Erdei szalonka – az erdők királynője


Erdei szalonka – az erdők királynője
Olvasási idő: 2 perc

900 kilométert is megtehet éjszakánként az erdei szalonka.

Műholdas nyomkövető eszközökkel két éven keresztül vizsgálták az erdők királynőjének, az erdei szalonkának a vonulását a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kutatói. Az új adatok azt mutatják, hogy néhány egyed egyetlen éjszaka alatt 900 kilométert is megtett. Megállókkal együtt pedig a hazánktól mintegy 5000 kilométer távolságra, az Urál-hegységen túlra is eljutott.

A MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet kutatói 2020 tavasza óta követik nagy pontosságú műholdas jeladókkal tizenöt erdei szalonka viselkedését. Az Agrárminisztérium támogatásával szűk két év alatt gyűjtött adatok részben kiegészítik, részben felülírják korábbi ismereteinket a faj tavaszi és őszi vonulásáról.

Bár a madarak gyűrűzése révén több egyedet lehet nyomon követni, a módszer hatékonyságát erősen befolyásolják az emberi tényezők. Mint a gyűrűzői és a vadászati aktivitás. Az új kutatásban ugyan szerényebb egyedszámban vizsgáltuk a madarakat, cserébe viszont a rendszeres időközönként elküldött GPS-lokalizációk révén a jeladós madarak teljes vonulási útvonalát, sőt akár pontos területhasználatát is fel tudtuk térképezni – mutatott rá Prof. Csányi Sándor, a MATE VTI Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék vezetője.

Az eredmények szerint az egyedek tavaszi vonulása meglepően változatos

Míg az egyik jeladós erdei szalonka (Scolopax rusticola) két nap alatt Lengyelországig repült, addig kettő közülük még az Urál-hegységet is maga mögött hagyta. Ez azt jelenti, hogy pihenőkkel együtt egy hónap alatt mintegy 5000 kilométerre jutottak el. A vizsgált szalonkák a pihenőhelyek közt egy éjszaka alatt átlagosan 350 kilométert tettek meg, néhányan azonban ugyanennyi idő alatt akár 900 kilométert is repültek.

Mint arra Dr. Schally Gergely, az intézet fiatal kutatója rámutatott, két jeladós madár egészen különösen viselkedett.

Egyikük március közepén elhagyta Magyarországot, néhány nap elteltével viszont – feltehetően a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt – visszafordult, majd pontosan a jelölése helyére tért vissza, ahol további két hetet töltött el, mielőtt újra elindult volna. Egy másik szalonka ezzel szemben a december végi hideg időszakban Olaszországba vándorolt, majd február végén visszajött a hazai jelölése helyszínére és nálunk töltötte a teljes márciust.

A tizenöt vizsgált erdei szalonka viselkedése alapján nagyon korai lenne a teljes állományra vonatkozó általános következtetéseket levonni. Az Országos Erdei Szalonka Monitoring-programhoz kapcsolódó kutatás eredményei feltétlenül a folytatásra sarkallnak. Így a jövőben további izgalmas részletekre derülhet fény az erdő királynőjéről.

Végül egy kis kiegészítés. Különös lehet, hogy ezt a kicsi, nem feltűnő tollazatú madarat az erdők királynője címmel illetik. De éppen ebből a jelentéktelenségből fakad az elnevezés, mert emiatt régen nem volt könnyű vadászzsákmány. Türelem és tudás kellett a levadászásához.



Previous A világ legkisebb földrengése
Next Mentsük meg a méheket! mozgalom – Ki, mit tud róla?

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

13 − 11 =