Az évszázad végére Észak-Európában is gyakoribb lehet a forróság, hazánkban pedig a szeptemberi kánikula.

Az ELTE Meteorológiai Tanszékének kutatói – Divinszki Ferenc, Kis Anna és Pongrácz Rita – tanulmányukban a jövő klímakilátásait vizsgálták Európa különböző szélességi körei mentén. Eredményük szerint a forróság, a 35 °C feletti maximumhőmérsékletű napok száma Európa-szerte minden lehetséges klímaforgatókönyv szerint nő majd az évszázad végére. Az ezzel járó hőterhelés és az újonnan megjelenő kórokozók pedig komoly egészségügyi kihívásokat fognak jelenteni.

Az extrém meleg napok számának növekedése mind Magyarországon, mind Európában megfigyelhető jelenség. Idén is volt már forróság, egy-két súlyos hőhullám hazánkban és Európa-szerte egyaránt.

Regionális különbségek – Dél- és Kelet-Európa a legveszélyeztetettebb

Európában az extrém magas hőmérsékletek gyakorisága és intenzitása jellemzően déli, illetve keleti irányban növekszik. Ennek oka az Egyenlítőtől való távolság csökkenése, illetve az óceánoktól való távolság növekedése, azaz a kontinentális hatás erősödése. De adott szélességi kör esetén minél magasabban helyezkedik el egy adott terület, jellemzően annál kevesebb a forró napok száma.

Az ELTE kutatói három szélességi kör mentén vizsgálták a melegedés mértékét négy különböző üvegházgáz-kibocsátási forgatókönyv alapján. Ezek közül a legoptimistább „zöld út” (SSP1-2.6) azonnali kibocsátáscsökkentést és alkalmazkodást feltételez, amely mellett a felmelegedés mértéke mérsékelhető. Így a 35 °C feletti maximumhőmérsékletű napok száma csak enyhe növekedést mutatna. A legpesszimistább „fosszilis út” (SSP5-8.5) ezzel szemben abból indul ki, hogy a fosszilis energiahordozók jelenlegi ütemű használata folytatódik a század végéig.

Ez utóbbi, pesszimista forgatókönyv Dél-Európában azt jelentené, hogy a nyár két legmelegebb hónapjában – júliusban és augusztusban – szinte minden nap 35 °C fölé emelkedne a hőmérséklet. A forró napok száma pedig három-négyszeresére nőne az 1995-2014-es referencia-időszakhoz képest. A forróság ráadásul nem állna meg a nyár végén, szeptemberre is kitolódna. Így a század végére akár egy teljes hét hőhullám is jellemző lehetne.

Észak-Európában, ahol jelenleg gyakorlatilag nem fordulnak elő ilyen hőmérsékletek, a nyári hónapokban akár havi 10-12 forró nap is megjelenhetne. Különösen a kontinens keleti felében, ahol az óceántól való távolság fokozza a kontinentális hatást és ezáltal a melegedést.

A klímaváltozás egyre gyakoribb hőhullámai már most is jelentős többlethalálozást okoznak Európában.

2023-ban mintegy 40 ezer, 2022-ben több mint 60 ezer ember halálát hozták összefüggésbe az extrém meleggel. A felmelegedés kedvez a trópusi betegségeket terjesztő szúnyogok, kullancsok és gombák terjedésének. Olyan kórokozók jelenhetnek meg vagy terjedhetnek el a jelenleginél északabbra, mint a nyugat-nílusi-, dengue- vagy zika-vírus, illetve a Lyme-kór.

De afrikai eredetű, aktívan vadászó kullancsfajok is megjelentek Magyarországon, amelyek terjeszthetik a halálos krími-kongói vérzéses láz vírusát. A klímaváltozás kedvez az itt maradásuknak, és bár emberi fertőzést még nem észleltek, a Másfélfok szakértői szerint adottak a feltételek egy új járvány megjelenéséhez.

A Kecskemét környéki száraz térségben már több példányt találtak, ami arra utal, hogy a megtelepedés folyamata elindulhatott. A Hyalomma kullancsok és velük a krími-kongói vérzéses láz vírusa tőlünk délre már jelen van, több országban – Észak-Macedóniában, Törökországban, Spanyolországban – emberi fertőzéseket is okozott a vírus, és egyes esetekben emberről emberre is terjedt, sőt, halálos kimenetelű megbetegedések is előfordultak.

Nemcsak a hőhullámok száma nő Magyarországon, hanem a károkozó széllel, intenzív csapadékkal és villámlásokkal kísért zivataros napoké is.

