Azt gondolnánk, hogy a robotporszívók története valahol a sci-fi filmek és a poros szőnyegek ijesztő találkozásánál kezdődött. De NEM!
A robotporszívók világa maga az innovatív kaland, amely a szőnyegek fizikai ütlegelésétől eljutott odáig, hogy a porral folytatott háborút ma már ez emberiség nagy része egy programozott „kis koronggal” oldja meg. A történet talán a mechanikus seprűkkel kezdődött, de az első nagy felismerés ebben a világban az volt, hogy nem fújni, hanem szívni kell a port! Csak az érdekesség kedvéért jegyezzük meg, hogy 1860-ban Daniel Hess és az ő szőnyegseprője – sohasem gyártották tömegesen – már forgó kefével és kézi fújtatóval működött. Mérete és súlya miatt két ember kellett kezelje. Kilenc évvel ezután jött Ives W. McGaffey tervezése, a Forgószél” (Whirlwind). Ez volt az első kézi szivattyús porszívó, ami már hasonlított arra, amit ma porszívónak nevezünk.
A következő ugrás, amikor 1901-ben Hubert Cecil Booth angol mérnök szabadalmaztatta az első motoros porszívót, Puffing Billy-t. James Murray Spangler neve is áldassék, hiszen az ő nevéhez kötődik az első kereskedelmileg sikeres hordozható elektromos porszívó, amely forradalmasította a háztartási szőnyegtisztítást. Az 1920-as években a porszívók kisebbek és megfizethetőbbek lettek, de a piacot ekkor még a Hoover és az Electrolux uralta. Az 1960-as években jelentek meg az első hengeres porszívók, amelyek már könnyebbek és mobilisabbak voltak. Ezeket követték a tartályos porszívók az 1980-as években. Majd megjelent első ciklonos technológiájú porszívó a Dyson-tól az 1990-es években. Ez azért fontos, mert jelentős szívóerő-növekedést eredményezett, porzsák nélkül.
1996-ban megszületett a világ első seprőgépe, a Trilobite, ami egy svéd háztartásigép-óriás volt az Electroluxtól. Hagyományos háromsebességes tisztítás, akadályok észlelése és térképkészítés hanghullámok segítségével, „vékony és könnyű” megjelenése miatt pedig ágyak és kanapék alá is befért.
A robotporszívók születése a 2000-es évek elején történt
Bár a technológiai alapot már az 1990-es évek végén lefektették, akkor is a katonai robotokra specializálódott iRobot cég Roomba sorozata volt az első robotporszívó 2002-ben. Legnagyobb jelentősége a „háromlépcsős tisztítószerkezet” szabadalmaztatott találmányában rejlik. Ez a ma is használatos oldalkefe + görgős kefe + porszívófej tisztítószerkezet. Hatalmas szenzáció volt, hogy van egy gép, ami önállóan takarít, és ugyan kicsit bénázva, de nagy lelkesedéssel pattog a bútorok között. Valljuk be, ezzel örökre és végérvényesen megváltozott az életünk, illetve a háztartások dinamikája is! Ráadásul a robotporszívó sosem ítélkezik a rendetlenség felett – ellentétben az anyósokkal.
Ahogy telt az idő, a verseny fokozódott, és egyre több gyártó szállt be a játékba. A mesterséges intelligencia, a lézeres távolságérzékelési technológia, valamint a szinkron helymeghatározási és térképkészítési algoritmusok alkalmazása lehetővé tette, hogy a robotporszívók ugrásszerűen és gyorsan fejlődjenek. Ezen a ponton megjelenik az emberek látóterében a SLAM algoritmus + szenzor + exkluzív chip megoldás.
Az olcsóbb, de megbízható robotporszívók forradalmát a kínai gyártók hozták el.
Nincs mit csodálkozni! A világ másik felén olyan felgyorsult technikai fejlődés van, ahol egy pislogással le lehet maradni az új innovációkról. Mi még csak barátkozunk az önvezető autó gondolatával, ott már önvezető buszok szállítják a tömeget. Az 5G már alap, miközben mi még a Wi-Fi jelszót vadásszuk a kávézóban. Azt beszélik, hogy ott már a hűtők is okosabbak, mint néhány diplomás. A gyártósoraik olyan gyorsak, hogy a termék előbb készül el, mint ahogy a rendelést leadnánk. J Mesterséges napot fejlesztenek, hogy energiát termeljen, okosrobotjaik kávét főznek és takarítanak, miközben mi még azon vitázunk, hogy ki vigye le a szemetet. Ennek ellenére még ma is sokan gyanakodva néznek a „Made in China” címkére. De a kínai robotporszívók jó minősége nem mítosz, hanem valóság! Sőt, a robotporszívók világában már szinte garancia a megbízható technológiára. A kínai márkák, mint a Dreame az elmúlt évtizedben óriási fejlődésen mentek keresztül, mind a szoftveres fejlesztések, mind az anyaghasználat terén. A márka nemcsak hogy belépett a prémium szegmensbe, de gyakran még a nagynevű nyugati márkákat is lekörözi. Készülékei olyan funkciókat kínálnak, mint a lézeres navigáció, a több szintes térképezés és az automatikus szőnyegfelismerés, mindezt egészen megfizethető áron. Több termék fullosan önálló, hiszen önmagát tisztítja!
Rácsodálkoztunk a Dreame termékekre
Nézegettük őket elölről, hátulról és talán az szúrt először szemet, hogy a berendezések tervezésekor aktívan használják az űrtechnológia fejlődését. A cég egyébként az okos takarítóeszközök egyik fő gyártójaként a Xiaomi ökoszisztémájának része. Ezek a robotporszívók egyszerre okosak, gyorsak és meglepően „emberközeliek”. Ha általánosságban beszélünk róluk, akkor elmondhatjuk, hogy a Dreame robotporszívók fejlett lézeres térképezéssel dolgoznak, ami lehetővé teszi, hogy pontosan feltérképezzék az otthonunkat, hatékony takarítási útvonalat, zónákat tervezve. Akár több szint alaprajzát is meg tudják jegyezni.
Szívóerejük elképesztően nagy lehet. A Dreame X40 Ultra robotporszívó például az innovatív Vormax™ rendszernek köszönhetően páratlan tisztítási teljesítményű. Rendkívüli, akár 12 000 Pa szívóteljesítményt is biztosít, ami kiváló a por, a hajszálak és nagyobb törmelékek felszívásához. A Dreame robotok közül minden modell porszívózik és fel is mos. Az alap, hogy érzékelik, ha szőnyegre érnek és automatikusan növelik a szívóerőt a mélyebb tisztítás érdekében. Okos applikációs vezérlésük takarítási módokat és tisztítási térképeket kínál. A fejlettebb modellek (például az L10s Ultra) kamerák és AI segítségével azonosítják, kerülik el az akadályokat, például cipőket, kábeleket vagy játékokat. A csúcskategóriás modellek dokkolóállomása automatikusan kiüríti a robotporszívó tartályát, csökkentve a karbantartás szükségességét. Általában nagy kapacitású akkumulátorral rendelkeznek, ami akár 150-200 perces üzemidőt is biztosít.
Az igazság az, hogy például a Dreame X40 Ultra robotporszívóval, takarítórobottal élni nemcsak kényelmes, hanem addiktív is. Aki megismeri, az el sem tudja többet képzelni, hogy valaha is újra kézzel porszívózzon.
No Comment