay és az Amazon, kizárták. 

A második keresés során a kutatók megismerkedtek az első keresés során talált márkák weboldalaival. A második kereséshez új kódkönyvet készítettek részletes útmutatással a márkák, termékek és modellek, termékkövetelések, nikotin erősségek, ízek és összetevők azonosítására vonatkozóan. A projektmenedzser elvégezte a napi minőségbiztosítási ellenőrzéseket, hogy biztosítsa a következetességet, és ez az adatgyűjtés során mindenkor rendelkezésre állt az esetleges ellentmondások vagy kérdések megoldása érdekében. Ebben a tanulmányban az összes adatelemzés a második keresés eredményein alapult.

Ilyen és hasonló vizsgálatok eredményeképpen jöttek létre a szabályozások. 

Az e-cigarettára vonatkozó jogszabályok Magyarországon:

Majd Amerikában a 10. és 12. osztályos középiskolások körében hirtelen hatalmas léptéket öltve népszerűvé vált az ízesített e-cigaretta. (2016-ban az Egyesült Államokban a felnőttek 3,2 százaléka használta őket.) Ekkor jöttek rá, hogy az  ízesítésére használt vegyi anyagokat gyakran használják, ám az egészségre gyakorolt ​​hatás mechanizmusáról kevés az ismeret. Nos, ijedelemre biztos van okuk, mert a hivatalos adatok szerint az amerikai középiskolás diákok körében az e-cigarettahasználat 2011-ben 1,5% -ról (220 ezer diák) nőtt 2018-ra (3,05 millió diák) 20,8% -ra. A szakemberek azért is riadtak meg, mert a tendencia világszerte megfigyelhető.

Majd Amerikában a 10. és 12. osztályos középiskolások körében hirtelen hatalmas léptéket öltve népszerűvé vált az ízesített e-cigaretta.

Az egészséges tüdőben lévő apró csillók – elsődleges védelmi vonal a tüdőben – folyamatos mozgása kisöpri a méreganyagokat a légutakból. De új tanulmány arra utalt, hogy ezek a vegyszerek károsítják a csillókat megváltoztatva a csillók termelését és funkcióit. 

A kutatók megvizsgálták a két vegyi anyag emberi légúti epitheliumot utánzó rendszeren belüli hatását egy normális hörgő sejtjeivel. Megállapították, hogy a 24 órás expozíció után a diacetil és a 2,3-pentándion jelentősen csökkentette a csillógenezisben részt vevő több gén expresszióját. Ezt az eredményt az immunfluoreszcenciával végzett festés is alátámasztotta, amely vizuálisan kimutatta, hogy az ízesítő vegyi anyagokkal való érintkezés után csökkent a sejtek száma.

2016-ban közel 400 ezer amerikai – közülük mintegy 66800 fő jelezte, hogy rendszeresen használnak e-cigarettát – adatait elemezték. Az elemzés azt mutatta, hogy a rendszeres e-cigarettázók körében 70 százalékkal nagyobb volt az esély az agyvérzés, 60 százalékkal a szívroham és mellkasi fájdalommal járó angina, illetve 40 százalékkal a szívkoszorúér-betegség kialakulására. Ez volt az első átfogó kutatás, amely összefüggést mutatott ki a szív- és érrendszeri problémák és az elektromos cigaretta használata között. Ám a magas vérnyomás, az alkoholfogyasztás vagy az egészségtelen életmód faktorát nem vizsgálták a szakértők, pedig ezek is befolyásolhatták a végeredményt.

Tény, hogy a végzett vizsgálatok általában a formaldehidtől a nehézfémig terjedő szennyeződéseket azonosítottak az e-cigi gőzében. 2016-ban Manchesteri Egyetemen dolgozó Andrew Higham azt vizsgálta, hogy az e-cigaretta kifújt gőzének való kitettség milyen hatással van az emberi fehérvérsejtekre. A szakemberek tíz nem dohányos embertől vett fehérvérsejteken teszteltek három elektromos-cigaretta márkát. Az eredmények szerint az e-cigaretta gőzének való kitettség hatására fokozódott az immunrendszer részét képező neutrofil elnevezésű fehérvérsejtek aktivitása. Hasonlóan ahhoz, ahogy azt a hagyományos cigaretta füstjének jelenlétében megfigyelték. Voltak, akik három DNS-károsító vegyületet, a formaldehidet, az akroleint és a metil-glioxált azonosítottak, amelyek szintje nőtt a nyálban az e-cigizés után.

2017-ben a Cancer Research UK által finanszírozott kutatás mérföldkőként bizonyította, hogy a hosszú távú e-cigaretta-felhasználók/áttérők (legalább 6 hónapig így dohányoztak) vizeletében jelenlévő sok mérgező anyag szignifikánsan alacsonyabb volt. Ezek közé tartoztak a tüdőkarcinogén NNK metabolitjai és számos illékony szerves vegyület. Ez csak azokra vonatkozott, akik teljesen átváltottak a dohányról az e-cigarettákra. Az e-cigarettaázók értékei hasonlóak voltak azokhoz, akik kizárólag más nikotin-helyettesítő terápiákat alkalmaztak. Bár ezt már egy népességen alapuló, longitudinális kohorsz tanulmány, 5105 fő bevonásával az Egyesült Államokban 2013-2014-ben végezett kutatása is megállapította.

Egy 2018-ban publikált közel 70 ezer fő bevonásával végzett tanulmány megállapította, hogy az e-cigaretta használatnak is fokozott szívroham kockázata van. Amely önmagában csaknem háromszorosára növeli a szívroham kockázatát, ha valaki naponta füstöl.

Arról sem született még egyértelmű gondolat, hogy az e-cigaretta segít, avagy nem a dohányzásról való leszokásban. Nem árulunk el nagy titkot azzal sem, ha elmondjuk, a támogatók és ellenzők tábora is igen nagy.

Nos, talán ma még nincs sok elég nagy számú és mintavételű kutatás az e-cigarettákról és veszélyeiről, de egy biztos: a dohányzás a rák legnagyobb megelőzhető oka. A füstmentesség megakadályozhatja legalább 15 ráktípus, beleértve a tüdő-, bél- és hasnyálmirigyrákot is.



Previous High-tech show a réten!
Next Mi, magyarok, töltsük ki ezt a rövid kis kvízt és pattintsunk oda a karikás ostorral!

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

4 × öt =