A préripockok megvigasztalják egymást a bajban ugyanúgy, ahogy a csimpánzok vagy az emberek teszik.
Nagy jelentőséget ad az eredményeknek, hogy a fentiek ismeretében segíthetnek megérteni és kezelni azokat a pszichiátriai zavarokat (autizmus spektrumzavar és a skizofrénia), amelyek mások érzéseinek felismerésével és az ezekre adott válaszokkal kapcsolatosak. A tanulmány két szerzője, Larry Young és James Burkett bizonyította, hogy a préripocok agyának egy bizonyos helyén, pontosan ott, ahol az emberi agy hasonló területe is elhelyezkedik, az emberek közötti kötődés kialakulásában szerepet játszó oxitocin, azaz szeretethormon választódik ki, mely a vigasztaló magatartással kapcsolatos.
A préripockok egyébként is arról híresek, hogy életük végéig tartó monogám párkapcsolatban élnek és a szülőpár az utódok gondozásának feladatait is megosztja. A vigasztalás a feszült egyedre irányuló nyugtató viselkedés, de míg a főemlősök öleléssel és csókkal nyugtatják, addig a pockok inkább vakargatják egymást.
No Comment