Mégsem volt olyan kietlen a jégkorszaki Kárpát-medence?

Pedig iskolai tananyag, hogy a jégkorszak zord időszakát Közép-Európa fajainak zöme délre, a Balkánra és a Mediterráneumba húzódva élte csak túl. Így például mi is azt tanuljuk, hogy hazánk területét is fajszegény növényzet borította.

Ám a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) munkatársai, a Biological Reviews nemzetközi folyóiratban megjelent tanulmányukban, azt javasolják, hogy ezt újra kellene gondolni. A kutatók szerint ugyanis, az őshonos növényfajaink zöme valószínűleg nem vándorolt délre, hanem helyben élhette túl a jégkorszakot. Ily módon természeti örökségünk sokkal ősibb lehet, mint azt korábban gondoltuk.

A Kárpát-medence jégkorszaki növényzetének fajszegénységére korábban a hideg klíma miatt következtettek a kutatók. De direkt bizonyítékok erre vonatkozóan azóta sincsenek. Annak érdekében, hogy hazánk egykori növényzetéről biztosabbat lehessen tudni, az elmúlt 10 évben több alkalommal is végeztek botanikai kutatásokat. Tették mindezt olyan hideg klímán Szibériában (Oroszország, Mongólia), amilyen a Kárpát-medencében az utolsó jégkorszak leghidegebb időszakában (26-19 ezer évvel ezelőtt) volt.

Molnár Ábel Péter, a cikk vezető szerzője, a MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének doktorandusza szerint ez alapján elmondható, hogy Dél-Szibériában, a legnagyobb meglepetésre kifejezetten fajgazdag növényközösségeket láttak. Emiatt merült fel bennünk, hogy a Kárpát-medencei élőhelyek talán nem is lehettek olyan fajszegények a jégkorszakban, mint azt korábban gondolták.

A jégkorszaki fajgazdagság vizsgálatához az egyik legfontosabb növényi tulajdonság a hidegtűrő képesség.

Ezért a fent említett cikk szerzői egy globális fajelterjedési adatbázis felhasználásával megvizsgálták, hogy Magyarország őshonos fajainak mekkora része fordul elő ma olyan hideg klímán, mint amilyen a jégkorszak hidegmaximumán volt hazánkban. Meglepetésre a vártnál sokkal nagyobb értéket, 80,3%-ot kaptak. Ez azt jelenti, hogy ha kimegyünk egy rétre sétálni, akkor tíz ott előforduló őshonos fajból nyolc – hidegtűrő képessége alapján – potenciálisan túlélhette a jégkorszakot hazánk területén.

Ezt az elképzelést erősítik azok az új genetikai vizsgálatok, amelyek több őshonos gyepi, erdei és mocsári faj kapcsán is kimutatták, hogy az a Kárpát-medencében élte túl a jégkorszak leghidegebb időszakát. A kutatás azért is nagy jelentőségű, mert nem mindegy, hogy egy táj fajai a jégkorszak után, azaz 10-12 ezer évvel ezelőtt vándoroltak ide délebbről, vagy itt élnek már több tíz-, akár több százezer éve.

„Tudatosítanunk kell, hogy amikor egy ősi, természetes élőhelyet beszántunk vagy beépítünk, akkor egy kiemelkedően értékes természeti örökséget, potenciálisan sok tízezer éve együtt élő fajok közösségét pusztítunk el” – mondta Molnár Zsolt, a tanulmány egyik társszerzője, az ÖK tudományos tanácsadója és kutatócsoport-vezetője.

A tanulmány nemcsak a bennünk élő jégkorszak képét rajzolja át! Hanem a közép-európai ökológiai és vegetációtörténeti kutatások számára új irányokat fogalmaz meg.

A Kárpát-medencében a jégkorszak alatt a mamutok és bölények nem egy fajszegény, sivár, jeges tájban élhettek. Hanem egy fajgazdag, nyáron virágpompás legelőkkel tarkított erdős-gyepes mozaikos területen.

Minderről az elképzelésről egy festmény is készült a tanulmány eredményei alapján. A szerzők Zsoldos Márton természet-illusztrátorral együtt dolgozva megjelenítették, milyen lehetett a Mátra déli előtere a jégkorszak leghidegebb időszakában (19-26 ezer éve). A kép az időszak egy július eleji állapotát ábrázolja. A gyep fajgazdagságát olyan fajok adják, amelyek ma a tájban előfordulnak és genetikai vagy hidegtűrési vizsgálat alapján előfordulhattak a jégkorszak leghidegebb időszakában is. (Balról jobbra: kunkorgó árvalányhaj, mezei üröm, magyar szegfű, jajrózsa, pusztai meténg, borzas peremizs, karcsú fényperje, pusztai árvalányhaj, törpemandula, csomós harangvirág, kardos peremizs, zászlós csűdfű, macskafarkú veronika, bárányüröm, gumós macskahere, hegyi here, sárga len, vékony csenkesz, pusztai kutyatej, ligeti zsálya, heverő seprőfű, csipkés gyöngyvessző).