Újra filmklub az Akadémián


Újra filmklub az Akadémián

A korábbi évekhez hasonlóan 2018-ban is nyolc alkalommal várják az érdeklődőket április 11. és június 1-je között.

Az MTA Székház, Dísztermében rendezett filmklub ismeretterjesztő filmeket mutat be, a vetítések után pedig meghallgathatják a meghívott szakértők és a filmet készítők véleményét, tapasztalatait. Menjen el és kérdezzen Ön is a témával kapcsolatban a beszélgetések végén!

Bár a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az egyes filmek alatt található linken lehetséges.

A vetítések helyszíne:
MTA Székház, Díszterem
1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.

Program

2018. április 11., szerda 17.30
Mila Aung-Thwin: Let there be light (2017, 80 perc) – hazai premier!

Az ismeretterjesztő film a dél-franciaországi fúziós erőművet, az ITER-t mutatja be. A rendező négy évig dolgozott a filmen, mely egyúttal a fúziós energia történetét is felvázolja a nézőknek. 37 ország dolgozik a projekten, hogy összehozzák minden idők legnagyobb fizikai kísérletét, melyben magyar kutatók is közreműködnek. A filmet több nemzetközi fesztiválon is bemutatták, a vetítés a film hazai premierje.

A vetítés utáni beszélgetés vendégei:
Szabolics Tamás (MTA Wigner FK RMI Plazmafizikai Osztály)
Veres Gábor (MTA Wigner FK RMI Plazmafizikai Osztály)

Regisztráció

 

2018. április 18., szerda 17.30
Lerner Balázs: Budapest inferno (2017, 51 perc)

A tudomány számára szinte teljesen ismeretlen helyek egyike Magyarország fővárosa alatt, a forgalmas Frankel Leó út mentén található. Itt húzódik Európa legnagyobb és leglátványosabb hidrotermális barlangja: a Molnár János-barlang. A barlang feltárását az ország legrátermettebb barlangi búvárai végzik. A sötét, víz alatti járatok felkutatása nem kevés veszéllyel jár.

A vetítés utáni beszélgetés résztvevői:
Lerner Balázs, a film rendezője
Herczeg Gábor egyetemi tanár, ELTE TTK Biológiai Intézet Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék

Regisztráció

 

2018. április 25., szerda 17.30
Simon Judit: Isten veled Görgei! (2017, 50 perc)

A film Görgei Artúr életét mutatja be, és arra keresi a választ, hogyan lett a szabadságharc ünnepelt tábornokából az elbukott forradalom „árulója”. A film aktualitását adja, hogy 2018. január 30-án volt Görgei születésének 200. évfordulója.

A filmvetítés utáni beszélgetés témája lesz a film mellett Prágay János alezredes magyar nyelven korábban soha meg nem jelent, a Tempevölgy sorozatban kiadott, A magyar forradalom című kötete, amelyben Görgei negatívan elfogult, kortárs megítélésének példájával találkozhatunk, valamint a Hermann Róbert által sajtó alá rendezett, Görgei Artúr válogatott írásai.

A beszélgetés meghívott vendégei:
Simon Judit filmrendező
Katona Csaba történész
Hermann Róbert történész
Csikány Tamás történész
Tóbiás Krisztián költő, szerkesztő

Regisztráció

 

2018. május 2., szerda 17.30
Richly Zsolt: Luther (2017, 4 x 13 perc)

2017-ben, a reformáció kezdetének 500. évfordulója tiszteletére az evangélikus egyház rajzfilmsorozatot készíttetett Luther Márton életéről. A tízrészes sorozat, melyből négy epizódot vetítünk le, hiteles történeti és teológiai tartalma, a fametszet- és képregénystílust ötvöző egyedi grafikai világa és sajátos humora nemcsak a fiatalok, hanem a felnőtt nézők számára is izgalmas tartalmat kínál. A forgatókönyvet Lackfi János írta, a főcímzenét Gryllus Dániel szerezte.

