Egyre több matematika konferencia lehet


Egyre több matematika konferencia lehet
Olvasási idő: < 1 perc

Az ELKH Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet (RÉNYI) idén nyáron megalapította az Erdős Centert az ELKH támogatásával.

A konferenciaközpont célja magas szintű workshopok, konferenciák és nyári iskolák szervezése matematikai vagy azt alkalmazó témákban. Továbbá lehetőség lesz tematikus szemeszterek hirdetésére elismert vendégprofesszorok, illetve fiatal tehetséges matematikusok meghívásával. Az intézmény segítségével egyre több matematika konferencia lehet hazánkban. Az Erdős Center igazgatója Böröczky Károly, akinek kutatásai többnyire az euklideszi geometriához, és kisebb mértékben a hiperbolikus terekhez kapcsolódnak.

A konferenciaközpont 2022 tavaszától hirdet tudományos rendezvényeket a Reáltanoda utcában, a RÉNYI épületével szemben. Az első tematikus szemesztert többek között az Abel-díjas, illetve a Magyar Szent István Renddel kitüntetett Lovász László szervezi. A továbbiakban – a már meghirdetett szemeszterek lebonyolítását követően – a hazai matematikusközösség tagjainak lehetőségük lesz pályázni az Erdős Centerbe tervezett események szervezésére. A már meghirdetett események februártól egészen szeptember végéig tartanak. Az első műhely fő témái közé tartozik a hálózatok geometriája, dinamikája, a magasabb rendű struktúrák, a hálózat következtetései és alkalmazásai.

A központ névadója, Erdős Pál a XX. század egyik legkiemelkedőbb matematikusa.

Elsősorban számelmélettel és kombinatorikával, halmazelmélettel, analízissel és valószínűségszámítással foglalkozott, de a matematika szinte minden ágában alkotott. Rényi Alfréddal együtt részletesen tanulmányozták a véletlen gráfok tulajdonságait.

Kicsit szomorú azonban, hogy egy magyar intézmény, ahol egyre több matematika konferencia lehet, csak idegen nyelvű honlappal rendelkezik.



Previous A Cheops űrtávcső páratlan exobolygó-felfedezése
Next Pécs szerb megszállása – új honlap a centenáriumra

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hét + 8 =