Az ELTE Meteorológiai Tanszék és a HungaroMet kutatói – Szabó Péter, Lakatos Mónika, Pieczka Ildikó és Pongrácz Rita – azt vizsgálták, hogyan változott a zivataros napok előfordulása az elmúlt évtizedekben, milyen folyamatok állnak a háttérben, mire számíthatunk a következő évtizedekben.

A kutatók szerint az 1991 és 2024 között a társadalmi észlelők által országszerte feljegyzett zivataros napok a május és szeptember közötti időszakban egyértelmű emelkedő trendet mutatnak. A vizsgált időszakban július volt a legzivatarosabb hónap, majd ezt követte kissé lemaradva a június. A szeptember – vélhetően az alacsonyabb napállás miatt – pedig a legkevésbé zivataros hónapunk. A vizsgált összes hónap közül 2018 júniusa, valamint 1999 és 2002 júliusa emelkedik ki országos átlagban 8-8 zivataros nappal.

A szükséges feltételek – meleg, nedves és labilis levegő, valamint valamilyen emelő hatás – egyre gyakrabban kedveznek a nyári zivataroknak, így növekszik az esélye annak, hogy heves viharok alakulnak ki. Idén a második legmelegebb és legszárazabb júniust követően, július 7-8-án a gyorsan mozgó, vonalba rendeződő zivatarcellák főként károkozó, helyenként 130 km/h-t elérő széllökéseket és jégesőt eredményeztek, miközben voltak olyan területek is, ahol mindössze néhány milliméter csapadék hullott.

A zivataros napok vizsgálatához a kutatók egy fontos mutatót, az úgynevezett zivatarpotenciált is elemezték.

Ez nagyon jó mérőszámként szolgál a zivatarokra hajlamos időjárási helyzetek előrejelzésére. A zivatarpotenciál egy összetett, a hőmérséklet, a nedvességtartalom és a légköri labilitás alapján számított mutató, amely segít jelezni, hogy mennyire kedvezőek a feltételek zivatarok kialakulásához. A kutatók nemcsak a múltbeli adatokat elemezték, hanem éghajlati modellek segítségével azt is megbecsülték, mi várható a következő évtizedekben.

A pesszimista forgatókönyv szerint – amely a jelenlegi kibocsátási trendek változatlanságával számol – a század végére akár meg is duplázódhat a zivataros napok száma. Így évente akár 34 ilyen nap is lehet a jelenleg megfigyelhető 18 helyett. Ezzel szemben egy kedvezőbb, a párizsi klímacélok teljesülését feltételező szcenárió szerint csak néhány nappal nőhet meg a zivataros napok száma. A kutatók hozzáteszik: önmagában az, hogy megnő a zivatarpotenciál – vagyis a légköri feltételek alapján számított esélye annak, hogy zivatarok alakuljanak ki –, még nem jelenti automatikusan azt, hogy minden évben több zivatar is lesz.

Ehhez a megfelelő időjárási helyzet és elegendő nedvesség is szükséges. Ugyanakkor a klímaváltozás éppen ezeket a feltételeket alakítja át. A melegebb levegő több nedvességet képes tárolni, ami kedvez a zivatarok kialakulásának, miközben a hosszabb száraz időszakok és a gyakran kiszáradó alsó légrétegek csökkenthetik is a zivatarok esélyét. Így a klímaváltozás nemcsak a zivatarok gyakoriságára, hanem azok intenzitására és térbeli eloszlására is hatással lehet.

A kutatás nemcsak az országos átlagokra, hanem a zivataros napok területi eloszlására is kitért.

A jelenlegi éghajlati viszonyok között az Északi-középhegység és a Tiszántúl térsége emelkedik ki a nagy zivatarpotenciálú napok gyakoriságával. De a délnyugati országrészben is megfigyelhető egy kisebb lokális maximum, amit az Adria felől érkező zivatarláncok is elősegítenek. Ezzel szemben Északnyugat-Magyarországon számítanak a legkevésbé zivatarosnak az évek. A jövőre vonatkozó szimulációk szerint, különösen a pesszimista forgatókönyv esetén, a zivataros napok számának növekedése leginkább a Duna-Tisza köze, valamint a nyugati és délnyugati területeken lehet jelentős.

Fontos kiemelni, hogy a zivatarok egyre jelentősebb társadalmi-gazdasági kockázatot is jelentenek. Egy-egy villámcsapás súlyos áramkimaradáshoz, tüzekhez vezethet, az extrém csapadék pedig különösen a városi és hegyvidéki térségekben okozhat gyors lefolyású árvizeket. A jégeső, az erős széllökések és a kis területre korlátozódó záporok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a mezőgazdaság és az infrastruktúra is egyre sebezhetőbbé váljon.