Kiderült, hogy egy állatkerti tigris és több nagymacskafajta is elkapta a vírust Amerikában.
New York egyik állatkertjének (Bronx Zoo) több nagymacskája is megfertőződött a koronavírussal, amit az USA Mezőgazdasági Minisztérium (United States Department of Agriculture) jelentett be egy közleményben vasárnap este. Ez az első eset, hogy tigrisnél és oroszlánnál kimutatták a vírust. Ez pedig azt jelenti, hogy a macskafajták is veszélyeztetettek.
A minisztérium közleménye szerint egy tigrist (Nadia) vizsgáltak meg, mert szárazon köhögött és étvágytalan volt. Először megröntgenezték, vérmintát vettek tőle és ultrahangos vizsgálatokat végeztek el rajta, majd következett a vírusteszt. Ez volt az első eset, hogy az embereken kívül más állatfajtánál is kimutatták a vírus jelenlétét. Sajnos kiderült, hogy a vizsgált tigris után további három tigris és három oroszlán is megfertőződött. Paul Calle, az intézmény főállatorvosa úgy véli, hogy a nagymacska embertől kapta el a vírust.
A vírus a macskaféléknél légzési nehézséget, hasmenést és hányást is kiválthat.
A kínai Harbin Állatorvosi Kutatóintézet munkatársai arra ugyan találtak bizonyítékot, hogy a betegség képes macskáról macskára terjedni, de arra nem, hogy a háziállatok a gazdájukat is megfertőzhetik. Viszont szerintük már vadászgörényekre is átterjedhet a vírus. Az első tanulmányok kimutatták, hogy a vírus szaporodik kutyákban, sertésekben, csirkékben és kacsákban is, de a vizsgálatok előzetes eredményei eddig azt sugallják, hogy a baromfi és a sertés nem érzékeny a SARS-CoV-2 fertőzésre. Ennek ellenére még nincs bizonyíték arra, hogy a háziállatok átadhatnák a vírust az embereknek. De egyes tanulmányok azt találták, hogy a fiatalabb macskák a veszélyeztetettek.
Miért lehetnek a macskafajták is veszélyeztetettek, illetve a macskák fogékonyabbak, mint a kutyák?
A SARS CoV-2 vírus, amely a COVID-19-et kiváltja, az ACE2 nevű receptoron keresztül jut be a sejtekbe. A macskák ACE2 receptorja közel azonos az emberi receptorral. A kutya ACE2 receptora csak körülbelül 70%-osan egyezik az emberi receptorral.
Steven Van Gucht belga virológus szerint nem szokatlan, hogy macskák is elkaphatják a koronavírust, ez már a 2003-as SARS-járvány idején is megtörtént. Az új típusú koronavírust legutóbb egy kutya kapta el Hongkongban, később ugyanott egy hasonló, emberről kutyára terjedő esetről számoltak be, ami azért érdekes és nagy fejlődés, mert napról napra több információt tudhatunk meg a COVID-19 koronavírusról, ami segíthet megfékezni és megállítani a terjedést.
Nagyon fontos, hogy betartsuk a kormány által hozott szabályokat és vigyázzunk magunkra, illetve egymásra, és most már házikedvenceinkre is!
No Comment