Hortobágyról telepítenek vissza vadlovakat Kazahsztánba

Tovább...

Japán kertkultúra – a csend és a harmónia művészete

Tovább...

Elindultak a budapesti Állatkert főszezoni élményprogramjai

Tovább...

Lovász László kapta a matematikusok Nobel-díjaként jegyzett Abel-díjat

Az köztudott, hogy nincs matematikai Nobel-díj és, hogy ennek hiányában a norvég kormány finanszíroz egy igencsak rangos, úgynevezett Abel-díjat. A Norvég Tudományos Akadémia által matematikusok számára odaítélt Abel-díj egyébként 7,5 millió norvég korona (körülbelül 271 millió forint) pénzjutalommal jár. A kiválasztás öt nemzetközileg elismert matematikusból álló Abel Bizottság ajánlásán alapul. Az Abel-díjat 2021-ben Lovász Lászlónak, …

0 416
Share
Szovjet táborok magyar foglyainak adatbázisa

Magyarország sok évtized után 2019-ben kapta meg Oroszországtól a magyar hadifoglyok és civil elhurcoltak adatait. A szovjet táborok magyar foglyainak adatbázisa hozzáférhetősége és megszerzése már önmagában is komoly eredmény. Ám a Nyelvtudományi Kutatóközpont (NYTK) kutatóinak érdeme, hogy a szovjet táborok magyar foglyairól szóló, idén februárban publikussá tett adatbázis magyar nyelvű lehet. A cirill betűs adatbázis …

0 2k
Share
A NASA és az USAF állatai a világűrben – a majmok

Kevesen tudják, hogy az emberi űrrepülés számára az utat az állatok nyitották meg. Közülük is kiemelkednek az emberszabásúak, a majmok kísérleti űrrepülései! A XX. század unalomig ismert okok miatt csúcsra járatta az űr meghódításának programját mindkét szuperhatalom részéről! Csaknem száz évvel a jelentős eredmények után is, sokan kívülről fújják Gagarin, Tyereskova, Shepard, Glenn és természetesen …

0 779
Share
Odderon, a tünékeny részecske

48 éve tartó óriási nemzetközi versenyben négy magyar és egy svéd kutatónak sikerült először döntő bizonyítékot találnia egy rendkívül tünékeny részecske, az Odderon létezésére. Az eredményből számos hasonló, összetett részecske létezése is következik. Így az Odderon felfedezése új fejezetet nyithat az erős kölcsönhatás vizsgálatában. A Wigner Fizikai Kutatóközpont, a MATE Műszaki Intézet, a svédországi Lundi …

0 268
Share
Anyag- és szerkezetanalitikai kutatások

Katasztrófák megelőzését is szolgálhatják a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karán (PTE MIK) végzett anyag- és szerkezetanalitikai kutatások. A modern anyag- és szerkezetanalitikai vizsgálatoknak köszönhetően a jövőben előrejelezhetők lesznek a 2010-es ajkai vörösiszap-katasztrófához vagy a 2018-as genovai hídleszakadáshoz hasonló balesetek. A PTE MIK-en létrehozott Anyag- és Szerkezetanalitika – SMART diagnosztikai eljárások kutatócsoport olyan módszereket kutat …

0 261
Share
Kétéltű- és hüllőhatározó mobilapp

Az MME és a Farkaskölykök Ifjúsági Egyesület Android és iOS mobiltelefonos alkalmazása a kétéltű- és hüllőhatározó már néhány éve az érdeklődők rendelkezésére áll. Az alkalmazás idén új funkcióval bővülve az összes (17 kétéltű és 18 hüllő faj), hazánkban előforduló  faj terepi azonosításához  segítséget nyújt. Így 41 színes illusztráció, 12 béka hangja és részletes fajleírások állnak a …

0 434
Share
A francia madarak élete sokkal jobb lesz?

Ez a kijelentés nem egy légből kapott állítás, hanem a francia állatvédők sikeres megmozdulásának eredménye. Egyrészt azért lesz a francia madarak élete sokkal jobb, mert bezár Párizs hírhedt madárpiaca. Másrészt nem lehet többé madárléppel vadászni Franciaországban. Ugyan a párizsi madárpiac (Párizs belvárosában, a Cité-szigeten) 120 éves múltra tekint vissza, de a rengeteg visszaélés és a …

0 394
Share
Ikeradatbázis a Semmelweis Egyetemen

A világ egyik legnagyobb, orvosi vonatkozású, ikeradatbázisa jöhet létre a Semmelweis Egyetemen. Eddig ezer egy- és kétpetéjű, azonos vagy különnemű ikerpár csatlakozott a Semmelweis Egyetemen létrehozott Magyar Ikerregiszterhez. A cél az, hogy felvegyék a kapcsolatot Magyarország összes ikerpárjával. A populáció alapú hazai ikeradatbázis kialakításával tudományos területeken nyílik lehetőség új megfigyelések, eddig feltáratlan összefüggések felderítésére. Ezek …

0 245
Share
Frissül a nagy magyar utcakép! – Újra itt a Google Street View!

Március végén újra Magyarországra látogatnak a Google Street View autói. Minden megyei jogú városban fogják frissíteni a Google Maps térképszolgáltatását. Többek között Miskolcra, Egerbe, Debrecenbe, Szolnokra, Nyíregyházára, Békéscsabára, Szentesre, Tatabányára, Szombathelyre, Sopronba, Pécsre, Kaposvárra és Veszprémbe látogatnak majd el. Céljuk, hogy a városkép mellett az utakat, valamint az utcákat is feltérképezzék. Erre a szolgáltatás magyarországi 2013-as …

0 1.3k
Share
Az ultrahanghullámok képesek károsítani a koronavírusokat?

Az ultrahanghullámok orvosi képalkotó frekvenciákon képesek lehetnek károsítani a koronavírusokat. Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatóinak szimulációi azt mutatták ki, hogy az ultrahanghullámok lerombolhatják és megrepeszthetik a vírusok köpenyét és tüskéit. A koronavírusok szerkezete túlságosan is jól ismert. Egy lipidburkos RNS-vírus, felszínéből burokba ágyazottan közel 100 rugalmas fehérjetüske türemkedik ki, amelyek egy kicsiny koronához hasonlítanak. Ezek …

0 363
Share