A kíváncsiság egy intenzív motiváló erő, ami fontos felfedezésekhez és az ismeretlen meghódításához vezette az emberiséget – mindenáron.

Egy 2016 elején megjelent tanulmány szerint a kíváncsiság néha olyan erős lehet, hogy akkor is felfedezésre sarkall, mikor az nem jár előnyökkel, sőt, kifejezetten kellemetlen és fájdalmas. A görög mitológiában Pandóra történetének tanulsága, hogy a kíváncsiság alkalmanként káros is lehet, és jobb legyűrni – főleg akkor, ha biztosak lehetünk benne, hogy az eredmény nem lesz számunkra kedvező. Egy közelmúltban végzett kutatás arra kereste a választ, hogy a potenciális következményekre való figyelmeztetés ellenére hagyják-e az alanyok, hogy a kíváncsiság legyőzze őket. A tanulmány (The Pandora Effect: The Power and Peril of Curiosity) szerzői, Bowen Ruan és Christopher K. Hsee – az előbbi a Wisconsini Egyetem doktorandusz hallgatója, az utóbbi a Chicagói Egyetem marketing és viselkedéstudomány professzora – előzetes hipotézise szerint az emberek olyan nehezen viselik a bizonytalanságot, hogy inkább a biztos veszélyeket, kellemetlenségeket is vállalva kutatják az őket körülvevő világot.

Hogy igazolhassák az alaptézisüket, a kutatók egy sor kísérletet dolgoztak ki a kíváncsiság erejének tesztelésére, amelyben 54 egyetemi hallgató vett részt – valljuk be, ez egy kissé szűkös csoport ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket vonjanak le a viselkedésükből. Az első esetben különböző tollakat adtak nekik. Voltak, akik öt pirosat és öt zöldet kaptak: ekkor a résztvevők tudták, hogy a pirosak kattintgatása esetén apró elektromos ütést fognak átélni, míg a zöldek nem hordozták magukban ezt a veszélyt. Mások sárga tollakat kaptak, amelyekről nem lehetett tudni, hogy áram alatt vannak-e vagy sem. Az eredmények meglepőek, de egyértelműek. Azok a diákok, akik csak sárga tollakat kaptak, sokkal több (átlagosan öt) tollat végigkattintgattak, hogy kiderüljön számukra, melyik ráz. Ezzel szemben a pirossal vagy zölddel jelölt tollak közül általában egy zöldet és két pirosat próbáltak ki, mintegy igazolásképpen a tudósok állításaira. A második esetben minden diák 10-10 tollhoz jutott mindhárom színből – és a sárga tollak újra nagyobb népszerűségnek örvendtek.

Harmadszor kellemes és kellemetlen hanghatásoknak tették ki az alanyaikat, hogy más körülmények között is tesztelhessék az elméletüket. A résztvevők egy 48 gombbal ellátott számítógépet kaptak, amin minden gomb megnyomásával egy hangot hallhattak. A „köröm” feliratú gombok a táblán végighúzott körmök csikorgásának (meglehetősen kellemetlen) hangját idézték elő. A „víz” feliratúak megnyomásakor a pohárba öntött víz csurgása volt hallható, amihez a résztvevők kellemes és megnyugtató érzéseket társítottak. Végül, a „?” jelölésű gombok esetén mindkét hanghatás lejátszásának azonos esélye volt. Azok a diákok, akinek a klaviatúráján inkább „?” jelű gombok voltak, 39-et próbáltak végig, míg az inkább biztos végkimenetelű gombokat látók 28-at. Ez annak ellenére történt így, hogy akik több gombot nyomkodtak végig, utána zaklatottabb lelki állapotba kerültek, illetve a bizonytalanságtól is kevésbé voltak boldogok, mint azok, akiknek több volt az egyértelműen megjelölt gombja.

Az is lehetséges, hogy ha megkérnek minket, hogy próbáljuk megjósolni a döntéseink következményeit, az tompíthatja a kíváncsiságunkat. Egy online felmérés alanyainak százszorosukra nagyított, undorító kinézetű rovarokat (csótányokat, százlábúakat, molylepkéket) mutattak, úgy, hogy kiválaszthatták, melyik képre kattintanak és nézik meg azt – bizonyos képeket felcímkéztek a rovar nevével, míg másokat nem. Ahogy az előző kísérletekben, a több bizonytalan lehetőséggel szembesített alanyok több képre kattintottak (és rosszabbul érezték magukat), de amikor először tudatosan fel kellett mérniük, hogy fogják magukat érezni a látványtól, kevesebb képre kattintottak rá.

Összességében a szerzők szerint már a viszonylag egyszerű kísérletek alapján is levonható egy fontos következtetés. Annak ellenére, hogy a kíváncsiság gyakran az emberi természet egy áldásos elemének tűnik, vannak árnyoldalai is, ha úgy akarjuk kielégíteni a tudásvágyunkat, hogy nem törődünk a következményekkel. „A kíváncsi emberek nem minden esetben mérik fel a cselekedeteik lehetséges kimeneteleit, hogy mekkora áldozattal vagy előnnyel járhatnak. Akkor is kísértésbe eshetnek bizonyos információk megszerzésére, amikor az potenciálisan káros lesz számukra” – írják a szerzők. „Reméljük, hogy az eredményeink felhívják a figyelmet az információhajhászás kockázataira az információs társadalomban.”

Bár a kutatás kétség kívül érdekes kérdéseket vet fel, azt joggal hiányolhatjuk, hogy nem heterogénebb csoportokban folytatták le azt – úgy tűnik, hogy a tudósok nem kalkulálták bele a lehetőséget, hogy az akadémiai aspirációk, a továbbtanulás ténye esetleg önmagában is az átlagosnál erősebb kíváncsiság-érzetre utalhat.