Virágzó élet volt a Góbi sivatagban


Virágzó élet volt a Góbi sivatagban
Olvasási idő: < 1 perc

Lengyelek régészek szerint évezredekkel ezelőtt virágzott az élet a mongóliai Góbi sivatagban, ahol gazdag kőkori település nyomaira bukkantak.

Virágzó élet volt a Góbi sivatagbanA Góbi sivatag jelenleg a világ második legnagyobb sivatagja, ahol néhány nomád család kivételével senki sem él, illetve rajta keresztül nem fut semmiféle úthálózat. Lengyel régészek 2016 májusában végeztek ásatásokat a Góbi-Altaj hegység déli térségében, ahol Józef Szykulski (Juzef Sikulszki), a Wroclawi Egyetem Régészeti Intézetének kutatója szerint, évezredekkel ezelőtt a ma már kiszáradt tavak partján az emberek táborokban éltek, és az állatvilág is sokszínű volt. A lengyel régészek, a Mongol Tudományos Akadémia munkatársaival együtt, főként kőeszközökre és a készítésükkor képződött hulladékokra bukkantak a feltárásaik során. „A felfedezett eszközök különféle formái és a nyers kő megmunkálásának különféle technikái arra utalnak, hogy az egyes helyek a történelem különböző periódusaiban többször is lakottak voltak” – mondta Szykulski professzor. Az ásatásokat nehezítette az élelmiszer ellátás hiányossága, a nappalok és az éjszakák közötti nagy hőingadozás és a gyakori viharos szél.

A fellelt legősibb eszközöket a középső kőkorszakban (200 ezer-40 ezer évvel ezelőtt) készítették, de a régészek találtak későbbi korokból származó tárgyakat, köztük malomköveket, csiszolóköveket és kőedénymaradványokat is. Az egyik legérdekesebb felfedezés egy 11 darabból álló, jáspisból készült gyűjtemény, melyre egy hegycsúcs közelében bukkantak. A kutatók szerint ez a hely tökéletes megfigyelőpont volt, ahonnan jól szemmel lehetett tartani az alatta húzódó völgyet és a távoli sztyeppét. Az itt talált eszközök formái és megmunkálásuk technikája arra utal, hogy a tárgyak mintegy 40 ezer évesek lehetnek. A régészek találtak három nagy méretű kikövezett sírt is, amelyek valószínűleg a vaskorból valók, sőt meg nem erősített hírek szerint egy dinoszaurusz-maradványt is találtak.



Previous Világújdonság – sípos orgonát terveznek a pécsiek
Next Iparművészeti Múzeum kerékpáros kiállítás

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

négy × 2 =