A pozsonyi Csontváry- és Mednyánszky-kiállítással kezdődik a Csontváry-emlékév.

„A természet magányos, zseniális vándorai” címmel nyílik időszakos kiállítás Csontváry Kosztka Tivadar (1853–1919) és Mednyánszky László (1852–1919) műveiből a Pozsonyi Városi Galéria, a Pozsonyi Magyar Intézet és a Janus Pannonius Múzeum (JPM) szervezésében. A pozsonyi Mirbach-palota földszinti kiállítótermében január 24-én, a JPM a saját anyagából összeállított tárlattal nyitotta meg az UNESCO-val közösen ünnepelt Csontváry-emlékévet.

A kiállítás koncepciója, rendezőelve a tisztelgés a két alkotó életműve előtt, amelyekben több párhuzam is akad. Mindketten 1919-ben, tehát 100 éve hunytak el, erős a kötődésük szülőföldjükhöz, a Felvidékhez, ahol azóta is kedvelt, népszerű művészek. Pozsonyban méltó elhelyezést kapott a tárlat, amely hűen reprezentálja a két géniusz művészettörténeti szempontból jelentős hagyatékát.

Csontváry Kosztka Tivadar (Kisszeben, 1853. július 5. – Budapest, 1919. június 20.) a magyar festészet egyik legnagyobb alakja. Közel negyvenéves korában, egy égi hangra, egy isteni sugallatra hallgatva határozta el, hogy festő lesz. Pályáját tudatosan tervezte, jól menő patikusüzletét bérbe adva teremtette meg az anyagi feltételeket új életéhez. 1892-től rövid ideig részt vett a Müncheni Képzőművészeti Akadémia képzésében, majd világkörüli, misztikus utazásra indult. Magányos, életében meg nem értett művészként megszállottan kereste Istent. Úti élményeinek csodálatos eredményei a Castellammare di Stabia (1902), illetve a Mandula-virágzás Taorminában (1902).

Hitt az őselemekben (víz, tűz), amelyek meghatározó elemei lettek a művészetének (a Jajcei vízesés /1903/ és Schaffhauseni vízesés /1903/). Egyik legismertebb alkotása, a Magányos cédrus (1907) esetében rendkívüli módon valamennyi őselem megjelenik a festményen. Palettájáról fantasztikus gazdagságban áradnak az ég vagy a vizek színei, amelyek hol hidegen zöldellő kékek, máskor az alkotó türkizzölddel, megint más esetben mély, melegkék színekkel ábrázolja a tengert.

Csontváry festészete a magyar és az egyetemes művészet maradandó értéke.

Szelleme kultúrákat köt össze, miközben keresi és megmutatja a szépet, a fenségest, a tisztaságot, az erőt, múltunk gazdagságát.

Mednyánszky László (Beckó, 1852. április 23. – Bécs, 1919. április 17.) a nemesi, bárói család sarjaként született művész 1871-től a zürichi Műegyetemen, 1872-től a müncheni Képzőművészeti Akadémián, majd 1874-től Párizsban, az École des Beaux-Arts-on képezte magát. 1877-ig Párizsban élt, majd hazatért Nagyőrre, ahol az édesapja műtermet építtetett számára a kastély parkjában. A következő években Szolnokon, Olaszország különböző városaiban, Münchenben, Bécsben, Nagyőrött és Beckón felváltva dolgozott. 1881-ben rövidebb időre Bécsben telepedett le, ahol műterme is volt. 1884-ben Budapestre költözött, ahol szintén bérelt műtermet. 1889-ben visszatért négy évre Párizsba, amelynek hatására festészetében impresszionista hatások jelentek meg. Tájképeinek színei világosabbá, üdébbé váltak (Vöröses táj, Téli táj). 1892 őszétől Budapesten élt, egyfolytában utazott és vándorolt, járta Európa, és mindenekelőtt Magyarország tájait, városait.

Mednyánszkyt kortársai, kritikusai elsősorban tájképfestőként tisztelték. Nagyon fontosnak tartotta a színek szimbolikus jelentőségét. A kiállításon is megcsodálható Tengerszem / Tátrai táj című alkotását a kékek, vörösesbarnák, fehérek uralják. Azonban nemcsak a gyönyörű táj ihlette meg, hanem a hétköznapok valóság is, együtt érzett a szegényekkel, az otthontalanokkal, csavargókkal, akikben önmagát is látta. Mednyánszky önkéntesként vett részt az I. világháborúban, amelynek négy éve alatt a Monarchia valamennyi frontján megfordult, eközben rengeteg rajzot és festményvázlatot készített. Ezek szolgáltak alapul több, nagyobb méretű, immár a műtermében elkészített festményéhez.

A kiállításon látható alkotások arról tanúskodnak, hogy Mednyánszky még e közegben is megmaradt döntően tájképfestőnek, a frontot szinte távolnézetből mutatja, a kompozíció uralkodó motívuma a táj (Táborozás I–II.). Mednyánszky életműve, ha magába olvasztotta is a plein air, a szimbolizmus vagy az impresszionizmus több elemét, a realizmus nagy művészi és szellemi áramkörébe kapcsolódott.

A kiállítás 2019. március 31-éig tekinthető meg a Mirbach-palota földszinti kiállítótermében (Pozsony, Ferencesek tere 11.). A kiállított művek mindegyike a Janus Pannonius Múzeum gyűjteményéből valók. Csontváry Kosztka Tivadar: Selmecbánya látképe (1902), Mandulavirágzás Taorminában (1902), Castellamare di Stabia (1902), Római híd Mosztarban (1903), A Jupiter-templom romjai Athénban (1904), Az Olajfák hegye Jeruzsálemben (1905). Mednyánszky László: Álló csavargó; Halott katona (1916 k.); Táborozás I. (1916 k., 40 x 56 cm); Táborozás I. (42,5 x 55,5 cm); Alkonyati hegyoldal; Alkonyati napsugár; Tátra részlet; Tengerszem /Tátrai táj/; Vöröses táj; Téli táj.