1974-ben Stephen Hawking kimutatta, hogy a fekete lyukak mégsem tökéletesen feketék.

Hawking eredményei már akkor arra mutattak rá, hogy a fekete lyukak is bocsátanak ki sugárzást, amely révén tömeget veszítenek, míg végül teljesen elpárolognak. Ennek a jelenségnek lett a neve a Hawking-sugárzás. Amit most laboratóriumi körülmények között igazoltak, mert a létrehozott fekete lyuk pont úgy viselkedik, ahogy azt Stephen Hawking megjósolta.
 
A fekete lyuk a téridő olyan tartománya, amelyik nem tud a szokásos módon kommunikálni a külső univerzummal. De Stephen Hawking azt mondta, hogy valami mégis képes elhagyni a fekete lyukakat, mert részecske-antirészecske párok keletkezhetnek az eseményhorizont közelében. Ezeknek összenergiája nulla, ezért nem tudnak túlságosan eltávolodni a párjuktól. Kivétel a fekete lyukak környékén lévő nagy gravitációs energia hatására. Itt előfordulhat, hogy a pozitív energiájú részecske eltávolodik a lyuktól, a negatív energiájú párja pedig beleesik. Hawking elmélete forradalmi volt, mert a kvantumtérelmélet fizikáját ötvözte az általános relativitáselmélettel.

Jeff Steinhauer és csapata bizonyította Hawking elméletét.

Igaz nem csillagászati körülmények között, hanem laboratóriumban és a Földön. A laboratóriumi körülmények között előállított fekete lyuk hasonmást rubídium gázból (körülbelül 8000 rubídiumatomból álló áramló gázból) hozták létre és meglehetősen kicsire sikeredett. De a célnak megfelelt. Majd csaknem abszolút nullára hűtötték és egy lézersugár segítségével a helyén tartották, hogy létrehozhassák az anyag titokzatos állapotát, amelyet Bose-Einstein kondenzátumnak neveznek és, amely lehetővé teszi atomok ezreinek együttműködését, mintha egyetlen atom lennének. Egy második lézersugár hatására a gáz úgy áramlott, mint egy vízesésen leömlő víz és létrehozott egy eseményhorizontot, ahol a gáz egyik fele gyorsabban áramlott, mint a hangsebesség, a másik fele pedig lassabban. Ebben a kísérletben a csapat a gázban spontán képződő fotonpárok helyett kvantumhanghullámokat keresett. 

Ahol a gáz áramlása lassabb, a pozitív energiájú hanghullámok képesek voltak megszökni, miközben negatív energiájú párjaik csapdába estek. Ugyan a létrehozott analóg rendszereket próbálták lefotózni, de rengetegszer (97 000-szer) meg kellett ismételni (több mint 124 napos folyamatos mérést végezve) a kísérletet, mire a fotókból szerzett információkat összegezve megállapították, hogy a Hawking-sugárzás végig állandó maradt, a részecskepárok minden egyes alkalommal ugyanúgy viselkedtek.