Tavaly, 2019-ben bejárta a világsajtót képek és cikkek tömkelege a lángoló amazóniai dzsungelről.

Bár azóta már más ügyek kerültek az emberiség figyelmének középpontjába, a dzsungel azóta is ég; új területekkel kiegészülve (Szibériai erdőtűz)! Tudományos konszenzus övezi azt az általános megfigyelést, hogy az erdőtüzek folyamatos velejárói az emberiség történelmének, illetve az azt megelőző időknek. A jelenség fizikai kiindulópontja, hogy a fásszárú növények éghetőek. Fűtőérték tekintetében különbség van a már kivágott és száraz fák között, illetve a nedves, esetleg még élő fák esetében. Egy fadarab akkor gyullad meg könnyedén és ég jól, ha a térfogatához viszonyított felülete minél nagyobb. Amint a lángnyelvek elérik a fát, megkezdődik a maradék nedvesség kiszárítása a növény vaszkuláris-keringéséből, szövetéből. Ez a víz forráspontján, 100 Celsius-fokon megy végbe. Később megkezdődik a bomlás: a fák molekulái hasadni és párologni kezdenek; fagáz keletkezik. Ez egy kritikus pont, hiszen a faanyagból kitóduló pára elég könnyen megakadályozhatja a továbbégést.

A továbbégéshez legalább 225-260 Celsius-fok szükségeltetik. Ezt követően az eddigi endoterm reakció, exotermbe csap át. A kiáramló gázok oxigéndús levegővel keveredve fáklyaként táplálják a tüzet. A tökéletes égés során csak szén-dioxid és víz keletkezik, de az égés a természetben sohasem tökéletes. A tökéletlenül hasadt szénhidrogén-vegyületek szennyezik a levegőt. Az elszenesedett fa több részére nem jut eléggé oxigéndús gázkeverék, ezért az égés hőfoka a szükséges szint alá csökkenve tökéletlen égést folytat, majd kialszik.

Az égés minőségbeli változásait, a különféle fafajták és fás szárú növények eltérő biológiai különbségei okozzák.

A trópusi esőerdők a Föld legváltozatosabb, legösszetettebb növénytársulásai. Az Amazonas-medencében, körülbelül 7 millió km²-es területen, valószínűleg 50 000 valódi szövetes növényfaj él, aminek megközelítőleg a fele fásszárú. Egyetlen hektáron a fafajok meghaladják a 200-at. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a populációsűrűség adott területen egészen alacsony. Emiatt a szaporodási stratégiák nagyon különbözőek; az erdő megújulási képességét ez, illetve a nagy egyedszám, valamint a talaj csekély tápanyagtartalma jelentősen hátráltatja.

Bár az Egyenlítő menti őserdők, esőerdők a Föld legcsapadékosabb területei a maguk évi 2000 mm-es értékével, az erdőtüzek mindig is jelen voltak és az erdők megújulását segítették. Egy Amazónia méretű területen ez évente körülbelül 20 000 tűzfészket jelent. Ez az érték szökött fel tavaly 68 000-re. A jelenségért egyaránt felelős az emberi-gazdasági tevékenység és gondatlanság, a 2000-es évek eleje óta egyre aggasztóbb mértékű aszály, illetve a klímaváltozás. Remek összefoglaló a témáról egyik korábbi cikkünk – Amazonas lángoló esőerdők címmel!

Az erdőtüzek, hasonló okokból kifolyólag, de más tájakon is egyre inkább felütik a fejüket, természetellenes mértékben. Ilyen a Szibériai erdőtűz is.

Az elmúlt két évben, az Orosz Tudományos Akadémia körülbelül 20 000 égő gócpontot azonosított a csaknem 142 millió hektáros erdőségben. A szibériai erdőtűz, erdőtüzek üzemanyagát a nyári erőteljes hőhullám mellett a tőzegtéglák szolgáltatják. Ez utóbbiak az ezredév alatt lebomló organikus anyagok, amelyek erősen széntartalmúak. Az emberek által csak zombi-tüzeknek elkeresztelt gócpontok öntáplálóak. Ha a tűz hőfoka 280 Celsius fok, vagy magasabb, akkor az faszénként égeti el a tőzegtelepeket, amelyek a hosszan tartó égés, valamint a hőfok miatt szinte kiirthatatlanok.

Ami miatt a szibériai tűzvész veszedelmesebb az az, hogy tökéletlen égés károsanyag-kibocsátása mellett, egy másik veszélyes gáz, metán szabadul fel!

Szibéria arktikus területein a permafroszt, vagyis a fagyott talaj a hőhullám hatására folyamatosan felenged és szorul egyre északabbra, az Északi-sark felé. Ennek következtében az eleddig megkötött szénhidrogének és metán felszabadul. A metángáz a légkörbe emelkedve csökkenti a fény visszaverődését, visszajutását a világűrbe, vagyis üvegházhatást okoz, 23-szor nagyobb mértékben, mint a szén-dioxid. A folyamat sajnos régóta tart.

Kanadában a múlt században a permafroszt visszaszorulása elérheti a 100 km-t. A helyzet az utóbbi harminc évben lett drasztikusabb. Szibériában, az évszázad eleje óta, több mint 900 000 km2 kiterjedésű permafroszton indult meg az olvadás. A pesszimista becslés szerint ez a szám 4 millió km2, nagyobb, mint a szubkontinensnyi ország, India. Tudósok előrejelzései szerint 2100-ra körülbelül 120 milliárd tonna metán és szén-dioxid légkörbe kerülése várható, amelyet eddig hermetikusan elzárva tartott az örökfagy. A mennyiség mellett a folyamat körkörös rendszerré válása az igazán aggasztó. A trópusi légtömegeket egyre inkább észak felé sodorják a jet-streamek. Az egyre melegebb és szárazabb ,,nyarak” felerősítik és megsokszorozzák az erdőtüzeket.

Tehát a szibériai inferno nagyobb kihívást állít a felmelegedést elkerülni szándékozó emberiség elé, jelenleg is többen Amazóniáért aggódnak. Mediatizált, tények nélküli és morzsa ages tudású világunkban a tapasztalatok szerint nagyobb hírértéke van a Föld tüdejében esett kárnak. ( 🙂 De ugye, mindenki tudja, hogy a Föld tüdeje titulusnak semmilyen tudományos alátámasztása sincs. Az amazonasi esőerdők sok oxigént termelnek, de azt fel is használják. Valójában a Föld szinte összes lélegezhető oxigénkészlete az óceánokból ered. – a Szerk.)

De az tény, hogy az emelkedő hőmérséklet felolvasztja a talajt, aminek eredménye a fokozottabb talajerózió mellett a tőzeges területek begyulladása. Egyre több káros anyag kerül a levegőbe, az ivóvizek elszennyeződnek, a napi átlaghőmérséklet emelkedik. A füst lassacskán beteríti és ellehetetleníti a sarkköri életet, majd az egész világét! Ráadásul Szibéria kicsit közelebb van és a Magyarországon oly elterjedt orosz utálat sem kedvez annak, hogy a szibériai erdőtűz miatt aggódjunk. Pedig kellene.

Források:

nationalgeographic.com
vox.com
nationalforests.org
rainforest-alliance.org
In the light of evolution tanulmány (2008)
earthobservatory.nasa.gov
NASA tűztérkép
Sciencedirekt.com