Hitte volna, hogy a Nőnap egyszerűen úgy summázható, mint politikai ünnep?
Mások szerint a hóvirág a Nőnapnak köszönheti védetté nyilvánítását, hiszen minden év márciusában letarolták a hóvirágmezőket egy fonnyadó csokor hóvirágért, amit a nőknek illendőségből adtak. Talán ez az oka annak is, hogy a feministák mellett sok nő köszöni szépen nem kér a sablonos, kényszeredett nőnapból. Kezdjük azzal, hogy már ott kavarodás van, mikor is volt az első év, amikor a nőnapot ünnepelték. 1909, 1910 vagy 1911?
Történetileg visszatekintve a nőnapi megemlékezések azt a küzdelmet elevenítik fel, amelyet a nők évszázadokon át vívtak azért, hogy a társadalomban egyenlő jogokkal és lehetőségekkel élhessenek. Sokak szerint a határozat a nőnap megtartásáról annak az évezredes sztereotípiának kívánt véget vetni, mely szerint a nők helye kizárólag otthon van. Magyarországon A Rákosi-diktatúrában a nőnap ünneplése kötelezővé vált. Valahogy a szovjet minta, a munkásmozgalom és a nőnapi rítusok az évek során mégis összeforrtak és egységet képezve megszilárdultak Magyarországon is.
Nos manapság sokan azt hirdetik, hogy a nők találjanak vissza a női szerephez és hozzák egyensúlyba az eltelt évek alatt átvett karrierista munkásnő szerepet a régen ismert ősanyaság gondolatával. Sőt, ma már a civil szervezetek a nőnap alkalmából igyekeznek felhívni a figyelmet arra, hogy mennyire elterjedt a nők elleni erőszak: családon belüli erőszak, munkahelyi zaklatás, prostitúció, melyek ellen a jog sem jelent kellő védelmet.
No Comment