Mágikus kalandra hív a Bűvös Erdő interaktív kiállítás


Mágikus kalandra hív a Bűvös Erdő interaktív kiállítás - plakát

Bűvös Erdő – Boszorkányos Küldetés címmel tekinthető meg a már több mint 20 éve hagyománnyá vált idei őszi, interaktív kiállítás és játék a Mezőgazdasági Múzeumban.

Ahogy arra a kiállítás címe is utal, ezúttal egy elvarázsolt, bűvös erdő a játék témája, ahol ügyességüket, tudásukat és bátorságukat próbára téve izgalmas kaland részesei lehetnek a látogatók 2018. november 4-éig.

Az F Exhibition cég által tervezett, szervezett és lebonyolított ilyen típusú interaktív események a kétezres évek eleje óta kerülnek megrendezésre évi két alkalommal, tavasszal és ősszel a Vajdahunyad várában. Elsősorban a legkisebbeket, az óvodás és az általános iskolásokat várják a szervezők. A rendezvény célja, hogy közelebb hozza a természettudományokat a gyermekekhez, és játszva tanítsa őket az ismeretek megszerzésére. A tematika középpontjában általában a természet és az állatvilág áll.

De akárcsak a bennünket körülvevő környezet, az interaktív kiállítás is évről évre változik, egyre színesebbé és látványosabbá válik.

A szervezők egy turnusban harmincezer látogatót várnak, több mint ezer négyzetméteren hat, hat és fél héten át.

A mostani BŰVÖS ERDŐ – BOSZORKÁNYOS KÜLDETÉS című, igazán látványos kiállításba lépve a látogatók egy képzeletbeli, elvarázsolt erdőbe érkeznek, ahol bátorságukat és ügyességüket próbára téve izgalmas kaland részesei lehetnek. A küldetésben résztvevőknek 16 mágiával és kalandokkal átszőtt pályán kell végig menniük ahhoz, hogy célba érjenek legyőzve ezzel a boszorkányt. A mesebeli kaland során megismerhetjük a rejtelmes rengeteget, miközben megtévesztő feladványok, játékos fejtörők és megbűvölt erdőlakók teszik próbára bátorságunkat, ügyességünket és érzékeinket. A kisebbeknek a feladatokon, azaz a mesebeli történeten keresztül – segítség és ellenőrzésképpen a vadmalac lábnyomát követve – 4-5 fős csoportokban érdemes végig haladni.

Mágikus kalandra hív a Bűvös Erdő interaktív kiállításA látvány már önmagában is elvarázsolja a belépőket,

ami érthető annak fényében, hogy a különböző díszletek, makettek és illusztrációk hosszas előkészület során jöttek létre. Az erdei manók ősi otthonát, a bűvös erdőt egy bajkeverő Boszorkány tartja uralma alatt. A résztvevők küldetése, hogy az akadályokat legyőzve túljárjanak a nagyravágyó banya eszén. Aki megfosztja őt összes varázsfőzetétől és repülő boszorkányseprűjétől, kiérdemli a bátraknak járó jutalmat és a manók elismerését. A féltve őrzött varázseszközökhöz azonban mágikus megtévesztéseken, furfangos talányokon és izgalmas próbatételeken át vezet az út.

Óriásgombák közt barangolva a látogatók találkozhatnak egy behemót hídfoglalóval, egy titokzatos ladikossal, egy fullánkos szobrászmesterrel és az erdők-mezők számos különleges lakójával. A kiállítás és játék során a résztvevők kideríthetik, hogy képesek-e ellenállni az erdei varázsétkeknek, kifog-e rajtuk egy láthatatlan erdőlakó, vajon beleesnek-e az illatcsapdába, és meg tudják-e fejteni a Boszorkányvár végső rejtélyét, mely végleg kiseprűzi a betolakodót az erdőből. A látványvilág 4-5 hónapon át készült, képzőművészek, szövegírók, grafikusok és sok más szakember, köztük pedagógusok, közös munkájának gyümölcseként. A feladatok az ismeretek kibővítésén és a szórakozáson kívül különféle készségeket is fejlesztenek. Ilyen a kooperáció, a kognitív figyelem, a logikai készség, valamint a szövegértés. Továbbá a kiállítás attól is interaktív, hogy a látogatóknak a látásukon kívül a szaglásukra, tapintásukra is szükségük van a feladatok megoldásához, ezért érzékszerveik is fejlődnek. Számos díszlet – ilyen például a legújabb díszítőelem, az óriás gombák gallérja is – rendkívül, puha, finom anyagból készült, amelyet élvezet megtapogatni.

A kiállítás elsősorban a gyermekeknek szól, azonban egyes elemei olyan aprólékosan vannak kidolgozva, hogy a képzőművészet szerelmesei számára is izgalmas, élményekben gazdag program lehet, az idősebb generációt is megcélozva.

Mágikus kalandra hív a Bűvös Erdő interaktív kiállítás - Rejtőzködő őrszemek

Nem mellesleg vannak olyan feladványok, amik még a felnőttek számára is elgondolkodtatóak. Továbbá a jegy megvásárlása belépést biztosít a Mezőgazdasági Múzeum más tárlataiba is.

