A forgóajtó történetének kezdetét 1881-re, egy Herr Bockhacker néven emlegetett német feltaláló nevéhez köthetjük.

Ő volt az, aki Németországban szabadalmaztatni szerette volna a „huzat nélküli ajtót”, ami a későbbiekben nem került forgalomba. Hét évvel később, 1888-ban az akkor 47 éves holland-amerikai feltaláló Theophilus van Kannel továbbfejlesztette Bockhacker ötletét, s viharajtó néven egy háromrészes forgóajtó szabadalmi rajzát mutatta be. Szabadalmi írásában az általa tervezett ajtóról a következőket írta le: „… működése teljesen zajtalan és sikeresen megakadályozza a hó, eső, por behatolását az épületbe. Továbbá a szél nem csaphatja ki az ajtót, mert a forgástengely mindkét oldalán lévő nyomás egyenlő…”.

Ennek ellenére a világ első fából készült forgóajtaját 1899-ben New Yorkban, a Rector’s nevű étterembe építették be. 1919-ben a feltaláló halála után is virágzott a vállalkozás, ráadásul a későbbi években felhőkarcolók tömkelege épült, így a forgóajtó utáni kereslet is nagymértékben megnőtt. Van Kannel a halála előtt és után is elismert volt és találmányáért különböző kitüntetéseket kapott. 1889-ben a philadelphiai Franklin Intézettől megkapta a John Scott medált, melyet azok a nők és férfiak kapnak, akiknek találmányai az emberek boldogságát, komfortérzetét segítik elő, valamint 2007-ben a Nemzeti Feltalálók Dicsőségfalára is feljegyezték.

Egyes elméletek szerint Van Kannel más okokból is „kényszerült” a feltalálásra, mert bár az etikett szabályai régebben is léteztek, azokat a feltaláló nem igazán szerette. Sőt, azt is mondhatnánk, hogy inkább gyűlölte a lovagiasság minden mozzanatát. Többek között, azt sem szerette, hogy a nőket előre kell engedni és ki kell nekik nyitni az ajtót. Az sem nagyon érdekelte, ki élvez előnyt a másikkal szemben, amikor egy épületbe belépünk. Azonban a forgóajtó elterjedését követően a forgóajtó-használatra is kialakultak az ide vonatkozó etikett szabályok, mely szerint a férfinak előre kell lépnie, s kézzel beindítani az ajtót. Ez azt a célt szolgálta, hogy a hölgyeknek ne kelljen fizikai erőt kifejteni.

A forgóajtó áldozatokat is követelt. 1942-ben a bostoni Coconut Grove nevű közkedvelt éjszakai szórakozóhelyen tűz ütött ki és a pánikba esett tömeg a kijárat felé vette az irányt, viszont a forgóajtó lehetetlenné tette az épületből való kijutást. Közel 500 ember vesztette életét, melyet a világ egyik legszörnyűbb tragédiájának tartanak. A tragédiát követően törvényt alkottak arról, hogy kizárólag átalakítható – azaz forgásmentes, hagyományos ajtót lehet belőle csinálni – forgóajtók kerülhetnek beépítésre az épületekbe.

A forgóajtó azonban más szemszögből megvilágítva hasznos találmánynak bizonyult, mivel általa egyazon időben több ember léphet egyszerre be, illetve ki az épületből. A szakemberek szerint a forgóajtó beépítése egy nagyobb épület esetében energiát takarít meg, mivel gátolja a huzat nagymértékű beáramlását, ezáltal csökkenti a fűtési és hűtési költségeket. Hangszigetelő funkciót is ellát, mivel az utcáról jövő zaj nem hallatszik be az épületbe. A régebbi időkben a manuális, azaz a kézzel működtetett forgóajtó terjedt el, manapság azonban a lépéstempóval és biztonsági fékkel ellátott forgóajtó a legelterjedtebb. A forgóajtók többnyire egyediek, mivel egy épület tervezésénél a bejárati paramétereket és a funkciót is egyedileg kell meghatározni.

A mai modern forgóajtók üzemeltetése új generációs vezérlőegységgel biztosított, mely a számtalan beépített érzékelőkkel összhangban felismeri a várható veszélyeket, s azok bekövetkeztekor automatikusan leállítja a működést. Mára már találhatunk három- és négyszárnyú forgóajtókat is, melyek meghajtója akár a padló alatt is elhelyezhető. S az ajtószárnyakba akár vitrinek is építhetőek. A régebbi forgóajtók fából, a mai ajtók többnyire alumíniumból és acélból vannak.

2006-ban a Massachusettsi Technológiai Intézet felmérést végzett az amerikai diákok körében, melyből kiderült, hogy az egyetemi hallgatók 30 százaléka használja a forgóajtót a kampusz látogatásakor. Néhány évvel később Andrew Shea amerikai tervező megismételte a kutatást New Yorkban, a Columbia Egyetemen és a kutatás eredményeképpen megállapították, hogy a diákok kevesebb, mint 30 százaléka használta az egyetemi épületek forgóajtaját, viszont miután az egyetem környékén különböző eszközök segítségével fókuszba állították a forgóajtó használatának mikéntjét, a korábbi 30 százalékos forgóajtó-használat közel 70 százalékra emelkedett.

Az ajtók működése különböző országokban is eltérő lehet: azokban az országokban, ahol jobb oldali közlekedés van érvényben, a forgóajtó az óramutató járásával ellentétes irányban forog, tehát a be- és kimenet jobb oldalon történik. Ahol pedig bal oldali a közlekedés, ott az óramutató járásával megegyező irányba mozognak az ajtó szárnyai.

A forgóajtók gyártását tekintve ma a Nemzetközi Forgóajtó Társaság (IRD) nem csak a világ legrégebbi és legnagyobb forgóajtó-gyártója, hanem a legmagasabb minőségű forgóajtók létrehozója is.

Sokan úgy tartják, hogy az élet egy forgóajtó: belépünk a forgóajtó szárnyai közé, néhányszor teszünk egy kört, mint a létért való küzdelemben, várakozunk, s hirtelen újra kitárul az ajtó, amikor is kint találjuk magunkat a nagyvilágban.