A szeptemberrel együtt elkezdődött a nyár és a tél közötti átmeneti szezon is, amire egyre hűvösebb és rövidebb nappalok jellemzők.
Sokan boldogan búcsúztatják a perzselően forró nyári hőséget és merészkednek ki napközben is egy-egy kellemes sétára a színes falevelek között. A legtöbben nem az őszi hónapok során fontolgatják, hogy beszereznek maguknak egy légkondicionálót, pedig valójában ez az egyik legjobb időszak egy új klíma megvásárlására, vagy a meglévő rendszer cseréjére.
De miért pont ősszel foglalkozna bárki is azzal, hogy klímát vegyen magának? Az alábbiakban erre a kérdésre adunk néhány meggyőző választ, előbb azonban, a mostani energiamizériára való tekintettel, némi segítséget nyújtunk ahhoz, milyen klímát válasszunk az energiatakarékos üzemeltetéshez.
Inverteres klímák – a takarékos választás
A légkondicionáló berendezések böngészése közben gyakran találkozhatunk az „inverteres” kifejezéssel. Az inverteres technológia felel a klímarendszer kompresszorának szabályozásáért, illetve a berendezés hőmérsékletét is ez vezérli.
Az inverterek változtatható frekvenciát használnak – így képesek a sebesség és a hűtő/fűtő hatás szabályozására. Ennek köszönhetően a klíma, működés közben, egyenletesen képes elosztani a felmelegített vagy lehűtött levegőt.
Ami azonban igazán fontos szempont a vásárlók számára, az az inverteres klímák takarékos üzemeltetése. Ezek a berendezések alacsonyabb fogyasztással működnek, ezért mind az otthonokban, mind pedig az irodahelyiségekben jelentősen képesek csökkenteni a villanyszámla összegét. Az inverteres légkondicionálók továbbá hosszabb élettartamot is kínálnak, szintén az alacsonyabb fogyasztásnak köszönhetően.
Az inverteres technológia működése
Az inverter szabályozza a kompresszor motorjának továbbított elektromos áram frekvenciáját. Ez a motor felelős a kompresszor forgatásáért, ami a hűtőanyag áramlását biztosítja a rendszerben, illetve ez irányítja a helyiség számára szükséges hűtést és fűtést is.
Miben különböznek az inverteres klímák a hagyományos készülékektől?
Azok, akik voltak már olyan helyiségben, ahol éppen egy hagyományos (nem inverteres) klíma működött, felfigyelhettek rá, hogy a berendezés rendszeresen leáll, majd újra beindul. Miközben megpróbálja szabályozni a szoba hőmérsékletét.
Ez a folytonos meg-megállás majd újraindulás nem csak költséges, hanem a megfelelő hőmérséklet beállítását is megnehezíti, ráadásul zavaró zajjal is jár. A helyiségben tartózkodó személyek, az egyéb berendezések működése, az időjárás alakulása mind-mind befolyásolják a szoba hőmérsékletét, amihez a klímának folyamatosan alkalmazkodnia kell. Egy hagyományos berendezés számára ez komoly kihívást jelenthet.
Egy inverteres klíma ezzel szemben automatikusan és észrevétlenül képes szabályozni a működését, ami nem csak gazdaságosabb, hanem csendesebb üzemeltetést is kínál. Ez különösen irodai környezetben kritikus szempont, ahol a hangos berendezések zaja kifejezetten zavaró lehet a dolgozók számára.
Azt már tehát tudjuk, hogy milyen klímát vegyünk, ha gazdaságos és csendes készüléket szeretnénk. Térjünk vissza azonban az eredeti kérdésünkhöz!
Miért érdemes ősszel klímát vásárolni?
Nem kell várakozni
A klímaszerelő cégeknek tavasszal és nyáron van a legtöbb dolga, hiszen az emberek általában ilyenkor döntenek úgy, hogy klímát vesznek maguknak. Ha ebben az időszakban próbálunk légkondicionálót vásárolni, akkor meglehet, hogy akár heteket is várnunk kell majd, főleg a főváros környékén.A klímaszerelés Budapest térségében rendkívül körülményes lehet tavasz végén és nyár elején.
Tehát vagy hetekig hűtés nélkül maradunk a nyári hőségben, vagy egy elavult és kevésbé hatékony rendszerre kell támaszkodnunk, míg meg nem érkezik az új berendezés. Ha azonban ősszel keresünk magunknak klímát, akkor sokkal gyorsabban sorra kerülhetünk, hiszen ilyenkor jóval kevesebb megrendelés érkezik a klímaszerelő cégekhez.
Van idő nézelődni
Mivel ősszel nincs azonnal szükség klímára, bőven akad elegendő idő utánanézni a klímapiac kínálta legjobb lehetőségeknek. A légkondicionálók technológiája sokat fejlődött az elmúlt évtized során. A modern klímák jóval hatékonyabbak és gazdaságosabban is működtethetők. Egyre több gyártó kínál továbbá okosklímákat is.
Mivel bőven akad idő a különböző modellek és típusok összehasonlítására, nem kell attól tartanunk, hogy elhamarkodott döntést hozunk majd, amit később megbánhatunk. Szánjunk tehát elegendő időt arra, hogy a lehető legjobb berendezést válasszuk ki saját igényeinkhez mérten! Vagy kérjük egy klímaszerelő cég segítségét, hogy egyedi megoldást javasoljon, az igényeink alapján!
Alacsonyabb árak
Számos klímaszakértő cég kínál alacsonyabb árakat az őszi szezonban mind a készülékekre, mind azok beszerelésére. Sok gyártó és viszonteladó igyekszik megszabadulni az éves készlet maradékától, hiszen az emberek jövőre már az újabb technológiákat keresik majd. Ez talán az egyik legjobb ok, amiért ősszel érdemes klímát vásárolni.
Egy új rendszernek kedvezőbb fogyasztása
Mint fentebb elhangzott, az inverteres légkondicionálók nem csak hosszabb élettartamot kínálnak, hanem az energiával is gazdaságosabban bánnak, mint elődjeik. A régi, elavult rendszerek hajlamosak jóval több áramot fogyasztani, mint amennyire egy modern készüléknek szüksége lenne, és ez bizony a villanyszámlákon is meglátszik. Sokan lényegesen többet költenek otthonuk hűtésére (illetve télen a fűtésre, ha klímát is használnak ehhez), mint amennyit kellene.
Egy új klíma beépítése ugyan nem kis befektetés, de hosszú távon sokkal többet lehet spórolni vele, mint egy régebbi készülékkel.
Változó igények
Előfordulhat, hogy otthonunkon jelentős módosításokat végeztünk az előző évek során. Talán felújítottuk a nappalit, kicseréltük az ablakokat, vagy épp összenyitottunk egymással két helyiséget. Fontos azonban észben tartani, hogy a klímarendszer az otthon akkori állapotához volt megfelelő, amikor beszerelték.
Egy nagyobb felújítást vagy átépítést követően könnyen lehet, hogy a régi készülék már nem lesz elegendő az új helységek hűtéséhez és fűtéséhez. Vagy legalábbis több energiára lesz szüksége, mint korábban. Ez természetesen hosszútávon növeli a fogyasztást, és meglehet, hogy a klíma még ennek ellenére sem biztosít majd kényelmes körülményeket az otthonunkban.
Érdemes tehát újra felmérni a megújult otthon jellemzőit és hűtési, illetve fűtési igényeit, majd ehhez igazítani a légkondicionálókat is.
No Comment