Az esemény rendezőinek nem volt egyszerű feladatuk. A technológia fejlődésével, a gyermekek megváltozott igényeit is figyelembe kellett venniük. Ugyanis napjainkban nagy kihívás lekötni az okostelefonokkal felnövő, örökmozgó fiatal generáció figyelmét. Elmondhatjuk, hogy a szervezők idén is sikeresen teljesítették ezt a feladatot.

A pályát a szöveges játékfüzet és a hozzá tartozó matricák átvétele után lehet megkezdeni, ezzel lépésről lépésre kerülhetünk egyre közelebb a célhoz. A kiállítást takaró függöny mögött egy színvonalas, látványos és sejtelmes terem tárul fel a résztvevők előtt. Mint ahogy már korábban említettük a mesés, interaktív játékon a játékfüzet kalauzol végig, és kellemes háttérzene kíséri a bátrakat, akik belépnek az erdőbe. Az erdei állatok és manók otthonát, a Bűvös Erdőt elvarázsolta és uralma alatt tartja egy bajkeverő boszorkány. A résztvevők feladata, hogy az akadályokat legyőzve, a rejtvényeket megfejtve túljárjanak a banya eszén. Természetesen a sikeres küldetésnek nem marad el a jutalma sem.

A kiállítást végig járva nekünk az alábbiak voltak a kedvenc állomásaink.

Negyedik állomás – Titokzatos csónakos

Alighanem az egyik leglátványosabb makett, ezért szerintünk érdemes volt kiemelni a számtalan egyéb díszlet közül. A gyerekek ottjártunkkor csodálattal nézték a több mint egy méter hosszú, 40 cm széles üvegbe zárt csónakot, amely fényárban úszott. A modell felnőtt szemmel nézve is lebilincselő látvány volt.

Mágikus kalandra hív a Bűvös Erdő interaktív kiállítás - negyedik állomás

Hetedik állomás – Az illatcsapda

Az állomáson különböző méretű és formájú üvegcsék várják a gyerekeket, de mégsem ez volt az, ami megragadta a figyelmüket. Az állványon volt egy parfümöknél használatos pumpa. Közel hajolva, a fújót megnyomva kellemes illatot érezhettünk. A feladat pedig az volt, hogy ki kellett találni melyik virág illatát érezzük.

Kilencedik állomás – Megtévesztő vacsora

Ennek a megállónak az-az érdekessége, az élethű díszleteken kívül, hogy el kell dönteni vajon mi az, ami ehető és mi az, ami nem. Ez a pálya felhívja arra figyelmet, hogy rengeteg mérgező növény van az erdőkben, mint különféle bogyók és gombák, melyekkel, ha nem vigyázunk, végzetes kimenetelű lehet a találkozás.

Mágikus kalandra hív a Bűvös Erdő interaktív kiállítás - kilencedik állomás

Tizedik állomás – Rejtőzködő őrszemek

A makett egy malmot ábrázol, amely életre kelt. Szó szerint, hiszen a tengelyre szerelt lapátok forogtak, akár egy valódi malom esetében. További díszítőelemek is kerültek az üvegfalak mögé, mint például fák és vadállatok, melyek fokozták a mágikus világba zárt malom érzését. Mindezt alulról sejtelmes fény árasztja el.

Mágikus kalandra hív a Bűvös Erdő interaktív kiállítás - tizedik állomás

Tizenkettedik állomás – Végtelen kút

Mint ahogy az egész kiállítás, ez az állomás is elbűvölő. A végtelen kút nevet viselő megálló valóban feneketlennek tűnik, és a mágikus fény innen sem hiányozhat. A kút felett lebegő, gyönyörű varázskártyák tartalmazzák a rejtvényt, amelyek közül a megfelelőt kell jelképesen a kútba dobni, hogy tovább jussunk a következő állomásra.

Mágikus kalandra hív a Bűvös Erdő interaktív kiállítás - tizenkettedik állomás

A kiállításon megkérdeztünk, tanítóik beleegyezésével, budapesti kisiskolásokat (fiúkat és lányokat vegyesen), akiknek egytől egyig nagyon tetszett az esemény. Mindenki csillogó szemmel mesélt arról, milyen jól érezték magukat, és különösen az utolsó feladatot élvezték.

Mindent összegezve a látogatók – akár október 23-án is – egy színes, izgalmas, színvonalas és tanulságos kiállítást fognak találni, amely nem csak a gyerekeknek, de még a felnőttek számára is tartogathat újdonságokat és érdekességeket.

A Bűvös Erdő interaktív kiállítás további információi (jegyárak, nyitvatartás) a Mezőgazdasági Múzeum honlapján is megtalálhatóak.

A fotókat a szerzők készítették, átvétel esetén kérjük megjelölni a TudományPlázát forrásként.



Previous Hogyan kódoljuk a madarak titkos nyelvét?
Next e-Személyi – tények és tévhitek

No Comment

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.