Rendkívüli régészeti felfedezés helyszíne lett Ostia Antica egykori ókori városa, amelyről kiderült, hogy az eddig ismert területénél legalább kétszer nagyobb volt.

Rendkívüli régészeti felfedezés helyszíne lett Ostia Antica egykori ókori városa, amelyről kiderült, hogy az eddig ismert területénél legalább kétszer nagyobb volt. A Krisztus előtti IV. században katonai őrhelyként alapított, majd a császárkorban Róma kereskedelmi kikötőjévé fejlődő Ostia Antica egykori lakott területéből eddig mintegy 55 ezer négyzetméternyi volt ismert. Az ókori város azonban ennél legalább 77 ezer …

0 1.5k
Share
Augustus császár halálának 2000. évfordulójára emlékeznek Rómában

Nagyszabású eseménysorozattal emlékezik meg Róma a 14-ben elhunyt Gaius Iulius Caesar Octavianus Augustus (Kr. e. 63- Kr. u. 14) császárról. Restaurálják a mauzóleumát, és feléled Augustus császár egykori fóruma is. Rómában idén februárban ért véget az olasz köztársasági elnöki palota kiállítótermeiben rendezett Augustus-kiállítás, amelyre összesen 160 ezren voltak kíváncsiak. Április 21-től, Róma alapításának 2767. évfordulójától, október …

0 1.6k
Share