A NASA 715 új bolygót fedezett fel a Kepler űrteleszkóppal


A NASA 715 új bolygót fedezett fel a Kepler űrteleszkóppal
Olvasási idő: < 1 perc

A Kepler űrteleszkóp segítségével 715 új bolygót sikerült felfedezni a Tejútrendszerben – jelentette be szerdán az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).

Soha ilyen nagy számú bolygó felfedezéséről nem számoltak be még és a CNN hírtelevízió tudósítása szerint is korábban csak mintegy 1000 bolygót sikerült azonosítani a galaxisunkban. Az újonnan megismert, összesen 305 csillag körül keringő bolygó közül négy a NASA által „lakhatónak” nevezett övezetben található. Vagyis potenciálisan alkalmas arra, hogy élet legyen rajta.

A Kepler űrteleszkópot 2009-ben bocsátotta fel a NASA

azzal a célhoz, hogy a Földhöz hasonló bolygókat kutasson fel a mérsékelt hőmérsékletű „lakható övezetekben” vagy azok közelében. A most bejelentett új bolygókat a teleszkóp működésének első két éve alatt rögzített felvételek alapján azonosították be. Ez azt jelenti, hogy az űrkutatási hivatal a jövőben további felfedezésekről fog beszámolni. 

A NASA 715 új bolygót fedezett fel a Kepler űrteleszkóppal

A bolygókat egy olyan újfajta eljárásnak, az úgynevezett „sokféleség általi ellenőrzésnek” köszönhetően sikerült azonosítani, amely részben a valószínűség logikájára támaszkodik. A kutatók ahelyett, hogy vakon keresték volna a bolygókat, azokra a csillagokra összpontosítottak, amelyek körül a technika sugalmazása alapján valószínűleg legalább két bolygó kering.

A NASA szerint a Kepler által felfedezett bolygók 95 százaléka kisebb, mint a Neptunusz, amely pedig négyszer akkora, mint a Föld. A „lakható övezetekben” fellelt bolygók közül mind a négy körülbelül kétszer akkora, mint a Föld.



Previous Hiánypótló könyv a szolfézs oktatási módszertanáról
Next Az Alzheimer-kór - előre jelezhető egy vérvizsgálattal

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

egy × négy =