A Maldív Köztársaság egy szigetország 90 ezer km2-i területen az Indiai-óceánon, India délnyugati csücskénél, a titkok és különleges természeti jelenségek világa.
A szigetköztársaság több ezer éves, de turisztikai szempontú népszerűsége viszonylag új keletűnek számít. Az 1970-es években nyitottak meg az első üdülőközpontok (ma már több mint 100 szigeten találhatóak szállodák), azelőtt nagyrészt szinte csak kalandvágyó szörfösök és búvárok tudták, milyen rejtelmeket is tartogat a sziget valójában. Közel 1200 szigetének (800 km hosszan húzódó korallfüzér) mindössze egyötöd része lakott. A Maldív-szigetek számos mesebeli helyszínnel és izgalmas kalandokkal szolgálhat az azt felfedezni vágyók számára, de sokan mégsem tudják, miktől is különleges ez a szigetköztársaság. Bár minden gyönyörűséget, ami a szigeteken van a süllyedés veszélye fenyeget – erről írt korábbi cikkünket ide kattintva lehet elolvasni – például a Maldív-szigetek világító homokpartja, tengerpartja a Mudhdhoo, más néven Vaadhoo szigeten található.
A világító tengerpart egy viszonylag természetes jelenség, aminek oka az úgynevezett biolumineszcencia, amikor egy élő szervezet fényt bocsát ki vagy hoz létre. Még Darwin is kiemelte a biolumineszcenciát, mint olyasmit, amit a természetes kiválasztódás elmélete nem tud megmagyarázni. Mégis az óceánban ez mindennapos és úgy tűnik, hogy egymástól függetlenül fejlődött sok különböző élőlényben. A sziget parti fénye, a sea sparkle, a tengerragyogás különböző planktonoknak köszönhető. Ezek az apró élőlények az ördögi elnevezésű luciferin pigment és a luciferáz enzim segítségével fényt állítanak elő és mivel biolumineszcens természetűek, ezáltal élénk kék fényt sugároznak a vízben.
Biolumineszcenciáról akkor beszélünk, ha valamely élő organizmusban egy kémiai reakció fény kibocsátásával jár.
A Maldív-szigeteken ez kék fényt jelent. Ez egy hideg fény, ami azt jelenti, hogy a fény kevesebb mint 20 százaléka termel hősugárzást vagy hőt. A világításnak számos, a túlélést segítő szerepe van: a táplálék csalogatása, a támadó elijesztése, de mindemellett párválasztási „segédeszköz” is lehet. A biolumineszcencia többféle formában is előfordulhat a természetben. Ide sorolandó többek között a szentjánosbogár, a világító kukuzsó, a Phrixothrix bogár és a kristálymedúza.
A legtöbb biolumineszcens organizmus az óceánban található. A tengeri állatok és mikrobák figyelemreméltó sokfélesége képes saját fényt előállítani. Számos tengeri élőlény esetében megfigyelhető, például baktériumokban, algákban, medúzákban, férgekben, rákfélékben, tengeri csillagokban, halakban és cápákban. Mégis az egyik legismertebb biolumineszcens élőlény a szentjánosbogár, amelynek közel 2000 faja képes a fény kibocsátására. A fény termelődése a legtöbb fajnál a potroh elülső részén történik. A világító kukuzsó egy dél-amerikai pattanóbogár, amelynek a fénykibocsátása olyan erős, hogy egyes bennszülöttek lámpásként is használják. A Phrixothrix bogár lárvája kétszínű fényt bocsát ki. Testének két oldalán tizenegy pár zöld, a fején két vörös pont található. Ha biztonságban érzi magát, csak a vörös pontok világítanak, de ha megzavarják, felvillantja zöld fényeit is.
Azt már tudjuk, hogy a Maldív-szigetek világító homokpartja a vízben élő, szervezetükön belüli fénysugárzással járó planktonokban végbemenő kémiai reakciók következtében világít. Habár az évek során rengeteg tudóst foglalkoztatott a planktonok titka, a jelenleg általánosan elfogadott magyarázat az, hogy a lebegő planktonok mechanikai stressz hatására felvillannak. Ilyen mechanikai stresszhatás lehet például a vihar, valamint a természetes és mesterséges hatás keltette hullámok.
Helytelen lenne azt állítani, hogy ez a jelenség mindennapos. Tudományosan lehetetlen, hogy a biolumineszcencia egy teljes óceán egyetlen vízpartjára korlátozódjon: az árapály és egyéb időjárási viszonyoknak, a holdnak és az áramlatoknak van kitéve. Ebből kifolyólag nem állítjuk, hogy a világító víz egy átlagos esemény, hiszen nem tudjuk megjósolni, mikor és hol következik be újból.
Források:
No Comment