A ragadozókkal teli világban minden állatnak folyamatosan ébernek kell lennie, hogy elkerüljék az áldozattá, az étellé válást. 

A növények számára ez még nehezebb feladat, így nagy kihívással néznek szembe önmaguk védelmében. „Az egyik olyan dolog, ami a növényeket ökológiailag érdekessé teszi, hogy nem tudnak elmenekülni” – mondja John Orrock, a Wisconsin-Madison Egyetem állattani professzora. Mivel egy növény nem tud elfutni, nem tud elrejtőzni, szinte csak egy dolgot tehet kevésbé ízletessé vagy akár mérgezővé válik. Esetleg kialakít egyfajta fizikai védekezést, mint például tövis vagy keményebb levelek.

De a kutatók úgy gondolják, hogy a növény részéről áldozattal jár, ha a kémiai védekezésekbe fektetnek, mert ezt az energiát a növekedéssel vagy a reprodukció lehetőségétől csoportosítják át. Annak érdekében, hogy a védekezésbe való  „befektetés” túlélhető legyen a növények fel tudják mérni, mikor közeledik a veszély, és hogy valóban szükséges-e a védelem. Korábbi kutatások (már az 1960-as évektől) kimutatták, hogy a növények a sebesült szomszédok levegőben érkező jelzéseire reagálva a növényevők ellen védelmet alakíthatnak ki.

De a sérült szomszédoktól származó jelek nem feltétlenül hasznosak, különösen az első megtámadott növény számára. A fekete mustárral végzett kísérletek során azt tapasztalták, hogy csigák és csigákhoz hasonló növényevőkre védekezéssel reagál növény. Tehát képesek „hallani” a közelgő növényi evők kémiai jeleit, és felkészülnek a harcra. Orrock és Simon Gilroy botanika professzor a fekete mustármagot csirke nyálkahártyával kezelte, majd kipróbálta, hogy az ilyen növényt milyen vonzónak érezték az éhes csigák.

A csúszós nyálka miatt a növények kevésbé illatossá váltak, ami azt mutatja, hogy a növények figyelmet fordítanak a generalista növényevőkre, és védekezésüket bekapcsolják, mielőtt még megtámadják őket. Sőt, ha nagy volt a veszély, akkor a magjaikat is eldobálták és tartós vagy visszatérő veszély esetén szinte állandóvá vált a védelem. A kutatók további vizsgálatokat fognak végezni és a közelgő kísérletek megvizsgálják a molekuláris és fiziológiai hatásokat is. Az első lépéseket már megtették.

Bonyolult módszerrel megfelelő típusú nyálkát (3 fajta is van) gyűjtöttek csigáktól. Az első kihívás az volt, hogy elegendő mennyiséget tudjanak begyűjteni a növények későbbi kezeléséhez. Kezdetben a csigákat fejjel lefelé fordították és megérintették őket, de így csak védekező nyálkát kaptak. Végül egy alacsony technológiájú, de hatékony megoldással (hagyták, hogy a csigák éjszaka egy kis műanyag tartály fenekén átfedő szűrőpapírral lemosódjanak, majd leszedték a szűrőpapírról a keletkező váladékot.