Április 11. 1964 óta a Magyar Költészet Napja, amely egyben József Attila születésnapja. 

Éssss Márai Sándoré is. Mi róla is megemlékezünk ezen a napon, legalább ezzel az egy mondattal. Amikor 1937 decemberében József Attila meghalt egyetlen hónap alatt annyi nekrológ jelent meg róla, amennyi cikk a köteteiről összesen. Az irodalmi élet kiválóságainak csetepatéja nyomán pedig föltámadt a közönség érdeklődése is a költő és életműve iránt. Talán mindenki meghalt vele egy kicsit és elsiratta nyomorúságos költő életét, hogy ők lehessenek a halál pillangói.

Hagyjuk is most milyen volt a költő vagy a nehéz sorsú ember József Attila! Az elmúlt évek, évtizedek úgyis darabokra szedték, szétcincálták és talán félre is magyarázták. Mert minden értelmezés félreértelmezés. Tehát, lehet őt szeretni, meg nem szeretni és ennyi. Néhány idézet kortársaitól:

„Mikor meghalt, nem volt semmije. És ma – költők tudják csak igazán! – egész világ a birtoka: fűszálak és csillagok, sőt a szótár egyes szavai, amiket büntetlenül senki többé el nem vehet tőle.” (Pilinszky János)

„Kortársak, bajtársak, eszmetársak voltunk, s mégis, szinte kegyetlen szántszándékkal, mennyi kínzó ellentétet vetett közénk a sors; a legszörnyűbbet, melyről még beszélni sem tudok, ép az utolsó esztendőben. Szenvedtünk egymást miatt s mégis barátok voltunk. De mit jelentett ez, mi értelme volt ennek? Most majd teljes egészében átérezhetem, most, hogy ő már semmit sem érezhet belőle. Minden halál vád az élők ellen, akik még bírják az életet.” (Illyés Gyula)

„József Attila karakán, gyöngéd, izgága, emberi, mérges, ellágyuló, komoly és humoros lélek.” (Kosztolányi Dezső)

„Az járta róla, hogy senki, semmilyen szavalóművész, színész nem tud, úgy verset mondani, mint ő. Hogy hangjával, hangsúlyával elragadja az embert, varázslatba ejti. Igaz volt. A versek tartalma, igazsága volt elbűvölő? Formai szépsége? Szuggesztív ereje? A hang melegsége? Világosan tisztán megértette a kifejezhetőt, s tudta érzékeltetni a kifejezhetetlent?” (Kozmutza Flóra)

„Az északi szélesség 47. és a keleti hosszúság 18. fokán fekvő magyar faluban, Balatonszabadoson József Attila 33 éves költő őrültségi rohamában vonat alá vetette magát. A falu bolondja volt az esemény szemtanúja, ő hozta meg a családnak boldog izgalommal a hírt. A magyar reakció most épp a költő szentté avatásával foglalkozik. Amíg élt, rühes kutyaként bánt azzal az emberrel, akiről nemsokára a magyar irodalom egy egész korszakát fogják elnevezni. Mivel reakcióról, méghozzá magyar reakcióról van szó, a dolog, ebből a szemszögből tekintve, úgyszólván menetrendszerű, és szóra sem volna érdemes. Inkább a szemben álló oldal magatartásáról kívánok beszélni.” (Arthur Koestler)