Folyamatos a digitalizáció a világunkban


A digitalizáció korában már szinte minden elérhető az interneten, vagy mindenre találunk technológiai megoldásokat.
Olvasási idő: 2 perc

A digitalizáció korában már szinte minden elérhető az interneten, vagy mindenre találunk technológiai megoldásokat.

Legyen szó a szórakozásról, a bevásárlásokról, a fizetésről, a közlekedésről vagy akár a munkáról, mind változásokon mennek keresztül a technológiának hála. Az érintésmentes gazdaság, az e-kereskedelem, a quick commerce erőteljesen tör előre. Sok helyen már el sem kell sétálnunk a boltba, ha el szeretnénk intézni a bevásárlásokat. Hisz interneten vagy applikációkon keresztül meg tudjuk rendelni a megvásárolni kívánt termékeket, amelyeket még házhoz is szállítanak. Ezt az áruházak mellett a kisebb cégek is felismerték és alkalmazzák. Már az ételszállító cégek is saját bevásárló üzlettel rendelkeznek.

Ehhez párosulhat akár a kriptovaluták térnyerése is, amelyek digitális fizetőeszközként terjednek világszerte. Legtöbb esetben bitcoinnal találkozhatunk, amelynek több előnye akad, így sokan szívesebben használják. Ezzel a fizetőeszközzel könnyen utalhatunk, fizethetünk, de már az olyan internetes oldalakon, mint a legtöbb magyar online casino vagy éppen a Zing hamburgerező, is fizethetünk. Emellett a scan, a pay&go és a QR kódos fizetéseket érdemes még megemlíteni, melyek mind-mind a gyorsabb és érintésmentes fizetést segítik. A szoftvervezérelt üzleti modellek hatékonyságot és termelékenységet biztosítottak, miközben lehetővé tették a cégek számára, hogy gyorsan fejlődjenek és megragadják az új piaci lehetőségeket. De ez nem minden, mert lehetőséget biztosítottak, hogy megfeleljenek a változó fogyasztói igényeknek és így felgyorsuljon az innováció.

Az e-kereskedelem főleg a koronavírus-járvány kitörésekor kapott nagyobb hangsúlyt, amikor az érintésmentesség volt az egyik legfontosabb szempont. Ezzel párhuzamosan, a sok bezártsággal töltött idő alatt, az embereknek sok időt kellett tölteni a számítógép előtt, akár a munkáról, akár a szórakozásról volt szó. Az elmúlt években már egyre nagyobb népszerűségnek örvendett, de Magyarországon mostanra érték el csúcspontjukat a streaming szolgáltatók. A televízió helyett vagy mellett egyre több opciót találunk filmek és sorozatok nézésére. Ilyen például a világhíres Netflix és HBO GO, vagy a nemrég megjelent Disney+. Ezek a szolgáltatások lassan teljesen átvehetik az uralmat a tv-készülékek felett, hisz számos előnyt kínálnak.

Az internetre visszatérve a járvány kezdetekor hatalmas fejlesztéseken ment át a home office is, hiszen rengeteg cég munkavállalói kényszerültek ebbe a fajta munkavégzésbe. Mind az otthoni munkavégzés, mind az e-kereskedelem olyan nagyságú fejlődésen esett át rövid idő alatt, amire nem is számítottunk. A változások megjelenése előbb-utóbb várható volt, azonban a vírus következtében ezeket a megoldásokat nagyon fel kellett gyorsítani, ami a jelek szerint nagyszerűen sikerült. A digitális átalakuláshoz emberi átalakulás és olyan kulturális gondolkodásmód szükséges, amely támogatja a folyamatos tanulást és kísérletezést. Elon Musk például azon kevesek közé tartozik, akik felismerték a szoftverek jelentőségét a hardveren alapuló iparágak értékláncában.

A robotok megjelenése is a technológia fejlődéshez sorolható.

Számos dolog működött már robotizált módon és voltak már extrém fejlesztések is. Elég csak a robot méhekre gondolni! Azonban az érintésmentes megoldások között egyes éttermekben akár már robot felszolgálókkal is találkozhatunk. Utazások alatt is tapasztalhatjuk, hogy akár a szállodák is olyan megoldásokat vezettek be, mellyel mindenféle interakció nélkül, digitalizált módon jelentkezhetünk be és intézhetjük ügyeinket is. Így bátran ki lehet jelenteni, hogy a turizmus is eddig nem tapasztalt módon változott át az elmúlt évek alatt. Az újítások pedig nem álltak le egyik területen sem. A digitalizációnak számos előnye van, ideértve a megnövekedett hatékonyságot, a megnövekedett termelékenységet, az alacsonyabb működési költségeket, a jobb ügyfélélményt, a nagyobb agilitást, a jobb alkalmazotti morált, a jobb kommunikációt, a fokozott átláthatóságot, a jobb versenyelőnyt és a gyorsabb döntéshozatalt is.

A digitalizált megoldások hatalmas versenyelőnyt jelenthetnek bármelyik szektor számára, hiszen a mai rohanó világban mindenki a leggyorsabb opciót keresi. Azt, amelyik a legkisebb kockázattal jár. Szeretünk kényelmesen élni és segítség nélkül, önállóan intézni a dolgainkat. Az újító megoldásokkal pedig a világ egyre kényelmesebbé válhat számunkra.



Previous A Magyar Tudomány Ünnepe az akadémián
Next Rosszul kezeli a stresszt a Z generáció?

No Comment

Leave a reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.