Miért előnyösebb balkezesnek lenni a sportban?

Német kutatók szerint előnyösebb a balkezesség és a ballábasság az asztalitenisz, a baseball és a krikett játékosai körében.  Az adatok azt mutatják, hogy minél nagyobb az idő szorítása egy sportágban, annál nagyobb benne a baloldalasok aránya. A németországi Oldenburgi Egyetem Florian Loffing vezette kutatócsoportja szerint a balkezesség azokban az interaktív sportágakban jelent komoly előnyt, ahol …

0 473
Share
Spanyol kék bor - Elindult diadalútjára a kék bor

A vörös elmaradott, a fehér nem menő, a rosé semmitmondó; az igazi a kék bor. Legalábbis mostanában sokan így tartják szerte a világban. Egy, a Gik márkájú spanyol bort forgalmazó Geneva Blau svájci startup cég szerint az emberek ma már kevesebbet foglalkoznak azzal, milyen egy üveg bor minősége, vagy hogy milyen alapanyagokból készült. A cég alapítói szerint a …

0 2.7k
Share
Paks II - AtomEx Európa 2017 beszállítói fórum

Hatodik alkalommal rendezték meg, másodszorra Budapesten 2017. november 20-21. között az AtomEx Európa 2017 beszállítói fórumot.  Kirill Komarov, a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern nemzetközi üzletfejlesztésért felelős első vezérigazgató-helyettese, a rendezvény szervezőjének, a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszernnek képviseletében ezen a fórumon beszélt a Paks II projektről is. A leendő paksi atomerőmű-építés projektjének határidői objektív okok …

0 236
Share
Tudományok Fővárosa

Egy napra (2017. szeptember 23-án) minden lehetséges, és a beharangozó szerint robotok, drónok és űrhajók szállnak majd le. A Várkert Bazár világörökségi helyszínén összegyűlnek a tudományok neves képviselői, hogy nagyközönség előtt kössék össze a Földet a világűrrel, a robotokat az emberekkel, a tudományt pedig a kíváncsiskodókkal. A szervezők azt ígérik ez lesz a régió leginspiratívabb …

0 612
Share
Panorámafelvételek a Nemzetközi Űrállomásról - TUDOMÁNYPLÁZA

A Google térképszolgáltatásának utcanézeti alkalmazása, a Street View, a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomáson (ISS) készített panorámafelvételekkel bővült. Úgy tűnik, az emberrel történő első holdra szállás 48. évfordulójának és az elmúlt napoknak ez a  legnagyobb híre. Mármint, hogy lehetővé vált a Google felhasználók számára, hogy saját maguk fedezzék fel az űrállomás mind a 15 modulját, és …

0 824
Share
mesterséges édesítőszerek

Egy új kanadai kutatás szerint a mesterséges édesítőszerek hosszú távon kapcsolatba hozhatók az elhízás, a cukorbetegség, a magas vérnyomás és a szívbetegségek kockázatának növekedésével. A kanadai Manitoba Egyetem kutatói a mesterséges édesítőszerek hosszú távú, káros hatásait vizsgálva 37 tanulmány adatait elemezték, amelyek mintegy 400 ezer ember átlagosan tíz évig tartó orvosi megfigyelésén alapultak. A tanulmányok …

0 1.2k
Share
Hogyan szabaduljunk meg rossz szokásainktól?

Az ELTE Emlékezet, Nyelv és Idegtudomány Kutatócsoportja új eredményeket publikált a viselkedésünk és szokásaink hátterében zajló idegrendszeri és pszichológiai folyamatokról. Automatizmusaink, szokásaink annyira az életünk részei, hogy gyakran észre sem vesszük őket. Ha azonban elmegyünk Londonba, egyből látjuk, hogy hozzáférhető tudásunk ellenére először balra nézünk, amikor át akarunk menni az úton. Nagyon nehéz átírni a meglévő automatikus készségeket, szokásokat. Vért izzadunk, amikor …

0 490
Share
A fóti artézi kút titkai

Hivatalosan az artézi kút olyan nyomás alatti rétegvizet megcsapoló fúrott kút, ahol a nyugalmi vízszint a víztartó réteg fedőjénél magasabban húzódik, így a víz magától feltör, akár a felszín fölé is. Ezért aztán pozitív kútnak is nevezik. A fóti lakosok számára, de talán ma már a környékbeliek számára sem ismeretlen a Kossuth-Eötvös utca sarkán lévő kút. …

0 11.1k
Share
A nők agyának összeköttetései jobbak a férfiakénál cikk

Az ELTE PIT Bioinformatikai Csoportjának kutatói – Szalkai Balázs és Varga Bálint doktoranduszok, valamint Grolmusz Vince matematikus professzor – nők és férfiak agyi gráfjait vizsgálták. Megállapították, hogy a nagyagyú nők agygráfja számos gráfelméleti paraméterben jobb, mint a kisagyú férfiaké. Az eredmény a nemi különbségekre vezethető vissza. Mindenki által ismert tény, hogy a nők magassága és …

0 604
Share
Az óraátállítás érdekességei, téli-nyári időszámítás

Az óraátállítás története egészen az 1700-as évekre vezethető vissza. Az óraátállítás gondolata először Benjamin Franklin fejében született meg 1784-ben. Majd 100 év elteltével George Vernon Hudson arra is rájött, hogy az óraátállítással pénzt, valamint energiát is meglehetne spórolni. Az ő elképzeléseik szerint van egy évben kétszer óraátállítás. Eszerint megkülönböztetünk nyári, illetve téli időszámítást. George Vernon …

4 2.5k
Share