Napi mindössze egy-két csésze kávé elfogyasztása csökkentheti a vastagbélrák kialakulásának kockázatát – sugallják egy új tanulmány eredményei.
A kutatók 8500 Izraelben élő ember kávéfogyasztási szokásait vizsgálták tanulmányukban. A résztvevők közül nagyjából ötezren küzdöttek vastagbéltumorral, 3500 embernél nem diagnosztizáltak rákot. A résztvevők átlagosan kevesebb mint két csésze kávét ittak naponta – adta hírül a ScienceDaily ismeretterjesztő hírportál.
Összességében a kolorektális rák előfordulási esélye nagyjából 30 százalékkal alacsonyabbnak mutatkozott a kávéfogyasztóknál, mint a nem kávézóknál. A szakemberek szerint minél több kávét ittak az emberek, annál alacsonyabb volt a valószínűsége esetükben a betegség kialakulásának. A tanulmányt készítő kutatók egyike, Stephanie Stenzel, a Dél-Kaliforniai Egyetem Norris Átfogó Rákkutatási Központjának munkatársa elmondta, egyelőre túl korai lenne a vastagbélrák-kockázat csökkentésére alkalmas módszerként javasolni a kávéfogyasztást, de a bizonyítékok mindenképpen ebbe az irányba mutatnak. A szakember az Amerikai Rákkutató Társaság találkozóján ismertette az eredményeket.
A naponta kevesebb mint egy csésze kávét elfogyasztó emberek kockázati mértékéhez képest, a naponta 1-2 csészényi kávét ivók esetében 22 százalékkal, a 2-2,5 csészével fogyasztóknál 44 százalékkal, míg a 2,5 csészényi kávénál többet ivóknál 59 százalékkal volt alacsonyabb a kolorektális rák kialakulásának kockázata. Az eredmények azután sem változtak, hogy a kutatók figyelembe vették azon tényezőket, amelyek befolyásolhatják a vastagbélrák kialakulását, úgy mint a résztvevők kora, neme, zöldségfogyasztásának mértéke és hogy szedtek-e naponta aszpirint, vagy sem. (Néhány korábbi tanulmány azt sugallta, hogy az aszpirin csökkentheti a tumor kockázatát.)
Korábbi vizsgálatok kimutatták, hogy a kávézás csökkenti a vastagbélrák esélyét, de nem találtak a mostanihoz hasonló összefüggést. A szakemberek szerint a vastagbéltumorral küzdő résztvevők számának tekintetében ez volt az egyik legnagyobb tanulmány, amely a témában született. A kutatók feltételezése szerint a kávéfogyasztás azáltal csökkentheti a kolorektális rák kockázatát, hogy felgyorsítja az anyagok áthaladását a vastagbélen, ami azt jelenti, hogy a szövet kevesebb ideig van kitéve a potenciálisan rákkeltő anyagoknak. Az is lehetséges, hogy a kávéfogyasztás befolyásolja a bélben lévő mikrobák összetételét vagy a kávé alkotóelemei rákmegelőző tulajdonságokkal bírnak.
Stenzel közölte: további tanulmányokra van szükség, hogy más populációknál is megnézzék a kávéfogyasztás hatását a vastagbélrák kockázatára és annak kiderítése érdekében, hogy az összefüggést befolyásolja-e a genetika. A mostani tanulmány készítésekor a kutatók azt kérdezték a résztvevőktől, hogy hány „adag” kávét isznak naponta, ami viszonylag szabad értelmezésre ad lehetőséget, tehát továbbra sem egyértelmű, hogy pontosan mekkora mennyiségű kávéval van összefüggésben az alacsonyabb vastagbélrák-kockázat. Más tanulmányok a bőr- és a mellrák bizonyos típusainak, valamint a prosztatarák alacsonyabb kockázatával hozták összefüggésbe a kávéfogyasztást.
No Comment