A vetítés utáni beszélgetés vendégei:
Richly Zsolt, a film rendezője
Csepregi Zoltán egyháztörténész

Regisztráció

 

2018. május 9., szerda 17.30
Sipos József: Bartók (2017, 65 perc)

Bartók Béla fia, Péter a család elutazása óta (75 éve) az Egyesült Államokban él. Szinte az egész életét Bartók életműve gondozásának szentelte, családja történetéről azonban mind ez idáig senkinek nem adott interjút. Most, 92 évesen, megrázó vallomásban mesél édesapjáról, Bartóknak az édesanyjához, feleségéhez, szerelmeihez, gyermekéhez és kortársaihoz fűződő kapcsolatáról, a zeneóriás esztétikai hitvallásáról és arról a személyes tragédiáról, amit Magyarország elhagyása jelentett e hazaszerető ember számára. A film gazdag válogatást mutat be Bartók levelezéséből és soha nem látott fotóiból, valamint művei kritikai fogadtatásából. Archív felvételekkel betekintést nyújt a korabeli Magyarország és New York hangulatába – így mesélve egy „nem mindennapi” sorsról, mely egybefonódott Magyarország tragikus 20. századi történelmével.

A vetítés utáni beszélgetés vendége:
Sipos József, a film rendezője
Vikárius László zenetörténész (MTA BTK Zenetudományi Intézet)

Regisztráció

 

2018. május 16., szerda 17.30
Szekeres Csaba: Gravitáció, avagy a kötődés természete (2017, 55 perc)

A film a gravitációs hullámok észlelésének története, a legizgalmasabb pillanatok felidézése a tudomány fejlődésének folyamatában Einsteintől napjainkig, a kudarcokban és sikerekben részt vevő tudósok sokéves küzdelmének, megpróbáltatásainak, kísérletezéseinek ábrázolása. A film egyúttal őszinte vallomás az ember és a világmindenség szoros kapcsolatáról, a felmerülő kételyekről, az együttéléséről, a megismerésről, a végeláthatatlan útról egy ismeretlen világba.

Regisztráció

 

2018. május 23., szerda 17.30
Vojtkó Ferenc: Csodálattal és hálával (2018, 50 perc) – premier!

Egy film Szent-Györgyi Albert életéről. A filmkészítő stáb interjúkat készített a Szent-Györgyi Albert által egykor vezetett tanszékekből kinőtt egyetemi egységek mai irányítóival. Az Szegedi Tudományegyetem professzorai, Szent-Györgyi örökségének avatott ismerői válaszolnak a film rendezőjének kérdéseire. A jeles forgatókönyvíró és rendező célja, hogy Szent-Györgyi Albert élete mellett örökségének utóéletét is bemutassa dokumentumfilmjében, melynek ezért is kapta a Csodálattal és hálával címet.

Regisztráció

 

2018. június 1., péntek (!) 17.30
Olma Frigyes: Gemenc – az árterek világa (2017, 60 perc)

Az MTA Víz napja alkalmából szervezett vetítés. Gemenc Közép-Európa legnagyobb ártéri erdeje, ahol a víz folyamatosan alakítja a tájat. A Duna határozza meg az ott élő növények és állatok mindennapjait: egyszerre táplál, véd és fenyeget, épít és pusztít. Az öt éven keresztül, nagy műgonddal és speciális technikával – köztük rejtett vadkamerákkal, légi és víz alatti kamerákkal – készített természetfilm az itt élő állat- és növényvilágba enged betekintést, többek között olyan különleges felvételekkel, mint a fekete gólya fészekrakása és a fiókák felnevelése vagy a 2013-as nagy dunai árvíz idején rögzített drámai képsorok. Az élővilág bemutatása mellett a film nagy hangsúlyt fektet az ártéri erdő különleges hangulatának ábrázolására is, hajnali tájképekkel és sok légi felvétellel, miközben a háttérben Strauss, Vivaldi, Verdi, Puccini, Mahler és Bartók örök érvényű dallamai csendülnek fel.

A filmet a II. emeleti Nagyteremben vetítik.

Regisztráció



Previous Az agy teljesen másképpen tanul, mint gondolták
Next Gyakrabban fordul szélsőségesre az időjárás

No Comment

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.