Az állatok nyelvének megértése nem egyszerű folyamat

A bálnák és a rágcsálók kommunikációját még nem értik a kutatók, de dolgoznak a megoldáson. Mindenki számára ismerős lehet a Fel című mese, amiben a rajzfilmkutyát Dugnak hívják. Ő egy varázslatos nyakörvet visel, ami lehetővé teszi a számára, hogy a kutya ugatását és vonyításait folyékony emberi beszéddé tudja fordítani. Az állatok nyelvének megértése manapság a …

0 110
Share
Beszélnek-e egymással az állatok?

Az emberek mellett az állatok is kommunikálnak, beszélnek mind fajon belül, mind fajon kívül, továbbá egymás között is. Bár az emberek sokáig biztosak voltak benne, hogy kommunikációra, beszédre csak ők képesek; az etológia megállapította, hogy ez koránt sincs így. A kommunikáció általános képlete alapján egy egyszerű egyenletet kapuk. Adó és vevő között jön létre a kommunikáció, …

0 2.2k
Share
A kisgyerekek tudják, mire gondolnak a felnőttek

A kisgyermekek sikeresen fejtik meg, mire gondolhat egy másik ember. Figyelembe veszik a jelenlegi helyzet sajátosságait és a múltbeli történéseket is. A kutatás az ELTE PPK Babalaborjában futott 18 és 36 hónapos gyerekek bevonásával, ahol az ELTE PPK két kutatója, Király Ildikó és Oláh Katalin a CEU kutatóival (Csibra Gergely és Kovács Ágnes Melinda) együttműködésben többek között azt …

0 866
Share
A növények felkészülnek az őket ért támadásokra

A ragadozókkal teli világban minden állatnak folyamatosan ébernek kell lennie, hogy elkerüljék az áldozattá, az étellé válást.  A növények számára ez még nehezebb feladat, így nagy kihívással néznek szembe önmaguk védelmében. „Az egyik olyan dolog, ami a növényeket ökológiailag érdekessé teszi, hogy nem tudnak elmenekülni” – mondja John Orrock, a Wisconsin-Madison Egyetem állattani professzora. Mivel egy növény …

0 485
Share
Muslicák és az emberi kommunikációért felelős gének

Az emberi nyelv evolúciója folyamatosan meghökkenti azokat a tudósokat és nyelvészeket, akik azt tanulmányozzák, hogy az emberek hogyan tanulnak meg kommunikálni. Figyelembe véve, hogy a nyelvtanulás tapasztalat útján történik, ez a többszintű jellemvonás magába foglal jó néhány gént és változást az egyén viselkedésében a hibákból történő tanulás útján. A kisgyermekek a kommunikációs készségeket gügyögés útján …

0 470
Share