Köszönjük a tételt, amit küldtetek, várjuk a kiegészítéseket! Felelősséget nem vállalunk érte, de alapnak talán mégis jó lehet! Így már egyre több van.

A középkori városok kialakulásának előzményei:

• a mezőgazdasági technika fejlődése,
• megindul az árutermelés,
• fellendül a kereskedelem,
• szétválik a mezőgazdasági és a kézműves tevékenység.

Az első középkori városok az egykori római városok helyén, királyi és egyházi központokban, kereskedelmi központoknál, hegyvidék és síkság találkozásánál, vásártartó helyeken, folyami átkelő helyeknél és kikötőknél alakultak ki. Ezek az új telepek bizonyos mértékű önállóságot, azaz önkormányzatot (kommunát) harcoltak ki a földbirtokosokkal szemben.

A városok jogi helyzetük szerint:

• van saját vezetőségük,
• saját elöljárókat választhatnak (bíró, plébános, polgármester),
• saját törvényeket alkothattak, amik egyensúlyban voltak a legfőbb királyi törvényekkel,
• tartozhat a földesúrhoz vagy a királyhoz is; az utóbbiak a szabad királyi városok, adózás évente egyszer egy összegben; majd a vezetők osztják fel kinek, mennyit kell fizetnie. Emellett rendelkeztek még továbbá árumegállító joggal, a vásártartás jogával, pallós joggal és voltak vámmentességek is.

Jogi szempontból a középkori városok lakói a nemesek és a jobbágyok között helyezkednek el, mert ők személyükben szabadok voltak.

„A városi levegő szabaddá tesz” – tartotta a mondás. Ez azt jelentette, hogy ha a szökött jobbágyot nem hurcolták vissza egy év és egy napon belül a földesurához, akkor személyében szabaddá vált. A polgárjog feltétele az volt, hogy legyen ingatlanuk a városban (házuk és/vagy városfalon kívüli földjük, műhelyük). A vezető szerepet a patríciusok, vagyis a gazdag kereskedők töltötték be. Polgárjoggal rendelkeztek még az iparosok, akik céhekbe tömörültek, ők védelmezték a városfal egy-egy szakaszát.

A céhek az azonos mesterséget űző iparosok érdekvédelmi szervezete, amelyekre azért volt szükség, hogy biztosítva legyen mindenki megélhetése.
Ezért megszabták az árat, a minőséget, a mennyiséget, valamint a munkaidőt. Mindezek mellett, tiltották a reklámot, egymás munkáinak ócsárlását, a kontármunkát (céhen kívüli iparűzők munkáját).

A polgárjoggal nem rendelkezők, azaz a plebejusok is a középkori városok lakosai voltak, ők művelték a polgárok földjeit.

A városok főtevékenysége a kereskedelem és az ipar, de természetesen volt mezőgazdasági tevékenység is.
A kereskedelem kapcsán alakultak ki a városszövetségek, ilyen volt a Földközi-tengeren a Levantei (Genova, Velence), illetve északon a Hanza. A két vízi kereskedelmi útvonalat összekötötte egy szárazföldi útvonal, amely Champagne grófságon haladt át és híres volt vásárairól.

A város építészeti jellemzői: Nyugat-Európában és Itáliában a XI. századtól növekedett a városok száma, de a XIII. században már Közép-Európában is megjelentek. A városokat fallal vették körül, védelmi célokból. Ebből következik, hogy mivel egyből megszabták az építési területet, zsúfoltak voltak, keskeny sikátorokkal, emeletes házakkal. Nem volt csatornázás, a szennyvíz az utcán folyt, ami növelte a betegségek és járványok veszélyét, a zsúfoltság pedig a tűzveszélyt növelte.

A közepes méretű városok lakossága 4.000-5.000 fő körül mozgott, míg a nagyvárosok létszáma 10.000-15.000 fő volt.

A középkori városok egy része nem csak a gazdasági életben játszott fontos szerepet, hanem a kultúrában is. Ilyen kulturális központként szolgáltak az egyetemi városok, mint például Oxford, Cambridge, Párizs, Pécs és Bologna.