Funkcionális retina laboratóriumi körülmények között

Érik az a Nobel-díj. A dr. Roska Botond vezette kutatócsoportnak sikerült mesterségesen olyan retinát létrehoznia, mely az egészséges felnőtt ember szervének megfelelően funkcionál. Az úgynevezett retina organoid segítségével a későbbiekben személyre szabott, látást érintő terápiák is elérhetővé válhatnak. A szemben található retina a fény érzékeléséért és a vizuális információk feldolgozásának kezdeti lépéseiért felelős idegszövet. Bár …

0 455
Share
Idén Roska Botond neurobiológus kapja a Körber-díjat

A Svájcban kutató magyar neurobiológus, Roska Botond kapja az idén a Körber Európai Tudományos Díjat, a hamburgi székhelyű Körber Alapítvány díját. A díjjal minden évben egyetlen európai tudóst ismernek el az összes tudományterületről. Az elismeréssel egymillió euró jár. Az indoklás szerint a magyar orvos munkájával forradalmi változást hozott a szemészetben. A vakság gyógyításán dolgozó tudóst …

0 253
Share
A kígyók hőlátó képessége segíthet a retina gyógyításában

A kígyók hőlátó képessége, azaz annak mechanizmusa segítségével akár a látás is visszanyerhető. „A humán retina egy nehezen kutatható, kevésbé ismert szerv. Az elmúlt évtizedben egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy az állatokon elért eredményekből levont következtetéseket nem lehet közvetlen módon az emberi retinára alkalmazni. A kísérletek emberi szöveten történő elvégzése épp ezért alapvető fontosságú, ennek …

0 476
Share
Roska Botond Svájcban élő neurobiológus kutatásait az emberi látás visszaállításának szenteli.

Roska Botond Svájcban élő neurobiológus kutatásait az emberi látás visszaállításának szenteli. „Olyan vakság, amin egyáltalán nem lehet segíteni, nem létezik. Még azokon a betegeken is lehet valamennyit segíteni, akiknek a komplett látóidege hiányzik. Minden attól függ, hogy mennyi pénzt áldoznak rá.” Idén ő vehette át Magyarország legrangosabb kitüntetését, a Magyar Szent István-rendet. Erről kérdezték a …

0 353
Share